Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-29 / 22. szám
377 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 378 szellemével soha ellentétben nem volt és nem is jöhet. “(Úgy van ! Úgy van !)-Megemlékezvén a református iskolák ama sok százados hagyományáról, mely szerint azok tanárai nem az intézetek hivatalnokainak, de tulajdonosainak tekintették magokat, így zárta be élénk éljenzés között szép szavait: Az ilyen tanárok tudtak nevelni olyan nemzedéket, amely szivvel-lélekkel ragaszkodott ahhoz az intézményhez, ahhoz a szellemhez, amelyben nevelkedett, ezt nemcsak hálával mutatta meg, nem ! hanem áldozattal, amelynek alapján fokozatosan fejlődtek a mi intézményeink. Az ily tanárok voltak azok, kik képesek voltak oly nemzedéket nevelni, akiknek szivében, lelkében a hazaszeretet, a tudományszeretet és a vallásos erős és szilárd meggyőződés nemosak hogy megállott egymás mellett, de szorosan össze volt kapcsolódva és soha egyik a másikkal összeütközésbe nem jött. (Úgy van! Ügy van !) Én tudom, hogy Nagyságod vezetése mellett ez a mi Ref. Orsz. Tanáregyesületünk ebben az irányban halad, haladjon is és ilyen értelemben szívből üdvözlöm még egyszer és mondok Isten hozottat az egész Egyesületnek, érezzék magukat -— míg itt lesznek — jól, távozzanak innen kellemes emlékekkel, a jó Isten pedig adja úgy a megjelent tagokra, mint az Egyesületre áldását! Az Isten áldja meg az Egyesületet! Osztatlan figyelem között szólalt fel ezután Hegedűs Sándor 8 a prot. irodalmi társaság nevében mélyreható, eszmékben dús szónoklatot mondott: Üdvözlöm Önöket azért, — így szólt — hogy mint tanárok arra a nehéz feladatra vannak hivatva, hogy a gyakorlati életben a tudomány és vallásközötti ellentétet nemcsak fel ne idézzék, hanem kiegyenlítsék és apró adagokban csepegtessék be már a gyermekekbe, hogy ezzel nőjjenek fel, hogy itt ellentét nincs és egyik sem akadályozza egymást haladásában. Üdvözlöm önöket hivatásuknak e magaslatán és erre való törekvésükben és megvagyok győződve, bogy azért alakították ezt az egyletet, hogy e téren való működésükkel önmagukat és másokat megfosszanak minden előítélettől s e párhuzamos haladásnak testvéries egyesülésében erősítsék és fejlesszék a múlt század negyedik szakában megindult azon mozgalmat, amely felvette a küzdelmet azon régi mondás ellen: „Soientia est ancilla theologiae“. Felvette, de erős küzdelmekben erős akadályokra találván, amint a tudományos kutatásban előre haladtak és mindenütt nagyobb tért foglaltak el, sokan hitték, tudósok hitték, terjesztették és akik nem is terjesztették közönségünk által legalább is elárulták, hogy a tudomány hivatása kiküszöbölni az iskolából a vallást és a hitet és éppen azért, midőn ez a törekvés már túlzásaival kezdett mutatkozni, az emberi fejlődés egészséges természete előidézte az egészségesebb reakciót is, ámely azt mondja, hogy egyik tényező ép oly fontos és alkalmas a nemzeti és emberi fejlődésre, mint a másik, ennek következtében egyik a másiknak rovására se tért nem veszíthet, se tért nem adhat át és a legújabb dolgok fejleménye -éppen az, hogy úgy kell ápolni és fejleszteni a tudományt, hogy az a hitnek rovására ne történhessék és a hitnek semmiféle oly követelményével nem lehet előállni — ezt a proteatántizmus solT se tette, ez volt szerencséje, dicsősége, — hogy a tudományoknak akadályt ne okozzon szabad kutatásaikban és ezt a legújabb dolgok is teljes mértékben igazolják. Amint mi nem féltettük hitünket a szabad kutatástól, amint ez alaptörekvésünk saját hitünkben és ezt alkalmaztuk és respektáltuk teljes mértékben a tudományokban is, úgy látjuk ezt igazolva, mert minél mélyebben ás az archeológia és a história, annál jobban domborodik ki a biblia és minél jobban érzi a társadadalom a bajokat