Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-09 / 6. szám
Tizenharmadik évfolyam.6. szám. Pápa, 1902. február 9. DUNÁNTÜLI f *---------------------------* Az egyház és iskola köréből. *----------------------------* A. lap szellemi részét Az előfizetési dijak illető közleményed a 11 1 /l' 0 /l „] 1 1 ,■ 1« (egész évre 8 kor., fél— — A duninlii í ev. rőt. egyházkerület uvatalos közlönye, Kis József ^ Faragó János felelős szerkesztő czifőm unkatárs czimére mére küldendők. ____> _____ küldendők. ^ ^ Megjelenik minden vasarnap. ^ ^ Néhány szó az egyházi adózás reformjáról Jól tudom ugyan, hogy mindegyik egyházi lapban tárgyalták már előttem ezt a kérdést; de részint csak általánosságban, minden positiv javaslat nélkül, részint pedig az igazság és méltányosság figyelmen kívül hagyásával. Megvallom, szerettem volna, ha nálam ismertebb nevű, állásuknál fogva nyomatékosabb szavú egyházi és világi férfiaink nyilatkoztak volna minél számosabban erről, az egyházunkra nézve oly igen fontos kérdésről, mert ez annyira kényes ügy, hogy kielégítő törvényt csak úgy lehet benne hozni, ha lehetőleg előre elhárítunk minden akadályt és kielégítünk minden jogos igényt, mely az oly sokféle adózási rendszernek egyöntetűvé tételénél felmerülhet. Szerencsénk, hogy ebben a kérdésben már a tapasztalás is útmutatónk lehet, mert nem ez lesz az első egyöntetű adózása egyházunknak; de mivel a már 20 év óta életben levő közalapi adózás ellen sok alapos kifogás merült fel s azon időnként lényeges módosítások tétettek, egyátalán nem feleges, ha az egyházi adózás reformjánál figyelembe vesszük azon tanulságokat, melyeket a közalapnál 20 év alatt tapasztaltunk s kiküszöböljük azon hátrányokat, melyeket ott helyeseknek ma sem tarthatunk. E célból együtt tárgyalom a két kérdést; leginkább azért, hogy valami positiv alapból induljak ki s ne sötétben tapogatódzam, annyival is inkább, mivel ez a két kérdés — szerintem — egymással szoros összefüggésben van s egymástól el sem választható. A közalapnál tudjuk, hogy első ízben főszerepet játszott az önkéntes megajánlás. Később a megajánlás mértékének megállapításánál alapul vétetett, nem — mint előbb — a jövedelem ezred része, hanem az állami adó egy százaléka és a gyülekezetekre nézve a lélekszám. Ismét később, különösen a nagyobb gyülekezetek nyomása alatt, a mit előbb a zsinat és convent is perhorrescált, megváltható lett 5 évről 5 évre az egyes gyülekezetek által a közalap egy általány összegben. így tehát máig az adózás módja háromszor ment át lényegesebb változáson s legutóbb nem személyi, hanem gyülekezeti adóvá tétetett. A Es most vessük fel azt a kérdést, vájjon melyik volt leghelyesebb módja a közalap kivetésének ? Mindenesetre azt kell hinnünk, hogy a legutolsó, mert ellenkező esetben nem változtatták volna át az előbbieket. De — szerintem — a közalapi adózásnál két téves, hogy ne mondjam igazságtalan eljárás volt alkalmazva s mindkettő a szegényebbek rovására. Ezeket az egyházi adóreformba bevinni nem szabad, sőt a közalapnál is mi előbb ki kell küszöbölni. A közalapi adóosztályba sorozás előbb a háztartásra, később az állami adóra Mekintettel lett megállapítva s mégis korlátokat ismer, kimondván, hogy 100 koronánál többel e címen senki meg nem róható. Hogy ez az igazsággal mikép egyeztethető össze, az előttem valóban megfoghatatlan, még akkor is, ha az összeg tízezer koronában állapíttatnék meg. A másik eljárás szintén hasonló ehez. Biztosan állíthatom, hogy a nagyobb gyülekezetek jó része, akár a lélekszám szerinti 10 fillérnél, akár állami adójának egy százalékánál e címen kevesebbet fizet, s ez az oka a közalap jövedelme nagy-6
