Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

263

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

264

osztályában a fecske költözködéséről volt szó, amelyet a gyermekek a tanítónő vezetése mellett a szabadban megfigyeltek, s ezzel kapcsolatban szinte észrevétlenül a grammatikából a jelzőt tárgyalta. Hát ki tagadhatná, bogy a tanítónő ne helyesen szemléltette volna a fecskék költözködését. És mégis azt mondom, mi helyesebben cselekszünk, amikor magukkal a gyermekekkel csináltatjuk meg a dolog tulajdonságát. Nálunk aktiv módon érzékel a gyermek, a német tanítónő mellett meg csak passzív szerepet vittek.

A harmadik kérdés a mi utasításunk. Az utasítás szerint a beszéd- és értelemgyakorlat tanításának célja az ismeretszerzés, értelemfejlesztés, erkölcsnemesit és. Hát szeretettel kérem, erre csak azt mondom, hogy ez is. Aki a beszéd- és értelemgyakorlatokkal csak az ismeretszerzés-, értelemfejlesztés- és erkölcsnemesitésre törekszik, az nagyon egyoldalú munkát végez. A beszéd- és értelemgyakorlat tanításának a célját bármelyik módszertani kézikönyv sokkal jobban és teljesebben határozza meg, mint a doktor urék utasítása. A célnak az emlitett módon való megjelölése nagyon alkalmas a tanitó megtévesztésére. Az eféle meghatározásokból származtak a múlt idők nagy hibái, amelyekből ugyan nehezen, de mégis kiszabadultunk. Ez szülte az értelmi élet túlságos megterhelését s vele a sok természetellenes tanítást. A doktor ur pelengérre állítja a kétszáz tanítót, de azért mégis megmarad a cél megjölésével a régi kopott csapáson.

Nagy fogalomzavarra mutat a következő kifejezése is: „A beszéd- és értelemgyakorlatok módszertani főelve az uj utasításaink szerint a szemlélés és a cselekvés. Sohase állapodjunk meg — úgymond — a puszta tárgyi megismerésnél. Környezetünk tárgyai a világ, az élet, a cselekvés, a gyermekek és felnőttek egymásra sokszerü hatást gyakorolnak és szoros viszonyban vannak a gyermek életével; ennek feltárása, éreztetése, cselekvésekben való megjelenítése vonzza, fejleszti, érdekli, indítja meg és nemesíti a gyermeket igazán.“

Ezt olvasva, eszembe jut az egyszeri hadvezér, aki csapatát igy vezényelte : „Irány az a mező, vagy mi!

Ebben azután igazodjék el a tanitó, de szeretném látni azt a tanítóképző tanárt, aki mindezekből le tudja vonni a való tanulságot. Tehát doktor ur szerint a módszer főelve a szemlélés és a cselekvés. Mit gondol nem annyit jelent-e ez, mintha azt mondom : 19 és egy híjával 20 ? Látott-e ön valaha szemlélést cselekvés nélkül ? Talán azt akarta mondani, hogy a módszer főelve a passzív és aktiv szemlélés. így már érteném. Azt mondja, hogy ne álljunk meg a puszta tárgyi megismerésnél, hanem a világot, életet, stbbit, stbbit tárjuk fel, éreztessük, cselekvésekben jelenítsük meg. Amit itt mond, az valószínűleg azt jelenti, hogy a tárgyi megismeréshez az aktivitás vezeti a gyermeket.

Sokszor mondtam már, ez alkalommal is ismétlem, hogy nekünk megfelelő tanitástervünk csak akkor lehet, ha olyan emberek kezébe teszszük le a tanitástervszerkesztésnek óriási nagy munkáját, akik a népiskolai

gyermek testi és lelki életét közvetlen gyakorlati tapasztalatból jól ismerik s tapasztalataikból el is tudják vonni az igazságokat. Mig ez meg nem történik, addig a magyar népiskolának megfelelő tanitásterve nem is lesz. Roppant sajnálom önt doktor ur következő kijelentéséért: „Különben ha csak a tanterveink és utasításaink jóságától függne népoktatásunk fellendülése, úgy bátran kiállhatnók a versenyt, de azt hiszem a tanítón és ismét csak a tanítón fordul meg tanításügyünk felvirágzása, mert hiszen ő a lelke az iskolának“.

Ez a meggondolatlan kijelentése igy van jól: „Különben ha csak a tanitók jóságától függne népoktatásügyünk fellendülése, úgy bátran kiállhatnók a versenyt, de ha oly vezérek állanak a tanitók élére, mint ön, akik 200 emberről kimondják, hogy nem értik a tanitásterv szellemét s e mellett még gúnynyal is illeti őket: bizony-bizony szomorú szívvel tekintünk a jövő elé. Nem bombasztokat kérünk a vezértől, hanem népoktatásügyünk javára szolgáló helyes gyakorlati útmutatásokat. A magyar tanitóság a szakszerű és jóindulatú tanácsokat szívesen veszi, bárkitől jöjjenek is, de szellemi szintájának igaztalan alászállitását s kigúnyolását a leghatározottabban visszautasítja.

Láng Mihály.

A pápai gyorsiró-kör országos versennyel egybekötött jubiláris ünnepéről.

A főiskolai gyorsiró-kör, folyó hó 13 — 14-én ülte meg országos fénynyel fennállásának 25 éves évfordulóját.

Az ünnepélyre és a versenyre az ország minden részéből érkeztek vendégek. Szombaton délután jött az első csapat Szarvasról, azután minden vonattal jöttek egész hétfő reggelig, vasárnap érkezett Czigány János Jászberény polgármestere, Nagy Sándor debreceni ügyvéd, Demjén Márton veszprémi lelkész, dr. Fabró Henrik orsz. gy. gyorsíró stb. ekkor jöttek Hegedűs Sándor és fia, Hegedűs Lóránt dr. is, kik nem sajnálták a fáradságot, hogy részt vegyenek gyorsiró-körünk jubileumán s ezzel is fényt kölcsönözzenek úgy az ünnepélynek, mint általában a gyorsírásnak. Az ünnepély 13-án d. u. 4 órakor kezdődött; a tágas tornaterem alig bírta befogadni az érdeklődő közönséget, köztük városunk szépeit; körülbelül 7 —800-an szorongtak benne, a vidékről jött gyorsírók teljes számban és a pápai nagy közönség.

Először dr. Antal Géza beszélt a főiskola nevében, mint főiskolai igazgató üdvözölte a főgonduok urat, a tanfelügyelőt, mint a kultusz miniszter megbízottját, 8 végül üdvözölte az O. M. Gy. Egyesületet 8 a nagyszámban megjelent vidéki gyorsírókat és a nagy közönséget. Utána dr. Kapossy Lucián a gyorsírókor tanárelnöke üdvözölte a megjelent vendégeket, majd dr. Halász Zoltán orsz. gy. gyorsiró, főiskolánk egykori növendéke tartotta meg emlék beszédét Markovits Ivánról, a Gabelsberger rendszerű gyorsírás magyar nyelvre való átültetéséről. Elmondta élettörténetét, azután jel-