Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-02 / 9. szám
143 DUNÁNTÚL PROTESTÁNS LAP. 144 halászatra, politikára s ég tudja még, mire ! A Protestantismus e terjeszkedő politikával szemben örvend, hogy a felekezetközi status quot valami keservesen fentarthatja s messzebb kiható tervekről legfeljebb csak ábrándozhatik. *) A »Nervus reruns gerendarum«: régi mondás, de mindig új marad. S mi azért, mintha ezt nem is ismernők, nem vesszük elég komolyan a pénzt, mint jóra segítő eszközt, melyre Isten egyházának is, mig e földön küzd, nagy szüksége van. Bezzeg jól ismerik e tételt a Wolaffkák és gr. Majláthok, valamint jól ismerik a kort, mely nem vizsgál se dogmarendszert, se morált, se múltat, se körülményeket, hanem csak azt nézi, ki szegte meg kenyerét az éhezőnek, ki öltött ruhát a meztelenre, ki adott szállást a bujdosónak s annak nyújtja a babért, azt Ítéli igazán krisztusinak. Innen a hamupipőke sorban levő szegény protestantismus erkölcsi kicsiuyeltetése a külső sikerek után ítélkező közvéleményben. A nagy közönség csak azt látja, hogy a protestántismus ma nem tölti be feladatát kellőleg, a jótékonyság terén ellenségeitől tulszárnyaltatik; de azt, hogy a szükséges eszközök hiánya, a nagy szegénység állja útját nagyobb arányú samaritánusi tevékenységének : azt a felületes publicum gondol óra se veszi. Jaj lesz nekünk, ha összedugott kézzel várjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, ha erélylyel fel nem lépünk, hogy végre-valahára adja ki az állam a mi örökrészünket is, melyből az egyenetlen verseny hátrányait elháríthassuk. És jaj lesz nekünk, ha gazdag és szegény adózó hitsorsosaiuk között a teljes egyenlőség, testvériség és igazság fenséges elveit diadalra nem juttatjuk. Népünk máskülönben a felekezetnélküli:ség és socialismus karjaiba dől. Az 1848. XX. t. ez. becsületes végrehajtatása egyfelől, egység, arányosság, az osztályönzés mellőzése az adókulcs megállapításánál, másfelöl: e kettő legyen vezérgondolata az adózás reformjának. Amarra nézve szerintem az lenne a legtökéletesebb megoldás, hogy az állam vegye vissza minden felekezet használatából a a tisztán állami javakat s az ezen javakból alapított intézményeket és segélje mindeniket lélekszám arányában. Mivel azonban ez a jelek szerint csak egy messze jövendőnek zenéje s mivel gyors segítségre van szükség: egyelőre azt kell követelnünk az államtól, hogy törvényhozási utón az autonómia sérelme nélkül, oly évi segélyt bocsásson rendelkezésünkre, mely lehetővé tegye a hívek adóterhének tetemes adócsökkentését. Ebből a szempontból a főt. püspök ur, illetve a kér. zs. e. b. adózási javaslatát örömmel üdvözölhetjük, *) Dehogy ábrándozik, hisz ma ez a jelszó: „mi nem akarunk terjeszkedni!“ Szerk. noha azzal nem mindenben érthetünk egyet. A személyadó nem épen kevés, de mérsékelt; hanem már a vagyoni adó határozottan magas és igazságtalan elosztású. Nagy gyengéje a maximum, illetve a degressiv jelleg. Hogy az osztály-adó rendszer mennyire inhumánus, mennyire aránytalan, erre nézve felhozom a következőket: A javaslat szerint pl. a II osztály 10 koronája után fizetendő lenne 2 kor. Tegyük csak kérdésbe: kik fizetnek 10 koronáig terjedő állami adót? Felelet: az I. oszt. kereseti adó körében a cselédek, a napidijasok, 80 koronánál kevesebb állandó havi fizetést huzó alkalmazottak, a legszegényebb iparosok és házalók; a III. oszt. kereseti adó körében, akiknek évi tiszta jövedelmük 100 kor. vagy ennél kevesebb; a IV. oszt. kereseti adó körében, akiknek 1000, vagy ennél kevesebb fizetésök van, vagy azon földtulajdonosok, kiknek földjük után a kataszt. tiszta jövedelem a 40 koronát túl nem haladja s házósztály adónál, akik 1—2 -3 szobás kis lakásban élnek. Tehát a legszegényebb emberek tartoznak ez osztályba s ezek fizetnek akkor 80 % egyházi adót, amikor a 20000 kor. nagy urak 1%-ot. Hol ez arányban az emberiesség, kivált ha az a nagy ur könnyen élő agglegény, az a 80%-os cseléd meg talán 8 —10 tagból álló családnak keres?! Ha a progressivitás elvét elejtjük is a hatalmasok önzésének ellenállásától tartva, de ily kirívó igazságtalanságot mégse kövessünk el. Aki talán túlságosan is szerelmes ez osztályadó rendszerbe s vakságában el sem is tud képzelni ennél jobbat, annak azt mondom, vizsgálja meg, bogy legigazságosabb az a mód, mely szerint minden egyes adózó fizet annyi 10—20, vagy annyi, amennyi fillért, ahány korona állami egyenes adója van. Igaz ugyan, hogy az állami egyenes adó se tökéletes mértéke a valódi jövedelemnek, de tény, hogy ez az aránylag legtökéletesebb.*) Az efféle osztályrendszerről pedig csak úgy lehetne beszélnünk, ha az állam egyenes adórendszere nem a hozadéki, hanem a személyes jövedelmi adón alapulna s e személyes jövedelmi adó osztályadó alakjában rovatnék ki. De ez ostályadó rendszer, melyet a kér. ajánl, már csak azért is rósz, mert sok elégőletlenségre ad alkalmat és okot pl. mikor Péterre a XIII. osztályban 1000 kor. állami adó után kirovatik 70 kor., Pálra pedig a 14 osztályban 1001 kor után 1O0 kor. Ha jól félgondoljuk, bizony meglehetős szembeszökő igazságtalanság, hogy a szegény 1 korona külömbözet után 30 kor. adótöbbletet fizessen. Ejtsük el tehát az osztályrendszert a maximummal együt, mint amely a templomszók szerint történő adóztatással egyetemben (Lásd: Dunántúli Prot. Lap 1902.) a feudalisnaus világának dohos emléke s minden modern jogfogalommal és evangéliumi testvériséggel homlokegyenest ellenkezik. Helyette adóalapul az állami egyenes adó szolgáljon maximum nélkül. Mondassék ki, *) Különbén az itt kérdésben levő osztályadó is állami egyenes adón sarkall ik.
