Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-16 / 7. szám

Ill DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 112 átalán nem tartozik s még az állami kiegészítés meg nem történik a százalék kiszámítását — az alábbi mód­szer szerint — a gyülekezet szükséglete határozza meg. De ha az állami kiegészítés megtörténik, úgy én nem mennék túl a 4°/0-pn azon egyszerű oknál fogva, mivel egyházaink eddig az iskolák fentartására — nem számítván a főiskolákkal biró és népesebb gyülekeze­teket — körülbelül annyi áldozatot hoztak, mint egyéb összes szükségleteikre. Ha az állam — elég méltányo­san — az állami egyenes adó 5°/0-ában állapította meg azon összeget, melyen alól egyetlen egy felekezeti is­lát sem segélyez, úgy mi is 5°/0-át vehetnénk fel egy­házi szükségleteink fedezésére s csak ezen felül kez­dődnék az állami támogatás. Ugyde egy százalékot már fizetünk egyházi célokra a közalaphoz s igy a fent­­maradó 4°/0 lenne az az összeg, mely az egyházi adó­zásnál mint maximum megállapítandó. Magától érte­tődik, hogy azon egyházaknak, melyek olyan alapok­kal rendelkeznek, vagy olyan jövedelmi forrással bir­­nak, hogy pl. 1 °/0-al vagy e nélkül is tudnák fedezni szükségleteiket, szabadságukban áll a 4°/u-on alul is maradni; de ismételten mondom, hogy a °/0 meghatá­rozása az adózás módjának kérdésén egyátalán nem vál­toztat, legyen az több, vagy kevesebb. Azonban én — mint a közalapnál kifejtettem — itt sem ismerek határt és külömbséget a kisebb és nagy ob adózások között. Sem 5, sem 10, sem 100 ezer koronánál meg nem állapodnám, mert hiszen igy közelítenénk ahoz a félszeg felfogáshoz, mely szerint csak a bárónál kezdő­dik az ember, de itt nem születési, hanem adózási aris­­tocratiát állapítanánk meg. A gyakorlatra nem hivat­kozhatunk, mert tudjuk, hogy az igazságtalan volt és épen azért akarjuk megváltoztatni, még pedig gyöke­resen, mert hiszen ha az igazsághoz bármi csekély igaz­ságtalanságot vegyitünk, csak nem lesz az igazság ! A félrendszer és a kivételek statuálása megfertőztetné az egész rendszert s megingatná a jobbaknak az igazságba vetett bitét, a minek pedig, különösen egyházi téren, megtörténni nem szabad. Hogy sokan elidegenednének a nagy adófizetők közül e miatt egyházunktól, én azt nem hiszem és ha azok a százezrek, a kik hosszú időn keresztül aránytalanul magasabb terhet hordoztak, mint az igazság megengedte, el nem idegenedtek egyházunk­tól, mennyivel kevésbbé szülhet elidegenedést bárkiben, de legkivált intelligens emberben az, ba az igazságos teherviselést léptetjük életbe. De ezzel nem tartom kimeritettnek a zsinati tör­vény azon — kétségkívül helyesen — kimondott elvét, a hol új adózási rendszer hozatik be, ott az az osz­tályba sorozás alapján történjék. Mert az eddig elmon­dottakban semmi osztályba sorozás nincs. A százalé­kos adó, bármekkora legyen, csak a birtokot terheli s annak az olyan járulék, mint akár a beruházás. Kell, hogy az aránylagosság érvényesüljön a személyi adónál is; mert ha mindenki csak egy koronát fizet személyi járandóság címén, úgy é« igaz, hogy megfelel a nap­számosnál és a szegényebb osztálynál egy napi jöve­delemnek ; de nem felel üteg annál, a ki százezrekkel rendelkezik, tehát ez sem áldozza az egyház oltárára, mint amaz, egy napi keresményét, vagy jövedelmét. Mert csupán ez tekinthető egyházi adónak, a másik, mint kimutattam, a földbirtok vagy vagyon terhe lé­vén. Én csupán a progressiv adózásnak egy bizonyos nemét tartanám igazságosnak, ha t. i. megállapittatnék egy bizonyos létminimum, adó alapon — mert más, még ilyen megbízható forrásunk sincs — s attól fölfelé állapíttatnának meg az osztályok, mely szerint a sze­mélyi adó kivettetnék. És itt, az általam emlitett mód szerint kirovandó közalapi adó lenne száz koronán fe­lül az irányadó, oly formán, hogy a létminimum 100 koronánként emelkednénk egy-egy koronával. Tehát 100 korona állami adóig fizetne mindenki — minden 18 évet betöltött családtagja után — egy-egy koronát, két­százig kettőt és igy föl felé határ nélkül, pl. tízezer korona állami adó után száz koronát, vagyis a száz koronán felül ugyanannyi személyi adót, mint közalapot. A mennyiben valamikor az állami adóknál a prog­ressiv adózás életbe lépne, ezen osztályozás természete­sen megszűnnék s csupán az egy korona személyi adó maradna mindenkire kötelező, mivel az aránylagos te­herviselés a százalékos adózásban már akkor bentfog­laltatnék. De abból, hogy az állam késlekedik ezen, valóban igazságos adózási rendszer életbeléptetésével, nem következik, hogy mi is késlekedjünk s csupán uszályhordozói legyünk a törvényhozásnak, sőt inkább kell, hogy jó példával menjünk elől, mint a múltban is annyiszor ! Én az egyházi adóreformot csak ilyen módon vél­ném — a közalapi adózással együtt — igazságosan meg­oldhatónak, természetesen az itt meghatározott °/0 nagy­sága csupán azon esetre vonatkozik, ha az állami se­gélyezés életbelép, addig a °/0 megállapitására nézve a gyülekezet szükséglete lenne az irányadó. Tekintettel ezen ügy fontosságára, óhajtandónak tartanám, részint, hogy ehez a kérdéshez egyházi lap­jainkban minél többen hozzászóljenak : részint, hogy már a tavaszszal és nyár folyamán minden egyházmegye ebben a kérdésben javaslatot készítsen és terjesszen fel az egyházkerület és convent elé. Cikkemnek közlését egyetemes érdekű voltánál fogva szívesen veszem bármely egyházi sőt politikai laptól is. A rács. Hóéváth Antal, ev. reform, lelkész. A belsösomogyi egyházmegye pénztárainak egyesítése. E cim alatt nt. Császár István lelkésztársam, ezen lap február 9-iki számában megjelent közleményében, annak előrebocsátása mellett, hogy ő, mint a belső­somogyi egyházmegye ez időszerinti pénztárosa, nem „pro domo“ beszél, a belsősomogyi egyházmegye lel­készeinek figyelmébe kéri a pénztárak egyesítésének kérdését, ajánlja, hogy „jó lesz komolyan gondolkozni

Next

/
Oldalképek
Tartalom