Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-11 / 41. szám
669 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 670 mintha az vallásos estéken előadásra szánt anyagból állana"; hogy előttem „nem tudományos vállalat, hanem egy nagyobbszabásu Koszorú Füzér lebegett.“ Méltatlannak tartanám magamhoz, hogy ily beszédre válaszoljak, ha tapasztalatból nem tudnám, hogy némelyik olvasó egy kicsit feledékeny is, egy kicsit lusta is, hogy jól utána gondoljon, mit mondtam , no meg egy kicsit hiszékeny is. Ezért emlékeztetem a t. olvasót arra, hogy én első közleményemben kifejezést adtam azon meggyőződésemnek, hogy ha minden ág. h. ev. és ev. ref. gyülekezet évi 12 korona tagsági díjjal tagja lenne a Magyar Protestáns írod. Társaságnak, akkor az 50 ívre terjedő „Parochialis könyvtáron“ kívül megkaphatná : 1. a Protestáns Szemlét, 2. a Monográfiákat, 3. a Házi Kincstárt, 4. az Egyházi Adattárt, 5. a Koszorú Füzeteket. És — folytattam — micsoda könyvtár lenne már 10 év múlva minden, még a legkisebb gyülekezetben is! Mennyi alkalmas tárgy lenne a vallásos estéken való felolvasásra vagy szabad előadásra.“ Ezt mondtam s ma is ezt mondom. 2) Azt, hogy köztem és Kis Tivadar űr közt,, tisztán alkalmi jellegű szövetkezés“ volna, csak magából kiindulva állíthatja a t. cég. Nincs mi köztünk se alkalmi, se más szövetkezés. En már abban a nyilatkozatomban, mit szept. 20-án magam adtam póstára, de a mi a Magyar Szóban — ki tudja miért — nem jelent meg, kijelentettem, hogy Kis Tivadar úrral, a ki az én derék elődömnek, Kis Gábor urnák a fia, egyátalán semmiféle rokonsági vagy sógorsági viszonyban nem vagyok. 3) Se Kis József, se Kis Tivadar nem tettek semmiféle ajánlatot, annálkevésbbé pótajánlatot, hanem egyszerűen csak kimutatták, leleplezték a „László és T.“ túlzott követeléseit. Kis Tivadar, mint szakértő nyomdavezető, készített egy költségvetést, amire azzal ütötte rá a megerősítő pecsétet, hogy kijelentette, miszerint ha megbizatnék a kivitellel, kész azt elfogadni. 4) A vállalat eszméje — mondja „László és T.“ — egyenesen tőlünk indult ki s éppenséggel nem találjuk indokoltnak azt az ismételten hangoztatott vádat, hogy mi a mások által megérlelt gyümölcs után áhítozunk.. . Hámozzuk ki az igazságot, mert „László és T.“ igen beburkolta. Régi óhajtása már egyházunknak, hogy lelkészi könyvtárakat létesítsünk. A mozgalomban vezetett a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület. Ez már 1898-ban elhatározta e könyvtárak felállítását. A vonatkozó szabályzatot is elkészítette egyúttal. E szabályzatot, mi alatt tejes István neve áll, én is közöltem a Dunántúli Prot. Lap 1899. évfolyamában. E szabályzatban már benne van, hogy minden gyülekezet tartozik bizozonyos összeget évi költségvetésébe fölvenni; hogy az egyházkerület fogja megállapítani a meghozatandó könyveket. . . . Két eszme, a mik közül mindegyik megvan ugyan a „László és T.“ ajánlatában is, de im bizonyos, hogy egyik se az övék. A Magyar Prot. írod. Társaság — mondja Fejes — mely most csak napról-napra él, mihelyt a lelkészi könyvtárak szervezése folytán nagyobb működési alapot nyer, gondoskodni fog oly művek kiadásáról, amelyek a lelkészi könyvtárakba be fognak illeni. A protestáns egyházi irodalom föllendítése. ... és ezzel kapcsolatban protestáns irodalmi társaságunknak a szégyenletes tengődésből megmentése kiáltóan sürgetik a lelkészi könyvtárak gyors felállítását.“ Ezért aztán a M. Pr. I. T. tényleg sürgette is a kerületeket a lelkészi könyvtáraknak minden gyülekezetben felállítására. Es hogy mindez ideig nincsenek felállítva, annak nem az az oka, mintha már is ne volnának alkalmas könyvek, hanem az, hogy féltek a gyülekezetek terhét ezzel is emelni! Ha a tiszáninneniek terve szerint felállíttattak volna már a parochiális könyvtárak : akkor a M. Pr. I. T. is képes lett volna már nem egy megfelelő művet kiadni! Dr. Antal Géza úr első közleményében ezt Írja : „Egyházi könyvtár“ c. alatt egy egyházi gyűjteményes vállalatot akarunk többen az Irodalmi Társaságtól függetlenül megindítani.“ Az Egyházi könyvtár eszméjére meg e szerint ő tart igényt. Mi marad hát a „László és T.“-nak ? Semmi más, mint az az ajánlat, hogy az Antal G. által tervezett Egyházi Könyvtár 24 kötetét évenként átlag 52 —60 ív terjedelemben 12 koronáért kész lessz adni. Ez a 12 koronás eszme egészen a „László és T.-é.“ De ehez aztán mi nem is nyúlunk ám ; ezt mi ki nem sajátítjuk, sőt mi több: nem kérünk belőle. E szerint, ha eszmekisajátítással lehet itt valakit vádolni: bizonyosan „László és T.u lessz az ! 5) Ha mint magán vállalat, a parochiális könyvtárak kisajátítása, illetőleg gyülekezeteinknek tervezett megpumpolása és a M. Prot. Irodalmi Társaság megerősödése utjának ily módon való bevágása nélkül megvalósítják, amit terveztek, annak én csak örülni fogok, Ezt már júniusban kijelentettem magánbeszélgetésben. 6) Nagy erővel megyek önöknek. Legyenek nyugodtak én nem voltam, nem is vagyok antiszemita. En nem a zsidót nézem Önökben. Másrészről azonban megvallom, hogy egyenlő körülmények között inkább hitsorsomnak juttatnám az ily szakjába vágó munkát, kö - vetve Pál ap. azon intését: mindenekkel jót tegyetek, de kivált a ti hitetek cselédivei! * * * A Magyar Szó ugyanazon számában, valamint lapom múlt számában, dr. Antal Géza úr is 3 rövid megjegyzést tesz az én véleményemre. Az 1. pontra vonatkozóan im közlöm azt az indítványomat, amit már a Dunántúli Prot. Lap szept. 20. számában röviden jeleztem s amit az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztettem, amint következik :
