Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-09 / 6. szám
87 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 88 mérvű csökkenésének is; mert a nagyobb gyülekezetek és gazdagabb egyháztagok, hivatkozva -a régi szokásra, adójukat sem önként nem emelik, sem emelni nem engedik; mig a kisebb gyülekezetek és szegényebbek, kik eleintén buzgóságból sokszor erejükön felül is fizettek, látván ezen méltánytalanságot, mindinkább lejebblejebb szállították adójukat a lehető legalsóbb mértékig. Itt én más orvoslási módot nem látok, mint az egyenlőség teljes mértékben való helyreállítását, illetve keresztülvitelét s a semmivel sem indokolt sérelmes zsinati törvénynek eltörlését. Ismervén a legtöbb gyülekezetben clivó gyakorlalatot, mely szerint a közalap kivetését csupán forma • ságnak tekintik s az egyház saját pénztárából — akár szedte be, akár nem a kivetett összeget — megfizeti a gyülekezetre nézve megállapított közalapjárandóságot s látván azt, hogy mindig több-több egyház veszi igénybe azon engedményt, mely szerint 5 évenként egy bizonyos összegben állapíttatja meg közalapjárandóságát, mi sem áll útjában annak, hogy ezen szokás általánossá tétessék s a gyülekezetekre bizassék a közalapjárandóságnak kivetése, vagy ki nem vetése. Azonban meg kell szüntetni az aránytalanságot, mely van a nagy és kis gyülekezetek által fizetendő közalapjárandóságok között. Ez pedig csakis azon az utón érhető el, ha alapul a lélekszámmal combinálva, a gyülekezeti tagok összessége által fizetett állami adót vesszük. Es ezt keresztül vinui különösen az egyházi adózás reformjával kapcsolatosan lehet; de lehet, sőt óhajtandó volna már azt megelőzőleg is. Semmi nehézségbe nem ütközik sem a kisebb, sem a nagyobb gyülekezetekben megtudni minden évben az egyes gyülekezeti tagok állami egyenes adóját s mivel az egyeseknél eddig is ez volt a kulcs, melynek alapján kérdéses esetben járandósága megállapittatott, legyen ezután a gyülekezetekre nézve is kulcs az állami adó. Midőn bármelyik gyülekezet kiírja vagy kiíratja az egyháztagok állami egyenes adóját és az egyházközségre nézve a végösszeget megállapítja, ezen végösszeg helyességét hitelesitteti a községi elöljárósággal s ennek egy százaléka fizetendő közalapjárandóság cimén az egyházközség által. Ha azonban ez lélekszám arányában nem üti meg a 10 fillért, akkor a lélekszám veendő alapul, mivel a közalap nem pusztán vagyoni, hanem egyszersmind személyi járandóság is. Es igy el lenne kerülve az a nagy visszásság, a mi az egyes gyülekezetekre nézve a közalapjárandóság megállapításában eddig nyilvánult; továbbá a kezelés sokkal egyszerűbb, a közalap jövedelme sokkal biztosabb lenne s végül ezen eljárás alapul szolgálhatna azon kérdés megfejtésének is, hogy az adózási reform mi módon volna leghelyesebben megoldható. Nézetem szerint az egyházi adó reformjánál is azon kérdések jöhetőek tekintetbe, a melyek a közalapnál. Először is bizonyos az, hogy az egyházi adó nem lehet pusztán vagyon, vagy adó után kivetve, másodszor pedig az, hogy itt sem alkalmazhatunk más kulcsot, mint az állami egyenes adót, combinálva a személyi járandósággal; mert bizonyos személyi járandóságnak kell lenni, hogy az jelezze mintegy az egyházhoz tartozandóságot. Arra a kérdésre, mely itt először felmerülhet, hogy t. i. mely kortól kezdődik az egyházi adókötelezettség; feleletem a következő: Egyházi tekintetben mindenki 18 éves korában éri el a nagykorúságot, vagyis akkor nyilatkozhatik szabadon, hogy mely egyház tagja akar lenni, a férjhez ment nők pedig azon kor előtt is. Nem kezdődhetik tehát sem előbb, sem utóbb a teherviselés sem, mivel addig az egyházban létele senkinek sem önakaratától függ. A ki ezen koron túl az egyház tagja marad, annak kötelessége az egyház terheit is hordozni. Az ettől elütő gyakorlat — egyházi szempontból — semmivel sem igazolható. Mennyi legyen a személyi járandóság ? A személyi járandóság nézetem szerint sem alul nem maradhat, sem felül nem mehet azon összegen, mely az országban az átlag napszám. Felül nem mehet azért, mert ha egy családban több tag van fizetésre kötelezhető, egyrészről terhes, másrészről pedig megtörténhetik, hogy igen sok családtalan jómódú ember kevesebbet fizethetne összes egyházi adójába, mint egy nagy családu napszámos ; de alul sem maradhat az átlag napszámon, mert annyit legalább is megkívánhat az egyház munkabíró tagjaitól, hogy egy napot szolgáljon Istennek is. Ez nem lehet terhes bármily nagy családu napszámosra sem, mert 18 éven felüli családtagja mind oda áldozhatja egy napi keresményét az Ur oltárára. A mint én a különböző vidékeket ismerem, a női és férfi, téli és nyári napszám átlaga körülbelül egy koronát tesz ki. Ez volna tehát az az összeg, mely személyi járandóságul a szegényebb osztályra nézve megállapítható. A rács. (Folyt. köv). Horváth Antal, ev\ reform, lelkész. A belsősomogyi egyházmegye pénztárainak egyesitése. Nehogy azt gondolja valaki, miszerint pro domo beszélek, előre kijelentem, hogy jelen közleményemnek nincs egyéb célja, mint az, hogy a belsősomogyi egyházmegye lelkészi karának figyelmébe kérjem a czimet, amely ugylátszik, közeledik a megvalósuláshoz, a menynyiben a fehr. havi egyházmegyei közgyűlésnek az esperest' körlevél szerint! legfontosabb tárgya leend, holott még eddig a közgyűlés plénumában érdemileg tárgyalva nem volt; jó lesz komolyan gondolkodni fölötte ; sőt én óhajtanám, hogy a lelkészi körök értekezletem is megbeszéltessék az. Lám, a tanítói kar egyszerűen kimondta, hogy ő gyám. pénztárát nem egyesíti az egyházmegye pénztárai
