Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-15 / 11. szám

169

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

170

Pedig úgy lesz, ha a fizetés ezután is terményekből, szolgálmányokbói és íöldjövedelemből fog állani.

A terményfizetésekre, szolgálmányokra nézve — azt hiszem — most már mindenki egy véleményen van, hogy az teljesen törlendő, még a neve is örökre megsemmisítendő a dijlevelekben. Az csak magános, a múlt századokból kiáltó, elkésett visszhang, mely a terményfizetések fönntartása mellett néha elhangzik. Erre szót sem érdemes vesztegetni.

De már a mi a földjövedelem használását illeti: arra nézve komoly és figyelemre méltó szó hangzott el nem rég a Magyar Szó hasábjain. Legfontosabbnak látszó érv volt a föld jövedelem fönntartása mellett az, hogy jöhet még oly idő, midőn a protestáns lelkészek és tanitók minden egyéb fizetésektől megfosztva, egyedül a föld jövedelemre lesznek utalva, hogy egyedül a föld az a jövedelemforrás, melyet senki el nem vehet, mely örök időkre biztosítva van. Én ugyan ilyen idők eljövetelében nem hiszek, de elfogadom ezt a figyelemreméltó érvelést.

Csakhogy a készpénzfizetések behozása esetén, ki kényszeríti az egyházakat, hogy ezt a biztos jövedelemforrást maguktól eldobják ? Ez fölösleges. Tartsa meg az egyház magának a lelkészi és tanítói földeket. Használja maga, adja bérbe vagy adja el örök áron s jövedelmét, illetve a bérletpénzt vagy kamatot fordítsa egyházi hivatalnokai fizetésére. De ne kényszerítse lelkészét és tanítóját, hogy a gazdálkodás nagy gondot, vesződségét, sok mérget és boszuságot s anyagi kockázatot okozó, időt rabló terhei miatt hivatalát elhanyagolja.

Mert nemcsak nagy nyűg és teher lelkészeknek s főként tanítóknak a gazdálkodás, mely az állami hivatalnokokká tanítókkal való sikeres versenyre képtelenné teszi őket, de tekintélyüknek is megölője. Lehet, hogy a lelkész, tanító szerencsés, jó gazda, akkor irigyük s s a hol lehet kárt okoznak neki. Ha pedig roszszul gazdálkodik vagy nincs szerencséje : akkor kinevetik. Sőt a rossz gazdálkodás vagy a véletlen csapás olyan adósságokba döntheti, hogy családja nyomorba jut s maga tekintélyét, sőt becsületét vesztheti. De a mi fő : fizetése mindig bizonytalan. Már pedig a fizetésnek legfőbb kelléke, hogy az biztos és számokban kifejezhető legyen. Erre kell föltétlenül és első sorban törekednünk. Csakhogy persze sokan vannak lelkészeink s tanítóink között, kik szeretnek gazdálkodni; mert értenek is hozzá s jövedelmeiket esetleg megkétszerezik, sőt ebből meg is gazdagodnak. Az ilyenek — elhiszem — nem szívesen válnak meg földjeiktől, mivel talán nagyobb összeget fektettek a gazdaságba.

Ez nem baj. Gazdálkodjanak tovább, használják tovább is az általuk addig használt földeket — mint bérlök. De a fizetések megállapításakor mondja ki az egyházi törvényhozó testület — a zsinat — természetesen a kerületek ajánlatára, hogy lelkészek és tanitók által használt földek az egyház, mint tulajdonos által kezelendők. A földek jövedelme 10 évi átlag szerint megállapítandó s ez összeg az egyház hivatalnokainak 1ji évenként készpénzben a többi készpénzben megállapított fizetéssel kiszolgáltatandó. Ezzel kapcsolatban kimondhatja az egyházkerület vagy zsinat azt is, hoogy ha esetleg a lelkész és tanító földeket használni akarja, köteles az egyház a földjövedelem címén megállapított összegért első sorban az illető lelkész és tanitónak szerződés mellett bérbe átengedni.

A termények és szolgálmányok készpénzre változtatásánál is az legyen a fő, hogy a megállapítás végleges és biztos legyen. Hogy az ily cimen fizetett készpénzfizetés összegét a lélekszám vagy piaci érték változása vagy egyéb körülmény ne befolyásolja.

Szóval biztos készpénzfizetés legyen.

Mig ez meg nem lesz állapítva, addig fizetésjavitásról vagy az állam által való kiegészitésről beszélni sem lehet. Mert hiszen most — a földjövedelem miatt — senki sem tudja, hogy mi a fizetése. Senki sem tudja és nem is tudhatja, mit és mennyit kellene kiegészíteni, hisz a föld jövedelme évről-évre változik.

így ki lenne zárva az, a mi a congruánál okvetlen elő kellett, hogy forduljon, hogy tudniillik : a ki kevesebb föld és termény jövedelmet tudott kimutatni és elfogadtatni, az többet kap ; a ki többet: az semmit vagy igen keveset. Ez nem igazságos. Fizetést megállapítani vagy kiegészíteni igy nem lehet s nem szabad.

A földjövedelem készpénzre változtatásával senki sem károsulhat. Ha a földjövedelem kevésre lesz számítva : többet ád az állam ; ha többre lesz fölvéve, többet fizet az egyház s az állam kevesebbet; de a megállapított fizetési összeget — sem többet, sem kevesebbet — biztosan megkapja a kivatalnok. Ettől tehát eltérni nem lehet, nem szabad.

Nem is oly nehéz dolog a fizetéseknek az elmondott módon való rendezése ; akkor : midőn az egyháztagok tudják, hogy az eddigi fizetési mód megváltoztatása az Ő javukra, az ő érdekükben is történik; mert a termények helyett készpénzt fizetnek ugyan, de az államsegély közbejöttével, mely csak ily módon osztható el az egyes egyes egyházak közt igazságosan — csak felét vagy negyedrészét fizetik az előbbi összegnek s igy terheiken könnyítve lesz.

Olyan aprólékos ellenvetések, hogy a nép a terményt mégis csak jobb szívvel s könnyebben fizeti, mert annak az árát hátha elkölti — figyelembe se jöhet. Ne tartsuk oly kiskorúnak s oly élhetetlennek a népet, hogy az a maga hasznát be ne lássa.

Kérve kérem egyházunk nagyjait: az egyházmegyék, kerületek és a zsinat képviselőit, hogy most az utolsó órában vegyék figyelemben az általam elmondottakat. Tudom, hogy nem vagyok illetékes ily fontos, egyházunk jövőjére, boldogulására oly nagy mértékben kiható inditvány ellenmondására. De hitem, meggyőződésem, egy titkos ÖBztön a lelkemben, mely szólásra készt: azt mondja, hogy ez az egyedüli ut, melyen a nagy célt egyházi tisztviselőink helyzetének javításán az által s egyházunk felvirágoztatását megvalósíthatjuk.

K. Pap János.

11*