Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-15 / 11. szám
167 DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 168 vézet kidolgozói per longum et latum «egyházközség» elnevezést használnak a régi jó «gyülekezet» helyett. Pedig úgy vélem, a községi törvény rendelkezésének tanulmányozása helyett többet ért volna ama törvény hatásának megfigyelése. Nálunk községi élet valójában nincs is. A vármegye és állam gyámkodása lehetetlenné teszi. Időnként olvashatunk a lapokban panaszokat, hogy e gyámkodás milyen anyagi és erkölcsi károkat okoz egyes községeknek, a mik a nemzetéletre is visszahatnak, még pedig nem előnyösen. Nekünk nem utánoznunk kellene az állami törvényhozást, hanem példát mutatnunk, hogy gyülekezeti, vagy ha úgy tetszik, községi nagyobb önállóság és a rend összeférnek. A gyülekezetek önállóságának, jogainak megnyirbálását kétlem, hogy a községi képviselőtestületek mintájára behozott presbytérium kárpótolná. Előbbi zsinataink e botlását helyrehozni kellene, nem pedig megörökíteni. Mint egyszerű lelkész, soha sem tudtam megérteni, mire jó az az 50—60, esetleg 200 főből álló testület? Igaz munkát nem lehet ily nagy számú presbyteriummal végezni. Jól ismerem a szempontot, mely törvényalkotóinkat vezette. Azt akarták, hogy lélekszám arányában vonassanak be arra méltó férfiak az egyház kormányzásába. De az is nyilvánvaló, hogy a mai korba egyáltalán nem illenek be, a modern élet követelményeinek nem felelnek meg azok a monstruosus óriási egyházak 1 — 2, legfeljebb 4 lelkészszel, holott legalább is négyszer annyi lelkésznek kellene bennök lenni, hogy mindenek ékesen és szép renddel menjenek. De ép ez az intézkedés, párosulva az előző zsinatnak ama most is megtartani szándékolt rendelkezésével, hogy a nagy egyházak voksainak száma tekintet nélkül az általuk fentartott lelkészi állás számára az 1500-as lélek számemelkedéssel hatig növekedhetik: szerfelett alkalmas azokban elcsititani minden oly üdvös törekvést, mely új lelkészi állások creálása által a monstruosos egyházakat kisebb, önálló gyülekezetekre, vagy parochialis körökre felosztani célozná. Pedig az idők szavának meg nem értése nagy veszélyeket rejt magában. Az egyházi adó ügy contemplált rendezése, ugylátszik, segiteni akar a misera plebs contribuensen, tényleg azonban nagyon kíméli azokat, a kiknek több adatott s a kiktől ennélfogva többet várhatnánk az egyház fentartása és virágzása érdekében. Mire való azután az egyházak és lelkészek osztályba való sorozásának tovább föntartása ? Mi szükség különbséget tenni azok között, kik a palást viselésére érdemeseknek találtatnak ? A készültség minőségét némileg mutatja ugyan az iskolai bizonyitvány, de a theologiai tanfolyam csak előkészít, mig valódi lelkipásztorrá csak az élet iskolájában lehetünk. Azt pedig, hogy méltatlan egyén meg nem érdemelt nagyobb javadalomba be ne jusson, megakadályozni az ilyen hátráltató gátok felállításával nem lehet soha. Én elégnek tartanám azt az intézkedést, hogy tisztességtelen utón módon való bejutás bármely egyházba szigorúan büntetessék. A választhatóságra nézve pedig elégnek talátnám, ha minden theologiát végzett ifjú a gyakorlat megszerzése végett legalább két évi káplánkodásra szorittatnék. Abba pedig semmikép nem tudok belenyugodni, hogy az egyetemes konvent tagjai, mint a tervezet tovább is fen akarja tartani, az egyházkerületi közgyűlések által választassanak. Ez a végrehajtó hatalom, legfőbb egyházi hatóságunk, törvényeink őre, az állammal s annak mindennemű hatóságaival, valamint a többi felekezetekkel való szemben képviseletünk — igazi anomália, hogyha nem közvetlenül presbyteriumok által választatik, nem azok bizalmából ül össze. Végzem pedig azzal, a mivel talán kezdenem kellett volna szemlélődésemet. Ez pedig az újabb név, melyet a zsinat előkészítő bizottság jónak látott ránk ruházni. Valánk országos törvényeinkben helvét hitvallásunk, a közbeszéd szerint reformátusok; levőnk az első zsinat jóvoltából evangeliom szerint való reformátusok; most pedig legyünk evangélikus reformátusok, talán mivel az országos statistikai hivatal rövidség okáért igy nevezett el bennünket rubrikáiban ? És 10 év múlva mi leszen az újabb keletű nevünk, talán helv. hitv. evangélikusok, vagy épen egyszerűen reformátusok ? Mirevaló ez a bizonytalankodás, ez a folytonos névcsere — egyházunkat történelmi létrejövetelénél és fenállásánál fogva az evangeliom szerint reformált név illeti meg. L. Biztos készpénz-fizetés. Most, midőn az állami tisztviselők fizetése sok küzdelem és hosszú izgalom-teljes várakozás után végre végleg megállapítva és biztosítva van s midőn mindegyre sűrűbben és a sértő föl sem vevás és mellőzés miatt elkeseredve egyre türelmetlenebbül hangzik föl a protestáns lelkészek és tanítók ajkán a jogos követelés, hogy — midőn ők ugyanolyan fontos missiót teljesitenek s a fizetésjavitásra épen úgy, vagy jobban rá vannak szorulva, mint az állami tisztviselők, az állam róluk se felejtkezzék meg : igen fontosnak és szükségesnek látom, hogy magunk között jöjjünk tisztába azzal, hogy mi az, a mit kérünk, mi az, a mit követelünk ? A protestáns lelkészek és tanítók fizetésének biztosítását és az állami tisztviselőkének megfelelő javítását, illetve kiegészítését. Első sorban említem a fizetések biztosítását. Azért először: mert mig a lelkészi és tanítói fizezetések javításáról, a minimum megállapításáról eleget hallottunk, addig a fizetés biztosításáról alig esik szó. Pedig szerintem ez sokkal fontosabb amannál. Mert mi haszna lesz a legkevesebb fizetés megállapítva p. o. egy-, két- vagy háromezer koronában, hogy ha az után is — mint a hogy eddig volt — csak a papiroson; csak a levegőben lesz meg.
