Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-23 / 12. szám
Tizenharmadik évfolyam.12. szám. Pápa, 1902. március 23. Hozsánna! Hoz sáli na zeng ma szerteszét a keresztyenség templomaiban. De váljon érzi-e a szív igazán és mélyen s érti-e az ész világosan, a mit a száj mond?! Hogy azon a napon, amelynek emlékezetére virágvasárnapot ülünk, a nép szivéből elemi erővel áradt ki a tiszteletnek és hálának érzése, ebben nem kételkedünk, ha olvassuk, vagy fölolvasni halljuk és szemléljük ama rövid, de megkapó vonásokkal leirt virágvasárnapi jelenetet. Az a nép tudta mit tesz; közvetlenül, hogy úgy szóljunk testileg tapasztalta Jézus Krisztusnak jóságát, mindenekre elégséges szeretetét, hűségét és igazságát. Ez a nép hallotta beszélni Jézust és szent csodálattal vallotta meg, hogy «soha ember úgy nem szállott mint ő.» Látta, hogy magának nem kedvezve, szélylyel jár és jót tesz. Tudta és érezte, mert lehetetlen volt nem tudnia és nem éreznie, hogy nem csak egyes osztályok, nem csak a vagyonosok, tudósok és előkelők, de minden ember közjava vezérelte lépéseit s adta szájába a szót. Csoda-e, ha el volt ragadtatva általa s földi jóléte iránt is csodás változást várt tőle és szerette volna már a királyi székben látni, hogy hadd változtassa meg a világ rendjét: a szolgaságot és uraságot, a nyomorgó Ínséget és a lelketlen dőzsölést. Hozsánna, áldott a ki jött az Urnák nevében! Jobb jövő hajnala derült föl ráük! Abban a várakozásban, hogy hamarosan s ha kell erőszakkal is kivívja Jézus, mint király, a remélt jobb jövőt, csalódott e nép. De mi tudjuk, legalább is tudhatjuk, ha akarjuk, hogy a Jézus által elhintett elveknek megkelle hozniok azt az álmodott boldog jövőt. Megkell-e hozmok?! Hát meghozták? Igenis, most itt, majd amott, itt előbb, ott később, csakugyan meghozták, Hogy egyetemesen nem hozhatták meg, annak az ember romlott természete az oka. E romlott természet ma is oly önző, oly nagyravágyó, olyan kétszínű és álnok, mint volt régen. Mit látunk ma még a keresztyénségben is? Látunk osztálygőgöt, emberek elkülönzését, oktalan fényt és pompát, emberimádást egyrészről — másrészről egész osztály lenézett embert nyomorban és szolgaságban. Ez az a bizonyos pogány keresztyénség, vagy a keresztyénség leplébe burkolt pogány gőg. Az az egyház, a mely magát egyedülidvezitönek szereti nevezni, de a mely név ina már valóságos csufnév, azon kezdi, hogy a papot, a férfi és nő szerzetest, fölébe helyezi a laikusnak, a népnek, s ezzel magában az egyházban is megteremti az osztályokat, a rangot és méltóságot, a szolgaságot és alárendeltséget; a hitre tartozókban korlátlan hatalommal ruházza fel a papokat, a népet pedig rabszolgai vak engedelmességre kényszeríti. A papi rendet, kivált a kanonokok, püspökök, érsekek, bibornokok és főleg a pápa személyében mind nagyobb és nagyobb pompával vevén körül, kiáltó ellentétet hoz be azok közé, a kik testvérek a Jézus Krisztusban. Ez ellentét mérhetetlen keserűséget és elégületlenséget szül a nyomorgó testvéreknél » a jjeseriiség aztán haszontalan üres beszédnek minősiti, a mit a Jézus nevében a bőségben úszó kényuri papság neki hirdet s elfordul, megvetéssel fordul el a Krisztus méltatlan szolgáitól, kiknek cselekedeteiben nem érzi, nem látja a Jézus Krisztus lelkének-------------------*» Az egyház és iskola köréből. *-----*----7----------------A lap szellemi részét , Az előfizetési clijali illető bözlemínyek a 11 / J r]‘ 0 1/ .. J 1 1 J I .. 1 •• (egész évre S kor., tel-A ináiitii i ev. rét. epzleru et hivatalos kozloiive. Kis József 1 u Faragó János felelős szerkeszt6 czi— főmunkatárs eziméi-e m ér e li ülő end ők» ____> Írülclenclőir. &_______________Ä Megjelenik minden vasarnap. ^ ^
