Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-17 / 3. szám
Tizenötödik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1904. január 17. «—----—----—-------------• A. lap azellexni részét illető közlemény-el* a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozlmére küldendők. •-----------------------------* Az egyház és iskola köréből. Á diiiÉt! et ref. egyházkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. »---------------------------------o Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiők Faragó János íomunkatárs czimére iiUlcLeiidőli. *--------------------------Lelkész-értekezleti megnyitó (Vége.) A napokban volt kezemben egy újabbkori egybáztörténelmi könyv, szerzője : Cherivi Miklós nyug. egyetemi tanár, pozsonyi kanonoknak egy nyilatkozata, — mely jellemzi az egészet a sok közül: Amit Windischgrätz annyi dicsőséggel elkezdett, azt Haynau diadalmasan befejezte! Ilyen az a tudomány, nt. értekezlet, melylyel a róm. katholicismus lépést tartva, haladni akar; olyan tudomány, melyet saját üzletük, saját érdekeik szerint idomítani, átgyurni, átváltoztatni lehet; olyan, amely csak addig tudomány, mig a katholicizmus érdekében szolgálatba áll; de amikor fenn a magasba szárnyal, mikor viszi, ragadja az emberi elmét elérthetetlen, ideális célok felé, akkor anathema és átok reá. Kiölné az a szivekből a hazaszeretetet, mert hiszen az ő hazájuk a nagy világ, ki a testvériség érzetét, mert a felekezeti türelmetlenség, a samaritanusi szeretet fenséges érzetét nem ismeri ! Az egyenlőség, szabadság eszméi, tanítása alatt csak eltemetett, pusztán hangzó jelszavak és célok volnának ! De nincs oly rossz, nt. lelkész-értekezlet, hogy belőle valamely üdvös és hasznos dolog, egyszóval jó nem származhatnék! Ezek a túlkapások, ezek az irányok, e sötét pontok ébresztenek, ráznak fel bennünket abból a mély álomból, melybe — leszámítva a pátens elleni dicsőséges küzdelmet — évtizedeken, századokon keresztül szenderegtünk. Mintha megelevenedni látszanának azok az elszórt csontok, mintha ily érzés, ily szellem kezdene áthatni bennünket: felekezetűnkben kicsinyek és nagyok, vezetők és vezetettek kezdünk magunkba térni, eddig elhanyagolt mezőket mivelés alá venni s mindent elkövetni, hogy tért ne veszítsünk a nagy versenyben, — fájdalom az erők különbözősége miatt egyenlőtlen harcban, — helyünket diadalmasan megállhassuk. Nem akarok, nt. lelkész-értekezlet, egy megnyitó beszéd már is hosszúra nyúlt keretében, azokra a jobb jövő hajnalával derengő s lelkünket jogos reményekkel és büszkeséggel eltöltő alkotásokra rámutatni, melyeket p. o. csak iskoláink, felsőbb tanintézeteink körében szemlélhetünk vagy a belmisszió, a cura pastorális eddig ismeretlen mezején vagy a közjótékonyság, áldozatkészség létesítette, humánus intézményekben, egyesületekben láthatunk! csak arra az egy örvendetes jelenségre hivom fel becses figyelmüket, hogy világi nagy férfiaink, vezető embereink ragadják kezükbe a zászlót, adnak eszméket, irányítanak, vezetnek bennünket, oda állnak ők is csatasorba, a küzdők közé és élére, elszivelnek félreértést, szidalmakat, kapják első sorban a sebeket, csak azért, hogy hitfelekezetünk életképességét, jelentőségét emelni, fokozni segítsenek, hogy tettre buzdítsanak s az igazi, erős, protestáns öntudatot, önérzetet megteremtve, fenséges célokat szolgálva, felekezetűnk hivatását, rendeltetését betölthetni, közreműködjenek! Valóban szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy ily vezérférfiaink vannak! akiknek szava, példája, cselekedetei vezetnek, irányítanak s évtizedekre jelelik meg a követendő irányt, az elérendő célokat!
