Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-22 / 8. szám
123 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 124 Az isteni kegyelem szellőjének lengedezését éreztük az elmúlt évben szombattal fiók egyházunk életében is. Régi óhaja volt már itteni híveinknek, hogy egyházunk veteményes kertjének, egy iskolának, maguk között emeljenek falakat, hol növekedő csemetéik, gyermekeik, hivatott kezek által a hit félelmében neveltessenek, oktattassanak. A régi óhaj részben immár valóra is vált. Az őszszel tető alá került s külső részeiben teljesen elkészült iskolaépületünk, a tavaszszal a belső berendezéssel is készen leszünk s ha Istennek is tetszeni fog: a ránk jövő iskolai évvel meg is nyitjuk s rendeltetésének átadjuk. .S ezzel iskoláink száma háromra fog emelkedni. Mindezekhez pedig pénz, nagyon sok pénz kellett ! Méltán kérdheti azért bárki is, hogy ez a szegény nép hogyan volt képes előteremteni ? Hát buzgósággal, még nagyobb szeretettel s annál inkább egyező jóakarattal ! Ezeket voltam bátor a nt. Szerkesztő Ur szives engedelméből a kercai egyház múlt évi életéből elmondani. Jól esik lelkűnknek, hogy bejelenthetjük testvéreimnek, hogy anyaszentegyházunkhoz való tartozásunknak érzetét tit a végeken is nemcsak fönntartjuk s ápoljuk, hanem újabb hiterősitő s közművelődési intézmények fölállítása s a meglevőknek szilárdítása által igyekezünk magunknak az idegen népek tengerében biztosítani azt a helyet, mely a fölvilágosodás szelleménél fogva, melyet egyházunk képvisel, minket méltán megillet. *) Áldás, békesség legyen mindenütt és a mi munkánkon mindörökké ! H. L. Egy kis reflexió. — A kér. tanügyi biz. figyelmébe. — A napokban egyik lelkésztársam arra hívta föl figyelmemet, hogy egyházkerületünknek múlt őszön tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvében rám vonatkozólag egy kemény hangú pont foglaltatik a tanügyi bizottság részéről. Őszintén megvallom, hogy a jegyzőkönyvet előbb nem olvastam más téren való széles körű elfoglaltságom miatt, a mi régebben nem történt meg velem. S hogy most ez igy esett, annak egyszerű magyarázata, hogy utóbbi időben szerzett tapasztalataim szerint a szélesebb értelemben vett közegyházi dolgok iránt való melegebb érdeklődés, főleg pedig valamely irányú ténykedés, működés nálunk legtöbb esetben igen-igen hálátlan dolog s igy nem is csodálható, ha az érdeklődés szerzett tapasztalatok után megcsappan. Nos tehát ismétlem, egyik lelkésztársam figyelmeztetett a fentebb említett jegyzőkönyvi pontra s én elolvasva azt, a legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy kemény leckét kaptam tanügyi bizottságunktól, holott én csak egy sor írással is hozzá se fordultam. És ez a körülmény indít arra, hogy a jegyzőkönyvet olvasó közönséget az ügy mibenlétéről tájékoztassam s főleg magamat igazoljam, nehogy az a látszata *) Nekem is végtelenül jól esett olvasni e tudósítást; a belőle sugárzó szép képet bemutatom egyik vallásos esténkén is! S z e rk. legyen a dolognak, mintha én tanügyi bizottságunkon egy alkalmatlankodó ember volnék. Az ügy egyszerű története a következő: Még a múlt tél folyamán, sőt előzőleg is történt, hogy Kókai Lajos budapesti könyvkiadó több ízben kérdést intézett hozzám, nem volnék-e hajlandó két tankönyvemet : Konfirmációi Kátémat, gymn. használatra írott Biblia ismertetésemet neki kizárólagos bizományba átadni, esetleg örök áron eladni. Én miután kerületünk által jutalmazott Konfirmációi Kátémat első kiadása után a bíráló bizottság észrevételeinek figyelembe vételével s a hozzám „más kerületekből előkelő helyekről beküldött bírálatok alapján átdolgoztam s Biblia ismertetés cimü gymnasiumi tankönyvemet is szintén az első kiadás felett irt bírálatok szerint átdolgazva újra kiadtam, vonatkozással Kókainak fentebbi leveleire : Írtam főtisztelendő püspök úrhoz, nem remélhetném-e, hogy kerületünk a püspök ur által tervezett könyvkiadó vállalat kiadványai közé tankönyveimet is felvenné, mely esetben nem lépek Kókaival összeköttetésbe. Ennyit, csupán ennyit a felmerült esetből folyólag teljes bizalommal kérdezhettem főtisztelendő püspök úrtól nemcsak azért, hogy mint említettem, a Kátét a kívánalmak szerint átdolgoztam, nemcsak azért, hogy ezt az 1900 évi kerületi gyűlés használatra már engedélyezte s ennek folytán több lelkésztársam már eddig is bevezette, nemcsak azért, hogy például Harsányi Sándor chicagói lelkész ezt „igen becses és tanításra szerfelett alkalmasan használható vallásiam kézikönyvnekw jelezte hozzám intézett levelében, melynek folytán több példányt rendelt is és jövőre is kilátásba helyezte, hanem kérdezhettem különösen még azért is, mert a Konfirmációi Káté ügye még mindig elintézetlen kerületünkben, Épigy kérdezhettem másik, gymn. tankönyvemre vonatkozólag, melyről például a Prot. Egyházi és Iskolai Lap mindkét kiadásnál igen kedvezően nyilatkozott s a melynek első kiadása más kerületben való használat folytán pár év alatt elfogyott, csak kerületünkban nem kívántak róla tudomást venni, holott az az előtt használt Bocsor-féle Biblia ismertetés már régibb idő óta nem megfelelőnek jeleztetett. E kérdező levelem jutott a tanügyi bizottsághoz, megvagyok győződve, hogy főtisztelendő püspök urunknak könyveimmel szemben nyilvánuló legjobb indulata és szándéka folytán, bár a tanügyi bizottsághoz én nem fordultam, tőle semmit nem kértem. Igaz, hogy e levélben fordult elő olyan kifejezés, mely szerint ón a könyveimmel szemben kerületünkben nyilvánuló közönyösséget, elbánást szinte hajlandó vagyok személyes indokokra vezetni; de azt határozottan kijelentem, hogy ezt általánosságban mondottam, tehát a tanügyi bizottságra nem vonatkoztathattam, mert róla egy szóval sem szóltam, de ez alkalommal nem is lett volna sem okom, sem jogom szólani. Végtelenül sajnálom tehát, hogy ezt a tanügyi bizottság magára értette, magára vonatkoztatta. De ha már itt vagyok e tárgynál, el kell mondanom a következőket is, azonban ismét hangsúlyozom, hogy csak általánosságban s épen nem a bizottságra, vagy bármelyik tagjára is vonatkoztatva. Hogy én bizonyos személyes tekinteteket említettem úgy mellékesen, arra nemcsak az életből merített személyes tapasztalataim indítottak, hanem egy őszinte vélemény emléke is a múltból épen a fennforgó tárgygyal kapcsolatban. Akkor ugyanis, midőn a káté pályázat sorsa eldőlt s az én müvem jutalmat, másik kettő pedig dicséretet nyert, melyek együtt egy alakítandó nagyobb bizottságnak újra kiadattak használhatóság szempontjából elbírálás végett — épen a tan
