Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-15 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 radok szorosan „i. n.“ ur támadásánál s felvetek ismét egy kérdést. Nevezetesen : komolyan állitja-e „i. n.“ ur, hogy református temetőben azért vannak gondozatlan, bedőlt sirok, mert nincs ref. „halottak ünnepe“ ? Nem gondolnám. De ha talán komolyan, bocsásson meg, de ki kell jelentenem hogy állítása a priori s nem a posteriori keletkezett. A tapasztalás ugyanis mit mutat? Nem egyebet, mint hogy vannak a „halottak ünnepe“ dacára feles számmal pápista temetők, hol marha legel, disznó túr s állatok tülekedése háboritja a sirok ünnepi csendjét. És vannak aránylag nagyobb számmal ref. temetők, hol „halottak ünnepe“ nélkül is virág nyílik, csend honol s imádságos hangulatba ringatózik a látogató halandó lelke. Ez állításomért jót merek állani mindenkor. Levonva most már a következtetést : nyilvánvaló, hogy a „halottak üunepe“ valamint a pápistáknál nem eredményezett gyarapodást a kegyeletes érzés fejlesztése körül, ép úgy nem járna haszonnal minálunk ; ellenkezőleg kiszámithatatlan rombolást, pusztítást vinne végbe vallás-erkölcsi életünkben. Csak hadd sirassák hát „a halottak az ő halottaikat,“ a hogy az Antikrisztusnak tetszik, mi pedig kövessük az Urat, ragaszkodjunk továbbra is beiv. hitvallástételünk e tanításához : „Megvetjük teljességgel, kik a holttestekkel nem gondolván, vagy azokat igen gondatlanul és nagy utálattal a földbe vetvén, soha csak jó szót sem tesznek a halottakról és azoknak feleikkel még csak legkisebb részben is nem gondolnak.“ „A módjával való sírást, melyet az apostol I. Thess 4, megenged, nem kárhoztatjuk, embertelenségnek ítélvén teljességgel azokon nem bánkódni.“ Bármint kínálják, — magyar kálvinista hivő, — fel ne vedd a „halottak napjában“ Herkulesné ruháját ! ! Jaj neked rögtön, mihelyt felöltőd : kiégiti belőled a krisztusi józan egyszerűséget, az önmutogatást gyűlölő jellemet s a helyett, hogy titkon, ajtódat behajtva, magánosán sóhajtanál, kimégy mint a farizeus az utcák szegleteire, sippal, dobbal, tűzijátékokkal mutogatni fájdalmadat a hiúság vásárterén tolongó sokaságnak. Kiégiti belőled a „lélek és igazság krisztusi nagy elvének szerelmét s a helyett, hogy magasabb értelemben évhosszat éreznéd szived szerint a kegyeletet, az évnek egy napján a kegyelet-adójának robotját leszolgálod ; a helyett, hogy Megváltód meghagyásához híven irgalmasságot cselekednél, az elhunyt árváját, özvegyét pártul fognád, az elhunyt akaratát teljesitve szivedben gyújtanál fáklyát a szent emlékezetnek : olajmécsek pislogó világában, viaszgyertyák lobogó fényében, mesterséges virágokból font koszorúk szinpompájában viszesz elpazarolt áldozatot a rosszul értelmezett kegyelet oltáraira. Kiégeti belőled azt a magasztos felfogást, hogy a sirkert béke és nyugalom hazája az év minden napján, s a helyett, hogy kerub-angyalként utasítanád vissza ajtajából a szentségtörőt, egy napon, egy estén mutatásra való alkalomra nyitsz benne utat a nevetve, csevegve, bámulva, tréfákat űzve, emberszólva hullámzó sokaságnak s az éj leple alatt kalandot áhitó ledéreknek ; a helyett, hogy a hiúság mécseseit mellőzve, kezedben az okos szüzek lámpásával, szivedben az örök élet reménységével szemedben az igaz érzés forró könnyeivel háboritlan egyedüliségben vagy csak veled kesergő szerelmesid társaságában az év bármelyik napján kizarándokolnál kedvesed sirhantjáboz, hogy ott orcádnak szomorúsága által lelked jobbulást vehetne : kimégy a hivatalos parádé napján s a zsibongó ember áradatban feledkezik lelked, benn marad a világban vagy pedig megtelik botránkozással a kiváncsi tömeg vásári jeleneteitől. Bármint ócsárolják ugylátszó hidegségedet, maradj hű magadhoz. A temetőt tedd szépséges paradicsommá, mint eddig tenni szeretted, köss, mikor, teheted, élővirágból kedvesid fejfájára koszorút, külosillogás helyett azonban ezentúl is samaritanusi erényekben légy hive az emlékező szeretetnek. Ne félj, egyszer majd minden ellenséged leteszi a fegyvert, mert belátja, hogy valamint a zordon ormozatu hegy kebele, nem pedig a csak kívül forró homok bucka rejti magában az izzó tüzet, ép úgy a hideg arc, a keveset mutató külső fedezi a mély érzésű szivet. Valahányszor pedig a „halottak ünnepének“ kisértete jelenik meg előtted, utasítsd vissza keményen Krisztus szavaival: Apage satanas! Mezőlak. G. Szabó Mihály, ev. ref. lelkész. Elnöki megnyitó beszéd, tartotta : Konkoly Thege Béla a komáromi prot. jótékony nőegyesület és az ev. ref. ifjúsági egyesület által 1902. december 21-én rendezett első szeretet vendégségen. Mélyen tisztelt Közön ség ! Midőn a komáromi prot. nőegyesület és a komáromi ref. ifjúsági egyesület lelkes tagjai által a most rendezett első és ezzel együtt még a tél folyamán rendezendő szeretet-vendégségnek sorozatát — szeretett főpásztorunk imént elhangzott ihletett és lelkeinket Istenhez felemelt buzgóságos imája után — megnyitni óhajtóm : kedves kötelességemnek ismerem, mélyentisztelt hölgyeim és uraim ! hogy önöket, mint az ünnepélyek rendezőbizottságának elnöke, úgy a vezetésem mellett működő ifjúsági egyesület, mint a városunkban a mindkét prot. egyházban a jótékonyság gyakorlására hivatott nőegyesület, valamint a közös rendező bizottság nevében is: szivem teljes melegével és szerettei üdvözöljem. Üdvözlöm Önöket — ez ünnepélyes alkalommal egybesereglett díszes társaság minden egyes tagját, hogy készek valának Istenünk dicsőitése végett velünk egyesülni ama krisztusi szeretet gyakorlására, melyet a mi mennyei édes Atyánk egyszülött Fiában, az Ur Jézus Krisztusban jelentett ki nekünk; — mely kijelentett isteni szeretet által taníttatunk Isten és egymás iránt való benső és igaz szeretetre. Melynek gyakorlására igy int bennünket a mi Urunk : „A mint szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismerik meg mindenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymás iránt szeretettel leendetek.“
