Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-09 / 6. szám
91 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 92 le 2000 korona ovadékot, az felel meg az 1000 korona tiszt, díjnak, kezelheti a köztartási pénzeket is, a miért külön dijazást kap, s állítsunk mellé egy ellenőrt 100 korona tiszt, díjjal, a ki minden két hétben vizsgálja meg a pénztárt, azonkívül az cm. számvevő minden negyedévben vizsgálja felül azt. A pénztárkezelési szabályokból pedig tartsuk meg azokat, a melyek ilyen kezelés mellett szükségesek. Az egyhmegyei pénztárt meg kezelje az em. lelkészi kara, mert én azt a szegénységi bizonyityányt nem Írom alá, hogy mi kezelni nem tudnánk azt, hiszen ma-holnap minden községben lesz hitelszövetkezet, a minek a vezetői nolle-velle a lelkészek és tanítók, már pedig, a ki egy hitelszövetkezet vezetője tud lenni, annak az em. pénztárt is keli tudni kezelni, s adjunk az em. pénztárnoknak az országos gyámintézeti pénztár kezelésével együtt 400 korona tiszt, dijat, annyit meg bir em. pénztárunk, s itt nem kell semmi óvadék, mert az em. pénztárnál nincs akkora tőke, hogy félteni kellene azt, hanem munka ma már van annyi, hogy tulajdonképpen az egyházmegyének kellene ovadékot letenni azért, hogy a lelkészi teendők mellett megbirja-e azt az ember? S hogy az ilyen kezelés biztos-e, arra csak annyit mondok, hogy a pénztárkezelésnél, hiába a zár, ellenőrzés s óvadék, bizonyítják azt számtalan esetek. Oda lelkiismeret kell! Azt pediglen a papoknál keresem legelőször, mert sikkasztó papot vajmi keveset lehet felmutatni. Igaz, hogy a 400 korona az em. pénztár kezeléséért csak tiszteletdij, de hát ha én tudtam s tudom kezelni annyiért, kezelje más is, szolgáljunk az egyházmegyének is. No meg az egyházmegyének az a kis tőkéje is jobban kiadható, gyümölcsöztethető falun mint városon, teszem azt Csurgón, a hol takarékpénztárak vannak. Hagyjuk hát a pénztárak egyesítését arra a jobb időre, a mikor az, a hivatkoztam módon, létesíthető lesz. En a 12-ik órában elmondtam nézeteimet, egyházmegyénk lelkészi kara szívleljék meg azt, én pedig: Salvavi animam meam ! Kelt Gigén. Császár István. egyhm. pénzt. Azoknak, a kiket illet! A katholikus autonómia híveivel mindenáron elakarják hitetni, hogy közeleg a magyar nemzet romlása, melynek okozói főként a német protestánsok lesznek. Ok tudják, miért kapaszkodnak ez utói só szalmaszálba, mi is sejtjük azonban, — hiszen mindennapi dolog, hogy a tönk szélén állók a végveszedelmet megelőzőleg pazar kiállítású reklámokkal igyekszenek a közfigyelmet felkölteni maguk iránt. És igazuk van 1 Emberi gyarlóság, hogy a nagyhangú szavakat mohó kiváncsisággal hallgatjuk. Hogy mennyire nincs igazságuk, hogy mennyire nem méltányos annak fájlalása, miszerint a katholikus hitélet gyengülésével vele járna a magyarság és a magyar nyelv romlása, ennek megcáfolásával fölöslegesnek tartom azokat a nagy nemzeti sebeket felszakgatni, melyeket a katholikus papság ütött a magyar nemzet testén, vagy melyeknek okozója volt; valamint nem célom hosszasabban fejtegetni azt sem, hogy a magyar nyelvet talán inkább azok a szerény protestáns papok mentették meg a végromlástól és juttatták virágzásra^ kik az igét minden időben zengzetes nyelvünkön hirdették, mint a világi javakban bővelkedő katholikus papság, kik a misén latinul beszélnek. És mégis sok tanúság van az ő beszédükben! Ismételten megjegyzem, célom nem az, hogy e lap hasábjain, — mivel ennek egészen más hivatása van, — fejtegessem nézetemet a katholikus autonómiára, annak mozgató elemeire nézve, csak röviden akarok reámutatni egy pár megszívlelendő dologra Hatodik — január 15-ki — tanácskozásuk alatt Dgron G. felemlítette, hogy okuljon a kath. világ a protestáns Melanckton példáján, ki elsőbben is iskolákat állított fel s igy vetette meg tanainak szilárd alapját. Tehát már ők is kezdik belátni, hogy az iskola a vallás-erkölcsös élet alapvetője s az iskolának hatása meglátszik az életen. Ok pedig nincsenek megelégedve a kath. hívek vallásos életével. Fájó szivvel emlegetik, hogy a népiskolai tankönyvek nincsenek áthatva a kath. szellemtől . . . „mig azokat a könyveket, a melyeket a protestáns iskolák számára írnak, azokat áthatja a protestáns szellem !“ És ennek aztán tapsolt a gyűlés. Bár csak én is tapsolhatnék veletek, jó urak, — de mint semmiben, úgy itt sincs igazatok ! És ez fájdalommal tölt el engem, mint a dunántúli egyházkerület szerény tanítóját. Fájdalommal, mert egyáltalán nem hatja át, mint már egyszer e lapokban jeleztem, protestáns szellem tankönyveinket (a vallástaniakat természetesen kivéve). Vagy protestáns szellem hatja át pl. azt a földrajzot, melynek minden oldalán ott díszeleg a városok neve után, hogy „róm. kath. és görög kath. püspöki székhely“ — „érseki székhely jezsuiták gymnasiumával, — „bencés apátsággal,“ — apáca-zárdával;“ de keresve kereshetjük a reform, iskolákat s reform, püspökeink mintha nem is laknának sehol; talán tudnánk Esztergomról hozzánk méltóbbat mondani, mini hogy „itt székel Magyarország hercegprímása; itt van a várhegy tetején épült gyönyörű székesegyház, a világhírű bazilika, hazánk ezen legnagyszerűbb temploma, gazdag egyházij kincstárral,“ — s ezenkívül erről a városról semmit. Vagy fontosabb Debrecen „szalonnája, lisztje, cipója, dinnyéje, gubája, cseréppipája és kolbásza“ — mint annak megemlítése, hogy itt lakik a reformátusság zöme, itt lakik az egyik református püspök ? Nem jó volna-e, ha a dunántúli egyházkerület iskoláiba járó gyerekek Komáromról többet is találnának földrajzukban mint : „nevezetes hires váráról.“ Ezeket vélem én megszívlelendőknek.
