Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-27 / 39. szám
631 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 632 „Theológiai Szaklap“-ot, hat ifjúsági és néplapot, évenként összesen 4000 koronával s még 5196 korona fölöslege is marad. A segélyezendő lapok magánvállalatot képeznek ugyan, de senki se vonhatja kétségbe, hogy úgy a tudományos haladás, mint a hitéletnek népünkben gondozása és fejlesztése által nagyon méltókká tették magukat a pártolásra. Itt következett az a hibás számításom, amely szerint a bekötés és a szétküldés költségét a ténylegesnél jóval kevesebbre vettem; az én hibámon kívül még sajtó hiba is tarkította e számítást. E számításnál végeredményben azt hoztam ki, hogy a „László és T.“ javára tisztes polgári haszonként egyik esetben 14 ezer korona, a másikban 10-500 korona mutatkozik évenként. És folytattam amint következik. Bizony nem is lenne olyan rossz dolog a magyar ref. egyházak könyvkiadójának lenni. Megjegyzem, hogy az irói és a szerkesztői tiszteletdíjról a kérvényben nincs szó ; nem tudom hát, hogy mi a megállapodás. Hát nem kórót kinál-e csokor helyett ez a „László et C.“ Az Irodalmi Társaság, amint kimutattam, 160 ívre terjedő könyveket adhatna 12 koronáért évenként, ez pedig adna átlag 50 ívet. A Prot. Szemle íve irói tiszteletdíjjal és nyomdai költséggel 8-24 fillérbe kerül; ugyanazt a pápai főiskolai nyomda épp oly formában kiállítaná 6.43 fillérért; László és Társa.“ pedig 20 fillérért. Kérdem, szabad e a „László és T.“ cégnek kiszolgáltatni gyülekezeteinket és M. Pr. I. T.-ot ? A kérdést csak föl kell vetni, hogy a terv képtelensége a maga teljes világításában szembetűnjék, — hogy Antal G. szavaival éljek. Nem titkolhatom el, hogy bennem nagy visszatetszést keltett a „László és T.“ szándéka. Tudom ugyan, hogy üzletembereknek a főelvük ez : szemesnek áll a világ. De mégse illik, anélkül, hogy ajánlattételre felhívott volna, kinyújtani kezét azután a gyümölcs után, amit előrelátó, bölcs és jólelkü emberek, a két protestáns egyháznak szine-java évek óta érlel az anyagi bajokkal küzdő s szellemi szárnyait éppen e miatt teljes erővel kibontani nem képes Magyar Prot. Irodalmi Társaság számára. Nem, nem szabad megengednünk, hogy ez a gazdag forrás élelmes magánvállalkozó kezébe kerüljön. És ha mégis sikerülne a cégnek elhalászni ezt a kövér falatot: akkor jó éjszakát kívánhatunk a M. Pr. I. T.-nak: meg fogja látni, hogy a meleg társadalmi pártolás mellett évről-évre rémítőbb lesz a hátralék. Ne adja Isten ! Afelől egészen nyugodt lehetett volna A. G. barátom, hogy „az eszme a napirendről letűnni nem fog,“ hiszen közelebb határozott felőle az erdélyi ev. ref. egyházkerület, a mi egyházmegyéink pedig épp most voltak felhíva, hogy mondjanak véleményt és közgyűlésünk elé került volna ez az ügy „László és T.“ nélkül is. Jobb is lett volna igy ! * # % Föntebbi cikkemet pénteken múlt egy hete reggel küldtem be a Magyar Szóhoz. Még az nap rájöttem, hogy a bekötési költséget hibásan számítottam. Sietve írtam hát s a levelet még pénteken este postára tettem, kérve a hiba kiigazítását. E levélnek rendes körülmények között szombaton reggel a M. Sz. szerkesztőségéhez el kellett volna jutnia. De hát nem jutott el. Ezért aztán e tévedéssel jelent meg a közlemény. Vasárnap este. megint póstára adtam egy rövid helyreigazító közleményt. Úgy látszik, az se érkezett be jókor. Ebben már Kis T. urnák lapom múlt számában közölt költségvetésére utalva állítottam, hogy éppen feléért lehet megcsinálni a dolgot, (a könyvek bekötésével, nem fűzve) mint ahogy „L. és T.“ ajánlja. E közleményemnek már hétfőn megjelenését biztosra vettem ; de hát elmaradt az ! Elmaradt még a keddi és szerdai számból is ! Ezek után szept. 22-én jelent meg a Magyar Szóban dr. Antal G. egy cikke, amelynek veleje az, hogy nincs megírva sohol, hogy a „László és T.“ céggel okvetlenül meg kell kötni a szerződést és ő nem hajlandó túlzott kívánságok szószólója lenni. (Helyes. De éppen azért az ő nevével kapcsolatban nem is lett volna szabad annak a cégnek ily ajánlatot tenni.) Mivel direkt felszólítom rá, hogy tévedéseimet mutassa ki, kénytelen rámutatni arra, hogy számításom hat vaskos hibában leledzik, melyeket egy kis utánjárás s körültekintő megfontolás után bizonnyal kikerülhettem volna. Az igaz, hogy akkor nem lehetett volna oly roppant számokat a vállalkozó cég nyereségéül kimutatni s az olvasó nem szörnyüködhetett volna a cég merészségén, mely a legprimitívebb otrombasággal akar becsapni nem is egy, hanem öt kerületet. (Ez annyi mint, hogy én szándékosan félre akartam vezetni az olvasókat, a kerületeket! Majd meglátjuk mindjárt, hogy rám illik-e ez a csúnya föltevés!) Ezután következik sorra a hat vaskos hiba kimutatása. Első az előállítási ár, második a bekötés, harmadik a példányok szétküldése, a negyedik a 2000-en fölüli példányok költségére vonatkozik ; az ötödikben azt mondja, hogy a mostani árak mellett 12 évre nyomdával szerződni nem lehet ; a hatodik vaskos hiba, hogy térképek, clichék, expediálási költségek, fuvarbérek, szerződési bélyeg, illeték, vállalati adó stb. stb.-re én nem gondoltam, így aztán kihozza, hogy az első 3 p. alatt fölvett költségek, összesen 15280 korona a 240ü0 koronának kétharmad részét fölemészti s akkor még semmit se számítottunk az utolsó 3 pont alatt felsoroltakra. Képtelenség tehát, hogy a vállalkozó minden évben 14000 koronát, vagy legalább is 10‘500 koronát tegyen félre. Az én válaszom minderre a következő. A Magyar Szó szept. 22. számában A. G. által terhemre rótt hat vaskos hibára vonatkozólag óhajtok felelni. Felelek először is az ötödik vaskos hibára; mert ha erre szerencsésen megfelelhetek: akkor az I., II. és III. vaskos hiba is elesik. Arra a kérdésre, hogy „tud-e bárki egy nyomdával a mostani munkabérek mellett 12 évre szerződni ?“ — közlöm Kis Tivadar könyvkereskedő urnák, aki a pápai főiskolai nyomdát 39*
