Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-15 / 7. szám
105 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 106 E magasztos érzelem az alapja, egyszersmind ugyanennek mindszélesebb körben való terjesztése és erősítése a eélja is a mi összejöveteleinknek. Mert mi az az érzelem, a mely minket ma összehozott és a jövőben is össze fog hozni, mi az a kapocs, mely egybefüz és összetart bennünket, hanemha az egymás becsülése, tisztelete és a mi mennyei édes Atyánk, a felséges Isten iránt való szeretet ? És ez összejöveteleinknek még a szellemi része is mi célt szolgálna, hanem hogy közös imáinkkal, evangeliomi elmélkedéseinkkel, a tudomány és a művészet köréből való előadásainkkal Istent diesőitve, egymást a kegyességben kölcsönösen előbbre segitve erősitsük ezt a bennünket egyesitő, az elődöktől örökölt is az utódokra is szent örökségül hagyandó érzelmet, a szeretetet ? ! Ez az örök szeretet ad léteit, Mélyentisztelt Gyülekezet ! a mi vendégségeinknek. Es hogy a szeretetet ily közös vendégségekkel mutatjuk ki, tesszük ezt azért, mert Krisztus Urunk első tanitványai, az első keresztyének is gyakorolták a szeretet oly módon való kimutatását, hogy a tehetősebbek ily alkalmakra Isten áldásából, fölöslegeikből juttattak azoknak is, a kik Isten áldásaiban oly mértékben nem részesültek. Nem alamizsnaként ajánlották azt fel, hanem hogy Isten dicsőségét növeljék felebaráti szeretetők kimutatása által. Az Ur Jézus Kristus által az ő halálával megpecsételt és az első keresztyének által oly benső és mély érzelmekkel gyakorolt szeretet legyen az az erő, a mely a mi szeretetvendégségeinken a mi lelkeinket és sziveinket áthatja. Ez ragadjon ki, ez emeljen ki bennünket az alacsony foldies gondolkodásból. Es a mi vendégségünk ugyancsak eszköz arra, hogy szivünknek, lelkűnknek minden érzelme az isteni kijelentés követelte testvéri és felebaráti szeretet nemes és szent tíizében olvadjon össze ! ügy vélem, talán fölösleges is abbeli hitemnek és reményemnek kifejezést adni, hogy szeretett városi társadalmunknak tehetséges és törekvő ifjú tagjai, a kik estélyeinket szereplésük kel élvezetesekké és a mi fő, tanulságosakká iparkodnak tenni : a müveit közönség részéről szives fogadtatásra fognak találni buzgó közreműködésükért. Nem csupán a Luk. VI: 36, 37. v. kifejezett örök erkölcsi elv alapján : „Ne Ítéljetek és nem ítéltettek . . . azon mértékkel mérnek egyebek néktek, a melylyel ti mértek.“ Hanem mivel a mi derék és önkéntesen vállalkozó műkedvelőink a társadalom javát, erkölcsi színvonalának emelését és az anyaszentegyházunk épületét munkálják : ezért az ő sikerük nemcsak az ő dicsőségük, hanem mindnyájunk dicsősége leszen ! Mert a mi bölcseink és törekvő műkedvelőink az ige hatalmával, a tudomány és művészet erejével, egyszóval a szellem légy vereivel küzdenek az evangeliomi hit igazságaiért, a tudomány és a művészetek haladásáért. A nekik adatott tehetségük mértéke szerint igyekezendenek közreműködni, hogy városi társadalmunkban és egyházi közéletünkben tisztább fényben ragyogjon a Krisztus bölcsesége, az ő tudományának ereje, a szépművészetek fensége! Mindezeknél fogva a mélyen tisztelt gyülekezet bizonyára buzgó figyelemmel kisérendi működésünket. Miként elnémul az ének és a zene, a midőn Istennek szent beszéde zeneiül meg szolgájának ihletett ajkain és a magasba, mennyei Atyánkhoz emeli fel sziveinket és lelkeinket: azonképen némuland el itt is minden zaj és minden szó ajkunkon, midőn a mi szeretett műkedvelőink a beszéd, az ének és a zene művészetével gyönyörködtetik lelkeinket és dicsőítik Istenünket! A szeretet tiszta érzelme hassa át keblünket és vezéreljen bennünket, hogy az Isten és egymás iránt érző igaz szívvel, Isten, emberek iránt való szeretettel és bizalommal e mai napon megkezdett vállalatunk az Istennek dicsőségére, e városnak javára és az anyaszentegyháznak üdvére virágozhassák és a legnemesebb gyümölcsöket teremhesse meg. Isten áldása legyen e kedves gyülekezeten ! ezek után a mai szeretet vendégségünket Isten nevében ezennel ünnepélyesen megnyitom. Lelkészbeiktatás. Szép ünnepséggel iktattatott be hivatalába múlt vasárnap délelőtt a homokbödögei ág. hitv. ev. egyház új lelkésze: Tóth Kálmán, a kit annak idején a hivek egyhangú bizalma hivott meg a lelkészt állásra. A beiktatási szertartást — Balogh István vanyolai lelkész és Kapi Béla püspöki titkár segédkezésével — a veszprémi ev. egyházmegye szépszavu esperese : Szalag berenc várpalotai lelkész végezte, a ki fenkölt szellemű beszédben intézett útmutató tanácsokat az új lelkészhez. A segédkező lelkészek pedig áldást mondtak kartársukra. Azután az immár hivatalosan is beiktatott lelkész felment a szószékre, s Sám. I. 2 : 35. v. alapján megtartotta gyönyörű beköszöntő beszédét, a mely a templomot zsúfolásig megtöltő közönséget egészen magával ragadta, s többször könyekre indította. A melyen átérzett, szónoki hévvel előadott beszéd nagy hatást tett a jelenvoltakra. Beszéde közben, a bevezető rész után, a gyülekezet tagjaiból alakult dalárda Zacher Sándor tanító szakavatott vezetése mellett szépen sikerült karéneket adott elő. Istenitisztelet után a beiktatással felmerült ügyek tárgyában az esperes elnöklete alatt a templomban közgyűlés volt, melyen felolvastatott Gyurátz berenc püspöknek az új lelkészt s a hiveket melegen üdvözlő levele, s ebben a gyülekezet meghívására adott azon válasza, hogy az ünnepélyen, nagy sajnálatára, nem lehet jelen. Balogh István vanyolai lelkésznek, az egyház ideiglenes gondozójának, ügybuzgóságáért köszönetét mondott a közgyűlés. Templomból kijövet a lelkészlakon tisztelgett a homokbödögei ev. ref. egyház elöljárósága, a melynek élén Kelemen Zdgmond lelkész szívélyes szavakkal üdvözölte az új lelkészt. Délben a gyülekezet derék felügyelőjének : Ber-7*
