Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

261

DUN ANT ÜLI PROTESTÁNS LAP.

262

miai igazgatóvá pegig Thúry Etele theol. tanár. A gymn. nős tanárok lakpénzét 200 koronával emelte a közgyűlés folyó évi januártól kezdődőleg. A párhuzamos osztályok ügyében az 1 és 5 párhuzamos osztályoknak tovább is fontartását mondotta ki a közgyűlés helyettes tanárok alkalmazásával, kiknek javadalmazását 1600—2000 koronában állapította meg.

A nőnevelő intézet ügyében is fontos határozatokat hozott a közgyűlés, igy: a tanitónőképző intézetnél a páros és páratlan osztályok rendszerének alkalmazását mondotta ki egyelőre, felkérve az elnökséget, hogy a teljes négy évi tanfolyam minél előbbi fölállithatásához az anyagi feltételek megszerezhetésére magas figyelmét kiterjeszteni szíveskedjék. Rendszeresítette az igazgató állást s erre három évre az intézet szevezése körül már eddig is maradandó érdemeket szerzett dr. Horváth József mostani ideiglenes igazgatót választotta meg. Az intézet kibővítése céljából a Brader-ház bérletének megszüntetése elhatároztatott.

Tudósításunkat végezzük, amivel a közgyűlés is végezte a maga tárgyalását, t. i. Szabó György kér. ügyész ur következő alapítvány levelének közlésével: „a pápai ev. ref. főiskola gimnáziumi köztartása javára (4000) négyezer korona alapítványt teszek, oly céllal, hogy ennek kamatjai ev. ref. vallásu szegény, jó előmenetelü és jó magaviseletü tanulók köztartási dijainak egészben avagy részben fedezésére fordittassanak. A köztartási dij odaítélésére és megosztására a főiskolai igazgató tanács lesz illetékes. Ezen alapítvány az iskolák netáni államosításának esetén az egyházkerület rendelkezésére marad. Az alapítványt 1903 julius 1-re fizetem ki.“ A hálás tanítványnak az alma materről való ezen szép megemlékezése dicsérő szavakra nem szorul.

Tudósító.

Mctnügy.

A beszéd- és értelemgyakorlatok tanítása nálunk és a szászországi népiskolákban.

(Vége.)

A beszéd- és értelemgyakorlat anyagának kiszemelésére nézve sem hozott ön Herteltől Szászországból hozzánk semmi újat. Amit a természet együvé alkotott, emberi kéz külön ne válassza. Mindent a maga idején és a maga helyén. Ne követeld a gyermektől a dolgok, jelenetek, események ama lényeges ismertető jegyeit, amelyeket te érett ember felfoghatsz, de ő nem, tehát nem is érdekelhetik. Megvan a gyermek testi és lelki életének a sajátossága, nem rendszertelen testi lelki munkája. Amit mi rendszertelenségnek tartunk, az az ő természetes rendszere. Gyönyörűen tudja a gyermek az ő kis életvilágából a neki való dolgokat kiválasztani. Meg is érti ezt a kiválasztást s módját minden ember, ki úgy tud érezni, akarni és gondolkodni, mint a gyermek. De meg teszem fel, ha megállunk a 6—7 éves I. évfolyambeli gyermekekkel egy rózsabokor előtt

s ráirányitjuk figyelmüket, gyönyörűen építtethetjük fel leikökben a rózsabokor képét. Világos dolog, az nem az én rózsabokor-dologképen lesz, hanem a 6—7 éves gyermeké. El is dalolja velem : „Rózsabokor piroslik a halmon“, azután virágos kertet kerít, abba rózsabokrot ültet, még a kis katicabogár sem marad el, meg is öntözi, meg is gyomlálja. Hát azután, ha rózsából koszorút köthet s e közben eldalolhatja : „Szedem szép rózsámat“. Mi magyar tanítók a gyermek cselekvő és érző világán át juttatjuk a gyermeknek való külső világi ingereket az értelmi életbe. Istenem, mily édes kincsképen szedegeti magába a gyermek ! Lássa doktor ur, nincs nekünk okunk Hertelhez menni a beszéd- és értelemgyakorlati anyag kiválasztásáért sem. Ha tennők, vétkeznénk saját fajunk ellen. Megmutatja azt nekünk a magyar gyermek, mi való neki a beszéd- és értelemgyakorlatból fejlődése különböző fokozatain. Ez az igaz, a valódi forrás, ez az igazi módszer. Azért ne tessék azt gondolni, hogy én a némettől is szívesen el nem fogadom az igaz eszmét. Oh, nagyon szívesen, ha jó. Megvallom, nem kell nekem az ő sütetje, ha bőviben vagyok a jó magyar lágy-kenyérnek.

Hogy mire jutottunk a németnek aprólékoskodó, száraz, testet-lelket ölő rendszerével, az ön is igen jól tudja. Óva intem hazám tanítóságát a dr. Körösi H. által ismertetett Hertel-féle „Formunterricht“-től. Mi magyar emberek praktikusok akarunk lenni. Természetünknek az üres szellemgimnasztika nem kell. A tartalom a lényeg, ezt követi a megfelelő forma. A kettő öszhangzása teszi az életet tanulságossá és széppé.

Elmondja Kühnel nézeteit. Azt hiszi, hogy azzal nekünk újat mondott ? Ha igen, úgy nagyon csalódik. Tessék csak visszaszállani a régi századok nagy reformátoraihoz, betüről-betüre megtalálja Kühnel útmutatását. Vagy azért tálalja ki nekünk a dolgokat, mert felteszi rólunk, magyar néptanítókról, hogy nem gondolkozunk ?

Ón Szászországban mindenütt mesterekre bukkant, itthon meg 200 tanító között egyetlenegy inast sem. Aki igy beszél, az nem ismeri hazája népoktatását, vagy nem ért hozzá. Ön mestereknek nevezi azokat, akik a beszédhez fűzik a szemléltetést. Nálunk az I. éves tanítóképző tanuló is tudja már, hogy ez nagy nevelési hiba. Bármit tanítsunk, első a dolog, a jelenet, az esemény, a szemlélés, s csak azután következhetik a szó, mondat, beszéd. Azt hiszem a szász kollegák is igy cselekesznek, csak ön nem értette meg jól őket. Hja, doktor ur, nehéz olyan dologban hiven ítélni, amit meg nem tudunk csinálni is.

Figyelemmel olvastam el újra és újra, amit a drezdai megfigyelésekről irt. Az egész ismertetésből azt látom, hogy a németek nagyon nehezen tudnak a passzivitás nyűgeiből kibontakozni, szomjuhozzák az aktivitást, de nem érvényesítik olyan természetszerűen és közvetlenül, mint mi. Az ő kezökben a „cselekvés, mozgás, élet“ csak szólam. Hogy igazam van, bebizonyítom a többi között a következő példával: Azt mondja ön, hogy a pohlandstrassei népiskola III. (IV.)