Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-31 / 22. szám

353 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 354 lelki örömmel szolgálok az Ő Fia evangeliomának pré­­dikáltatásában, hogy szüntelen emlékezem felőletek. Mindenkor az én imádkozásimban kérvén az Istent, hogyha valami módon már valaha jó szerencsés ut adat­­tatnék uékem Istennek akaratjából, hogy ti hozzátok mehetnék: mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhetnék veletek, hogy ti megerősít­­tetnétek. Azaz, hogy közönséges intést vennénk ti ná­latok, egymás hite által, a ti hitetek és az én hitem által.“ Ünneplő tisztelt Gyülekezet! Atyámfiái az Urban! Szent félelemmel eltelve állok e pillanatban e helyen, szószékén ennek a veszprémi szent gyülekezetnek, emely egykor, a múltban, a magyarországi ref. egyháznak erős vára, magasan kiemelkedő őrtornya volt ; amely­nek szószékéből a dunántúli egyházkerületnek majdnem egymásután öt püspöke hirdette Isten szent igéjét 1612 —1716-ig. Szent félelemmel állok meg e helyen, midőn elvonulnak lelkem előtt a múltnak történetei,— elvonulnak azok a nehéz küzdelmek, kemény megpró­­báltasások, amelyeken virágzása után e gyülekezet ke­resztül ment, annyira, hogy szinte a koporsóban fekü­­dött. De a mint a lelkiismeretszabadság hajnala, tavaszi pirkadása kezdődött, a meleg érintésére hamvaiból újra feltámadott, hogy betöltse itt nagy hivatását a vallási, társadalmi és hazai élet terén és lassanként eljutott e meglehetős virágzó állapotban, ebbe a korba, amidőn a hazában minden vallásfelekezetnek egyenlő jogokat biztosit a törvény és a midőn az emberek szivébe is egyenlő jogokat ir be a művelődés és felvilágosodás. Ha az én Uram a Jézus Krisztus nem adta volna is nekem utasításul „Valamely házba bemégy, úgy kö­szöntsd annak lakóit: békesség e háznak!“ akkor is, tekintve ezen anyaszentegyháznak viszontagságos, néha derült, néha szomorú múltját, tekintve ez egyház je­lenlegi társadalmi helyzetét is, nem köszönthetlek ben­neteket mással, mint azzal, hogy kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól! Óh mert a múlt tanúsítja, a jelen nem cáfolja meg, hogy az emberi társaságnak a legnagyobb áldása a béke a szívben, a béke a családban, a szent béke az egyházban és a társadalomban. Mindazok a javak, me­lyeket a társadalom ád az embernek, haszontalanokká vagy értéktelenekké lesznek béke nélkül. Ugyanazért úgy köszöntelek benneteket, hogy megmutassam, hogy a legtávolabb áll tőlem az a szándék, hogy itt e gyü­lekezetben szavaim, tetteim példája által megakarnám zavarni a gyülekezetek és felekezetek között levő bé­kességet, hogy én azokat az ellentéteket, melyek fájda­lom megvannak a társadalomban, kiélesíteni és kihe­­hegyezni akarnám. Nem, atyámfiai, én nem ezért kíván­lak titeket látni, titeket, a kikért sokszor imádkoztam, akikre oly sokat gondoltam ; de kívánlak látni, hogy valami lelkiajándékot közölhetnék veletek stb. meg­akarlak erősíteni az igaz hitben, melyet Krisztus Urunk igy tanít: „Arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást igazán szeretitek !“ Ezt a hitet akarom én hirdetni s megakarom erősíteni egyrészről a múltak emlékének kegyeletei felemlítése ál­tal, másrészről vizsgálata által annak, mit e gyülekezet­ben Isten igéje mai nap is előidéz. Azután gyönyörűen fejtegette a reformációnak it­teni keletkezését, fejlődését, a nemzeti öntudatra ébre­déssel párosultan hatalmas küzdelmeit a nemzet léte fenntartásában, annak csodálatos hódításait. Majd bá­natos érzések szivetrázó hangjain szólt az egyház gyá­szos napjairól a rémes üldözésekről, a lelkészek, tanítók kikergetéséről, a templom, iskolák elvevéséről, a gyü­lekezet tagjainak megrémítéséről s igy az egyház szo­morú szétfoszlásáról. E szavak hatása alatt többen han­gos zokogásban törtek ki, de nem volt hallgató, kinek szemei könybe ne lábbadtak volna, midőn hallották a rémes múltat megjelenítve. Azután vigasztalóig szólt a főpásztor, hogy ez ma mintegy szomorú káprázat és nehéz álom tűnik fel előttünk. Mindezekben nem a ke­serűség, nem a bosszú, nem a vád érzelme foglalkoz­tatja lelkemet. Mert azon eseményekért nem lehet egye­seket vádolni, nem, ezt a kor szelleme hozta magával és magával hozta az az idegen hatalom, amely a ma­gyar nemzetet megakarta semmisíteni és legjobban tá­madta azt a várat, amely a magyar alkotmánynak egyedüli biztosítéka, menedéke volt: a ref. egyházat. Ezért beszédemben csak azt akartam kiemelni, hogy az övéinek az Ur megtartója, őrző pásztora, hív oltalma­­zója. Illő jóvoltát rejteni szivünkbe, szent nevét áld­­nunk egész életünkbe; mert kegyelemből érdemeink felett, sok lelki jókkal bennünket környül vett és át­vezetett bennünket a mai derültebb és jobb korszakba. Azután vizsgálta, micsoda hatása van Isten igéjének e gyülekezetre jelenleg. Bátorító, biztató, lelkesítő igékkel fejti ki, hogy az üldözés elmúlt, de meg van : a létért való küzdelem, összehasonlította az egy vallásu és a kü­lönböző vallásu lakosokkal biró államok erejét s meg­győzött arról, hogy az emberek tökéletességére nem tartozik az, hogy egy vallásuak legyenek ; sőt az állam az egyház és az emberi gondolkozás iránya között ott vannak a legnagyobb ellentétek, ahol u. n. egy val­lásu nép van p. o. Franciaország, Olaszország, Spanyol­­ország. A létért való küzdelemre hivatva vagyunk, de ez ne legyen más közöttünk, mint a szellemi és erkölcsi téren való legnemesebb verseny. A protestantizmus ezen ellenállhatatlan értelmi és erkölcsi erejénél fogva ha­talmasan terjed az egész világon. És hiszem, hogy mi­dőn 400 éves fennállását fogja ünnepelni, eléri, sőt felül fogja haladni a világon a róm. kath. kivek számát. Azután kifejezte, amint e gyülekezetben az intézmé­nyeket, az igehirdetés eredményét, az ősök hanyomá­­nyait szemlélem : azt mondom, jó szilárd alapra épít, mely mint a pozdorja nem fog szétfoszlani. A kedves ifjúság alaposan és helyesen neveltetik, a nemes szi­veknek kegyes munkája az emberbaráti szeretet terén mindenütt áldásos nyomokat hagy maga után. Az újabb időben átjavitott templom és torony, a javított orgona, a legújabb időben épített remek isko­lák, tanító és tanítónői lakások, a templomtér és kő­kerítéseinek rendezése s a templom és iskola udvarnak 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom