Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-08 / 6. szám
93 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 94 den föntartás nélkül átadták magukat Istennek, hogy az Ő ügyét szolgálják, az O tervét megvalósítsák. Mint Pál apostol oly szépen kifejezi az efezusi vénektől való bucsuvétele alkalmával: „Semmire sem tekintek s életemet sem tartom drágának önmagámra nézve, csakhogy örömmel végezhessem el az én futásomat és a szolgálatot, melyet vettem az Ur Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.“ Miden idők igehirdetőitől ez az önfeledt adaadás kívántatik. Az az első főkötelessége minden idők hitszónokának, hogy szivének, lelkének összes kincseivel egyedül az Urat szolgálja. Nehéz és fárasztó munka, tanulmány által fölszerelten adja alá magát Isten vezetésének, mint van Oostersee szép és találó hasonlattal kifejezi, az igehirdetőt hajóhoz hasonlítván, melyet emberek szerelnek fel minden szükséges kellékekkel : árboc, kötélzet, vitorlák és kormánynyal; de a szél íuvalmát, mely a vitorlákat felduzzasztja, hogy az óceánt átszelhesse : az Isten bocsátja ki. * * * Nagyt. és Nagyságos Főiskolai Gondnok Ur! Nagyt. és Nagyságos Igazgató Tanács ! Nem távozhatom el a felolvasó asztal mellől a nélkül, hogy mély és hálás köszöuetemet ki ne nyilvánitsam a főtiszt. Egyházkerületnek azon kitüntető bizalmáért, melyben engem részeltetni kegyes volt. A mely bizalmat utólag igazolni és megérdemelni szent kötelességemnek tartom. Tudom jól, hogy e főiskola egyházkerületünk drága kincse, — a mely felé nemcsak hivatalos elöljáróságunk, de kerületünk minden gondolkodó tagja őrködő figyelemmel és féltő gonddal tekint. Legyen szabad kimondanom, hogy felettébb becses nékem is, hisz ez alma mater kebelében nőttem föl. S innét kilépve az élet iskolájába, a múló évek során nem halványodott el, sőt nőttön nőtt keblemben az iránta való szeretet, tisztelet és hála kegyeletes érzelme. Ismerem és méltánylom a nagy és nemes hagyományokat, melyek e falakat megszentelték, melyeket tovább ápolni nekem is immár hivatásommá lett. E hagyományok közül legértékesebbnek tartom azt, hogy itt az ifjak a tudományos kiképeztetés mellett, főleg az életre neveltetnek. E becses hagyomány lészen az én működésem irányitója is. Kérem a nagyt. és nagyságos Igazgató tanácsot, hogy jó törekvésemben engem is kegyeskedjék jóindulatával támogatni. Nagytiszteletü és Tekintetes Tanári Kar ! Örökre feledhetetlen lesz előttem az a szives, az a barátságos fogadtatás, melylyel maguk közé fogadtak. Kérem szíveskedjenek továbbra is baráti és kartársi jóindulabnn megtartani, melyre érdemessé tenni magamat kedves törekvésem leend. Nemes Tanuló Ifjúság! Már nem mint ismeretlenek állunk egymással szemben s remélve, hogy az önök iránt táplált jóakaratu szeretetem önöknél visszhangra talált bizalmukba, szives hajlandóságukba ajánlom magamat. JsiEl^rolng. G-őbel Gerzson ev. ref. lelkész. 1813-1903. Nagyon megnehezült az idők járása felettünk. Egyre hullanak egyházkerületünkben a Jézus Krisztus igaz tudományának vitézei. Mintha az egyik kidült vezérrel nyugalomra kivánkoznándk agg harcosai is annak a seregnek, melytől mi ifjabbak csak tanulhatunk, csak példát vehetünk. Sionunk gyászában méltán hullathatja könnyeit, mert valóban elmondhatjuk a kesergő prófétával: „feljött a halál a mi ablakainkra.“ Alig van egyházmegye, mely ne gyászolná elesett bajnokait, innen is, onnan is csak fájdalmat, veszteséget, gyászt hoz a hir fekete szárnyán, mintha a síró szélben is az özvegyek és árvák zokszavát hallanék. A múlt hó 18-ikán hunyta le szemeit örök álomra a barsi egyházmegye Nesztora is. A testben gyenge, de lélekben még mindig erős férfi bölcs mérsékletével, hosszú időn nyert tapasztalásával nem irányitja többé gyűléseink határozatait. Üres lett tanácsbirói széke, melyből bátran, törvényeinkhez való tántoríthatatlan ragaszkodással, de azért szeretettel kelt mindig az igazság és jog védelmére. Árván hagyta az egyházát, mely benne az igazi szervező erőt, népét, mely benne atyját, vezérét vesztette. Itt hagyta a hű házastársat, szerető gyermekeit, kiknek körében annyiszor talált enyhülést, pihenést, ha a küzdésben megfáradott. A megboldogult született 1813 márc. 2-án Igaron, hol atyja szintén lelkész volt. Atyját alig ismerte, már is árvaságra jutott. Majd édes anyja férjhez ment Kiss Antal csépi lelkészhez, ki az árvának elvesztett atyja helyett szerető édes atyja lett. Középiskolai tanulmányait Gyönkön kezdette, majd Pápán folytatta és végezte. Ezeknek elvégzése után a mérnöki pályára ment, de ezt csakhamar odahagyva a Sárközy családnál vállalt nevelői állást. Két év múlva azonban már a pápai theologia növendékei közé iratkozik s elvégezve a tanfolyamot, mint jeles készültségi-! ifjú Nyékre megy acad. promotiora. Három év után a barsi egyházmegyébe jött Gr.Szentgyörgyre segéd-, majd helyettes lelkésznek, itt érte őt a nemesoroszi gyülekezet meghívása. Nemes- Orosziból csakhamar Nagyod választja meg lelkészének. Mint nagyodi lelkész megnősül, Csepröl, egybekelvén ott Csajághy Ágnessel. 1846-ban a jobb javadalmazásu Alsó-Fegyvernek választja meg lelkészül. Ide költözve, apostoli buzgósággal kezdi meg azon munkát, melynek ma új s jókarban levő egyházi épületek, jó és vallásos nép, megtár stb. az eredménye. A szabadságharc leveretése után őt is, mint annyi jó hazafit, üldözik szókimondó, függetlenül gondolkozó, szabadságszerető voltáért, majd szuronyok között kisérik Pozsonyba, hol több hónapi fogságot szenved azért, hogy népét a szabadság, egyenlőség, testvériség szent tanára oktatta. Egyházmegyéje is felismerve képességeit, több tisztségre csakhamar megválasztja s volt idő, midőn a barsi egyházmegye egyik nagyhírű esperese önmaga ismerte be, hogy sok üdvös dolognak kivitelében annyi része volt Gőbel Gerzsonnak, mint neki. Igaz munkásságának és ügyszeretetének szép jutalma, hogy minden tisztújitáson egy tanácsbirói szék őneki jutott. Családi élete is példás és boldog volt. Emberkort ért gyermekei s unokái díszes serege állta körül ravatalát, melynél ott volt szeretett gyülekezetének kicsinyje és nagyja, kartársainak és tisztelőinek nagy száma.