és szenvedéseket és kutatja az orvos szereket, annál inkább fénylik az evangyéliom (Úgy van !) És éppen azért én azt hiszem, hogy nemcsak nemzeti, hanem általános emberi szempontból a magyar kálvinista és általában protestáns tudomány hívei, hirdetői, főleg pedig az ifjúság nevelői e tekintetben nélkülözhetetlen, kipótolhatatlan nemes feladatra vannak hivatva, amely hivatásuk, úgyszólva tanultságuk egyesíti a két nagy érdeket és nem engedi, hogy egyik vagy másik romboljon, hanem mindenütt azoknak építését mozdítja elő, mert kétségtelen az, hogy amint a tudomány nélkülözhetetlen alapja az emberi haladásnak, épúgy bizonyos az, hogy a hit adja meg a szívnek azt a melegséget, amely kitartóvá és önfeláldozóvá teszi önöket és a hit adja meg a léleknek azokat a szárnyakat, amelyek felemelkednek a mindennapi érdeken és felkarolják az elesetteket ép úgy mint az emelkedőket és az örülőkkel örülnek és sirókkal sirnak. A tanári hivatás meleg aposztrofálása mellett zárta be Hegedűs Sándor hosszan tartó éljenzés és taps közt gyönyörű szónoklatát. A magyar stílusnak nagymestere, irodalmunk egyik első büszkesége : Beöthy Zsolt szólott most. Röviden szólott, de az a magvas pár szó, amit a két testvéregyesület harmóniájáról mondott, szívből jött és szívhez találván, lelkes visszhangot keltett : Az Orsz. Középisk. Tauáregyes. nevében vagyok bátor szót emelni, ennek a nevében jöttem, hogy megjelenésemmel, szavaimmal is tanúságot tegyek azoknak a szép szavaknak s a bennük foglalt tényeknek a prot. iskolák törekvései és a prot. tanáregyesület iránya, szelleme tekintetében hangoztatott tényeknek az igazságáról, amelyeket az i. t. elnök ur megnyitójában felemlített. Hangoztatta a ref. tanáregyesület célját, törekvését, amely ugyanaz, mint a magyar nemzeti kultúra megalkotására törekvő, kiépítésére igyekvő, fölemelését célul tűző, mindeu más intézményé, minden más egyesületé. Ebben a célban, ebben a törekvésben s abban az érzésben, amely mindnyájunk elé ezt a célt kitűzte, amely mindnyájunkat erre a törekvésre lelkesít, ebben a célban, ebben a törekvésben, ebben az érzésben a ref. tanáregyesület együtt gondolkodik, együtt érez, közös célra törekszik az Orsz. Tanár Egyesülettel.(Úgy van!) Ez a közössége, ez a gondolkodásban, törekvésben és érzésben való közössége a legszebb, szinte megindító kifejezésre jut a viszonynak, a kapcsolatnak abban a baráti, mondhatnám testvéri melegségében az mely a két egyesület között eleitől fogva a mai napig zavartalanul fennállott és fenáll. (Éljenzés). Azt mondhatom , hogy alig van egész magyar életünkben ugyanazon mezőn dolgozó két intézmény, amely között az érzelmeknek, az együtt működés tudatának olyan zavartalan, benső, igazi harmóniája léteznék és állana fen, mint ezt a két intézmény. Uraim ! ez nemcsak örvendetes, hanem ez egész nemzeti, egész kulturális életünkben egy fontos jelenség, mert példát szolgáltat ennek a két egyesületnek kapcsolata, példát szolgáltat arra, hogy mi magyarok, bármily körben maradjunk, ha egy célra működünk, hogyan kell összetartani. Adja Isten, hogy ezt a példát a Ref. Tan. Egy. és az Orsz. Tan. Egyesület egymáshoz való viszonyában a közös, az egységes, a nemzeti kultúra megalkotásában és felemelésében, az egész magyar közéletnek minél tovább és minél dicsőségesebben megadhassuk. (Élénk éljenzés és taps). A Beöthy Zsolt szavait követő tetszészaj lecsillapulta után Kolossváry József, Veszprémvármegye főispánja-hódított meg minden szivet szép, magyaros, igaz üdvözletével, így szólt : Engedjék meg, hogy Veszprémvármegye nevében őszinte tisztelettel és őszinte, hazafias örömmel üdvözöljem a Ref. Tanáregyesület közgyűlését. Nem vagyok ugyan annak a vallásnak tagja, amelynek Önök képviselői, azonban mint minden ízében magyar, (élénk
