Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-22 / 12. szám
185 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 186 vezessék az egész magyar társadalmat, ha fontolóra vosszük ezen nemesebb állapotok okszerű következményeit. Igazi haladást csakis ez utón remélhetünk. I)r. Gaal — a műegyetem tudós professora — Írja hogy „a családi, baráti, honszeretet, a hála, a lelkiismeret a magasabb eszmények utáni törekvés, a vallásosság kiirthatatlanul van keblünkbe oltva. Ez érzelmek az önérdeknek természetes határokat szabnak és okozzák azt, hogy az ember áldozatot is hajlandó hozni, anyagi érdek nélkül is cselekszik és gondoskodik másokról. A gazdasági élet egészséges fejlődésére nézve nagyon fontos, hogy ez érzelmek mind jobban áthassák a társadalmat, mertha azok törzse megerősödik, abból gazdasági erények : a szorgalom, kitartás és gondosság, önmegtartóztatás, takarékosság nagyobb mértékben fognak kfsarjadzani. Az erkölcsi indokok hatályosbbitása és terjesztése tehát meggyőzés, szoktatás, általában nevelés és vallás által fontos közgazdasági érdeket is képez. Jótékony hatása azonban nemcsak a gazdasági élet terén, hanem mindenütt érvényesül. Világosságot gyújt s a haladást lehetővé teszi minden téren ; általa az élet szebbé, teljesebbé és kellemesebbé válik s annak tartama is meghosszabbul. Vizsgálódásainkkal és bizonyitásunkkal messze mehetnénk, álláspontunk beigazolása sem járna nehézséggal, azonban ezen jelenségek — nagy Istenünk kifogyhatatlan kegyelméből, — majdan a most megkezdett munkánk sikeres eredményeiként jelentkezhetnek : térjünk át tulajdonképeni célunkra, hogy a Bethlen Gábor Kör, közelebbről annak belmissiói bizottsága, micsoda módozatokat vél helyesnek és célravezetőnek arra nézve, hogy tagjait, a magyar protestáns ifjúságot Krisztushoz vezetve, összegyűjtse, együtt tartsa, reájuk nevelő hatást gyakorolni képes lehessen s az életben mint a magyar haza és protestáns társadalom erős, hasznavehető tagjait bocsássa ki. Mielőtt a részletes tárgyalásba bocsátkoznám, szabad legyen kijelentenem, hogy a belmissiói albizottságról most elmondandókat a Bethlen Gábor Kör bizottsága elé még nem volt alkalmam megvitatás céljából előterjeszteni s mint ilyeneket méltóztassanak bírálat tárgyává tenni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mint említettem volt, a Bethlen Gábor Kör tanítója, nevelője, valósággal otthona akar lenni a magyar protestáns ifjúságnak s ezzel a hivatásával olyan szükséget elégít ki, a melyet minden egyetemi polgár érezhetett s a társadalomra is — legkevésbbé sem előnyösnn — nyomta rá a bélyegét. De épen ezen oknál fogva van létjogosultsága s igy neki nagygyá, erőssé és hatalmassá kell lenie. A hatalmas és gazdag angol, a müveit porosz, a praktikus amerikai s mindazok a nemzetek, a hol bölcs vezetők állanak a haza, az egyház kormányán, belátták, hogy az ifjúságban rejlik a haza jövője, hogy az van hivatva apáinak tisztét és helyét betölteni, hogy csak az képes úgy az egyház, mint az állam szervezetébe űj, üde, friss vért belevinni, hogy az állandó erőben maradjon s nagy feladatok megoldására képes legyen. Mi előttünk csodálatosan hangzik az amerikai, az angol müveit társadalom jelszava, a mely nemcsak a legfontosabb teendőjének tartja az ifjúság nevelését, irányítását, hanem azért a legnagyobb áldozatra is kész. Amerikában pl. minden férfi és nő egyenesen hazája iránti kötelességének tartja. Ott a legkiválóbb, a legtekintélyesebb férfiak állanak az ifjúság élén s ott mondotta egyik közgyűlésén Buffalónak tekintélyre és vagyonra legelső polgára ezt a mindnyájunk által kiváltképen megjegyzendő szavakat: „nincs magasabb feladat, mint férfiakat nevelni Isten dicsőségére.“ Tehát olyan erős oszlopokat, melyek soha meg nem ingának a különböző áramlatok nyomása alatt; ezek a férfiak nem léhák, közönyösek, hanem erősek és szilárdak, lelkesedésük tiszta és nemes s mindenkor készek szellemi erejüket az egyház és haza oltárára hozni. Ezek között az evangeliom sava soha meg nem Ízetlenül; csodálhatjuk-e hát, hogy egyházaik nagyok, hatalmasak, virágzók, országuk békés, gazdag, a tudományok terén vezészerepet visz. Nálunk azonban az ifjúság lelki nevelésben nem igen részesül. Szerencsétlen egyptomi rendszerünk folytán a nevelés a tanítás mellett teljesen elhanyagoltatik, egyáltalában figyelembe sem vétetik, ennek okszerű következménye tehát, hogy a kikerült szakemberek legnagyobbrészben még vezetésre szorulnak, csak sötétben tapogatódzanak, ingadoznak, az élet árjába belekerülve nagyon könnyen elmerülnek vagy beszennyeződnek; hivatalukban sokszor lelkiismeretlenek, könnyelműek s mivel az élet valódi rendeltetését soha nem is keresték, meg sem találták, békétlenkedők, elégedetlenek; az élet több teher rájok nézve, mint gyönyörűség. Nálunk a társadalom mintegy hallgatólag helyesli ama elharapódzó felfogást, hogy a fiatal ember hadd tombolja ki magát, hadd fecsérelje el testi és szellemi képességeit, a melylyol pedig a jóságos Isten épen ebben a korban olyan bőven megálldotta. Csodálatos, hogy ezen dolgok visszásságait az intéző körök csak most kezdik megfigyelni; s ebben a dologban az első kiáltó szó csak az idén hangzott el egy rectori jelentésben; adja az Isten, hogy minél előbb foganatja legyen. Mielőtt tovább mennék, még egy példán óhajtanám megvilágositani a kétféle iskolai módszer közötti lényeges különbséget. Alkalmam volt,— valamint több technikus társaimnak is, — teljesen megbízható forrásból hallani, az Összehasonlítást egy magyar és egy külföldön végzett technikus között; mely szerint a magyar technikus tudományos kiképzésben — dicséretére mondva a Királyi József műegyetemi tudós professorainak, — mindig áll olyan fokon, némely tudományágban pedig magasabb fokon, mint a külföldön végzett, de gyakorlati alkalmazhatósága rendesen mégis sokkal kedvezőtlenebb. Hogy mi az oka, ezek után azt hiszem, nem szorul bizonyitgatásra. (Folyt, köv.) 12*
