Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-30 / 13. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 216 szives megmutatni azt az izgató iratot. „Szívesen“ mondá, Tisza és legféliilről az iratok közül elővette a patens eredeti szövegét. Ez volt ott a legizgatóbb irat. Nemsokára járásbíróság elé idézték, nem az asztalán talált izgató iratok miatt, hanem az I860, január 10. beszédéért, mely ellen azért emeltek kifogást, mert azt indítványozta ebben, hogy „a patens visszautasítása mellett fejezze ki a gyűlés a reményt, hogy ilyen és más hasonló zaklattatásoktól jövőre megkiméltetünk.“ „Mit értett ezen kifejezés alatt ?“ kérdezte a járásbiró. „Például azt értettem, válaszolt Tisza, hogy oknélkül járásbíróság elé ne idézgessenek bennünket.“ Csodálkozik-e még valaki rajta, ha a pátens mozgalom után „az alkotmányos eszmék egyik első előharcosa“-ként tisztelték széles e hazában. Álljon itt az idvezült rövid életrajza : Tisza Kálmán 1830 december 10-éu Geszten, Bihar■ megyében született. Atyja, Lajos, egyik nagyhirü vezértagja volt a 30-as és 40-es évek konzervatív pártjának. Anyja Teleky Julia grófnő volt. Midőn a szabadságharc kiütött, gyenge testalkatánál fogva a hadseregben nem szolgálhatván, a közoktatásügyi minisztériumban kért magának alárendelt állást s ott működött, volt nevelője, az osztálytanácsossá kinevezett Szőnyi alatt. Mint önkéntes nemzetőr volt azonban néhány hétig a táborban, azon csapatba beosztva, mely Pahnendorfról Simonies ellen rendeltetett Lipótvárba, onnan egész Holicsig, midőn Simonies visszavonult; onnan a csapattal együtt visszatérve, később, mint alárendelt hivatalnok, a kultuszminisztériumban működött, azután elment Debrecenbe, ahol fogalmazóvá neveztetett ki. A világosi katasztrófa után fivéreivel együtt külföldre távozott. Hazatérve, tanulmányainak élt s egyháza ügyeivel foglalkozott s a Prot. Egyh. és Isk' Lapba irta cikkeit. 1859 október 8-án volt a tiszántúli református egyházkerület közgyűlése, melyen Tisza, mint a nagyszalontai egyházmegye segédgondnoka a legerélyesebben ajánlotta a patens visszautasítását. Még hathatósabban szólalt fel e tárgyban 1860 januárjában, midőn a második leirat a patens tárgyában egyezkedésre hívta fel a protestánsokat. Egy év múlva megjelent az októberi diploma. Tisza ennél is feltétlenül a visszautasítás mellett nyilatkozott. Szerepe ettől fogva ki volt jelölve. Azok élén volt helye, akik az alkotmány csonkitatlan visszaállításáért való bátor küzdelmet írták zászlójukra. Az 1861-iki emlékezetes országyülésen, mint Debrecen első kerületének képviselője vett részt. Az országgyűlésen a „határozati párt“ kitűnősége s Teleki halála után egyik vezére lett. Ugyanaz országgyűlésen a ház első alelnöke volt. Részt vett az országbírói értekezlet munkálata fölött folyt vitában; tagja volt a bizottságnak is, melyet e tárgyban a ház kiküldött és itt a mérsékeltek véleményéhez csatlakozott. 1860-ban nőül vette Degenfeld Ilona grófnőt. A „Hon“ alapitói és támogatói közé tartozott Tisza Kálmán is. Ez időben kezdődik publicistái nagyfontosságu munkássága. Cikkeinek legnagyobb része „Alföldi levelek“ alakjában jelent meg. Az 1865-iki országgyűlésen újra? mint a debreceni első kerület képviselője jelent meg ez országgyűlésen s Ghyczy Kálmánnal újra vezére lön a többnyire a 61-iki „határozati pért“ tagjaiból alakult pártnak, a melyből akkor a szélsőbal már régen kivált és a mely később „balközép“ név alatt a többségben levő Deák-párttal szemben szervezkedett. 1870 nyarán az ő kezdeményezésére nyilatkozott a magyar országgyűlés a német-francia háborúval szemben a semleges-ég mellett. Már 1872-ben erősen kezdett mutatkozni annak szükségessége, hogy oly pártalakulás létesüljön, mely megszüntesse a mutatkozó visszásságokat. Ghyczy tette az első lépést a fúzió felé s 1874 elején belépett a kormányba. Az 187o-iki budget tárgyalása alatt elkerülhetetlennek tűnt ki az új pártalakulás szükségessége. TLza Kálmán febr. 3-iki beszédének hatása alatt a kormány beadta lemondását és ugyanazon hónap végnapjaiban megalakult a Wecckheim kabinet, melyben Tisza a belügyminiszteri tárcát vállalta el. A Deák-párt és a balközép kimondták egyesülésüket és március 3-án a képviselőház zajos üdvriadallal fogadta az uj kormányt, mely a két párt tagjaiból alakult. Ä belügyminiszteri tárczát Tisza 1887-ig viselte amely évben a pénzügyminisztérium vezetését vette át, a belügyit ideiglenesen Oiczy Béla báróra bizva. 1875 október 17-től kezdve a kormány élén állt. 1890 március első napjaiban beadta lemondását a honossági törvén}' revíziója tárgyában tett nyilatkozata következtében, a melyet még saját párti eliei közül is számosán ígéret gyanánt fogtak föl, ő pedig ennek beváltását főleg Kossuth Lajos közbejött kijelentései folytán lehetetlennek tartotta; ezentúl is megmaradt azonban a szabadelvü-párt egyik rendületlen hívének. Az 1891- -93. országos református zsinat tanácskozásait ő vezette. 1892-ben negyedízben Nagyvárad városa képviselővé választván , ezen országgyűlésben mint a felirati bizottság elnöke szerepelt. Még 1880-ban 0 Felségétől a Szent István rend nagy kérészijét nyerte ; bírta azonfelül a német fekete és vörös sas rendjelek, az olasz Lazarus-rend, a román csillagrend és a szerb Takova-rend nagykeresztjét. Az utolsó választások alkalmával Nagyváradon a függetlenségi párt jelöltjével szemben kisebbségben maradván, 1902 január 15-én Abrudbányán, Ebergényi Sándornak, a város képviselőjének, államszolgálatba való lépése után, egyhangúlag képviselővé választatott. Alig találhatnánk jellemzőbb szavakat Tisza Kálmán érdemeinek tolmácsolására, mint a melyekkel gróf Apponyi jelentette az országgyűlésnek a halála feletti veszteséget: „A kortársak között alig volt, a ki oly nagy mértékben birt a kiváló férfiaknak, a született vezéreknek ama jellemző tálajdonságával, hogy a rajongásig menő biz ilmat és ragaszkodást tudnak maguk iránt fölkelteni, a hol pedig ez a tulajdonság megvan, ott annak hatása szükségszerüleg érvényesül az ellentétek élességében is. És az a küzdelmes pálya, a mely csak az imént jutott befejezéséhez, nem lett volna hatásaiban olyan nagy, a milyen tényleg volt, ha már elsimultak volna azok a hullámgyürük, a melyeket e pálya emlékezetes harcai a közérzületben a trón környezetétől a legszegényebb kunyhóig vontak.“ 13*
