Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-07 / 49. szám

851

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

852

és csonkitatlan kinyilatkoztatását ő tartalmazza: a protestáns felekezetek nem, mert ezek azt tartják, bogy ő nálok van meg Istennek az igéje viszonylag legtisztábban, mig a katholikus egyház tele van sötét babonával, úgy hogy kulturális és felebaráti kötelesség embertársainkat az erkölcsi piszoknak e gyűjtő helyéből kiragadni.“

Ezt én is vallom. A hitvallások, a dogmatikai felfogás, a mig csak lessz eltérés, szakadatlan harcban állanak, S a melyik abba hagyná a harcot: létjogáról mondana le. S nekünk az újabb időben éppen az volt a nagy hibánk, hogy megelégedtünk bizonyos általános vallásos felfogással és nem domborítottuk ki kellően és mindenkor, hogy csak a mi vallásunk egyezik meg az isteni kijelentéssel; és nem mutattunk rá lépten-nyomon a pápistaság óriási tévelygéseire s arra a törekvésére, hogy a vallást a pápa világhatalmi politikája szolgálatába hajtsa. Sokszor, nagyon sokszor hallottuk hitsorsosaink szájából, hogy ,mindegy az, akármelyik vallást kövesse is az ember, csak becsületes legyen.“ Pedig ez nem áll; mert a vallásos meggyőződés ráüti a bélyeget az ember érzületére, gondolkozására, beszédére és cselekedetére, szóval egész életére. Elannyira, hogy vallásos meggyőződésből valóságos istentelenségeket vihet végbe. A ki azonban a biblia hamisítatlan tanait vallja» az becsületes és emberszerető is ! Az a tolerantia tehát, a mely azt tartja, hogy higyje mindenki azt, a mit akar, voltaképpen indolentia. A ki az igaz hit birtokában érzi és tudja magát, az természetszerűen igyekszik megnyerni e hitnek másokat is. Innen van, hogy a római katholikusok, fönt és alant, igyekznek tériteni ; már t. i. azok, a kik szentül hiszik, hogy az ő vallásuk az igaz, krisztusi vallás. E térítési vágy mindaddig egészen jogosult és természetes, a mig tisztán szellemi, lelki fegyvereket használ; a mig meggyőzni, de nem elnémítani és elrettenteni igyekszik. De mihelyt erőszakhoz nyúl: mindjárt jogtalan és természetellenes lessz. Itt van azután közöttünk : evangéliom szerint reformáltak és a pápisták között a nagy különbség ! Ok mcgengedhatőnek tartják a külső, anyagi erőszakot is, a coge intrare elv- alapján ; mi nem ! Mi egyedül a meggyőzés, felvilágosítás lelki fegyverét tartjuk tisztességes fegyvernek. Ez nem dolgozik gyűlölettel és nem is szül gyűlöletet. Ez türelemmel várja az idő teljességét, a mikor megvilágosodik a lelkeknek a Krisztus !

E türelem azonban távol van a nem-törödömsée:tői, az indolantiától. Tudja jól, hogy a tévelygések kiirtása igen nehéz, lassú munka. Mert a tévelygés olyan mint a gaz; felburjánzik mindenütt: fel még a legjobban miveit földben is. A tisztítás munkája hát soh se szünetelhet s épp ezért munkálkodik is szakadatlanul, kétségbeesés nélkül, türelemmel. E türelem tudja, hogy a keresztyénségnek 300 esztendőre volt szüksége, mig a tanítás és példaadás nemes és önfeláldozó munkájával ki tudta vívni létjogát a pogánysággal szemben. Ma se vár tehát eredményt máról holnapra. Nem reméli, hogy a pogányság külső szertartásaiba, szervezetébe (pontifex maximus) és erkölcsébe, jobban mondva erkölcstelenségébe visszasülyedt egyeseket és népeket hamarosan kiszabadítja. De legkevésbé gondol arra, hogy az Ur Jézusnak a tiszta búza és a konkolyról mondott mélységes tanitásával ellentétben, erőszakkal kiszakgassa a konkolyt; hogy a börtön és a gálya kínjaival, bitóval és máglyával kiirtsa az ellenvéleményüeket.

így értvén a dolgot, azt hiszem, hogy nekünk semmi kifogásunk se lenne az ellen, ha a népkönyvtárakba felekezeti vallásos iratokat is vennének fel. így valóságos nyílt, tisztességes harcra kelhetnének a felekezetek a vallásos és erkölcsi igazságok érdekében. Milyen érdekes lenne, ha tiszta református községekben olvashatnák atyánkfiái a Szent-István-Társulat kiadványait, a miktől eddig egészen el voltak szigetelve. Viszont a tiszta pápista községekben, a melyekben eddig csak annyit tudnak a mi vallásunkról, hogy az eretnekség s a kik azt követik, a pokolba jutnak, elkárhoznak, olvashatnák a mi népszerűén megirt hittanunkat és erkölcstanunkat; olvashatnák egyházunk dicsőséges múltjának megindító részleteit; s láthatnák, hogy mit áldoztak őseink nyugalmukból és vagyonukból intézményeink fentartásáért.

így aztán állami erőteljes támogatással felvirágoznék a mi népies irodalmunk is; az általános felvilágosodás pedig rohamos lépésekben törtetne előre. Nyújtsunk hát kezet az Alkotmánynak, panaszoljuk vele együtt, hogy a mi kiadványainkat se vették fel a jegyzékbe és kívánjuk együtt, hogy vegyék fel, hisz még nem késő !

Mi biztosítjuk római katholikus atyánkfiáit, hogy szerintünk a tolerantia nem „az a hamis jelszó, melyet azok használnak, a katholikusokkal szemben, a kik érzik, hogy a logika fegyvereivel nem tudnak a katholikus egyház tanaihoz férkőzni s a kik ezért hamis jelszavakkal akarják a katholikus egyházat leszerelni, ellenfeleit pedig erősíteni.“ Mi igen szívesen öszszemérjük a mi logikánk fegyvereit az övékkel és csak azt sajnáljuk, hogy úgy szólva társadalmi illemmé lett, nem feszegetni a vallásos kérdéseket. Reméljük azonban, hogy ez a félszeg felfogás kimegy a divatból, és ha csakugyan kimegy, ezt — szívesen elismerem — a néppártnak, a pápista atyafiaknak köszönhetjük. Ők azok, a kik a vallásos kérdéseket nagygyűléseiken a világ előtt tárgyalják s ezzel másoknak, nekünk is utat mutatnak hasonló eljárásra ; bennünket is felszabadítanak az alól a túlszerénységből, vagy oktalan és helytelen félelemből származott tartózkodásból, melynek folytán nem mertük a nagy világ elé vinni panaszainkat ; nem mertük nyíltan elitélni a Krisztus tudományát hatalmi érdekből megvesztegető apostolokat; nem mertünk úgy, a hogy a lélek parancsolta, ország-világ elág előtt rámutatni a társadalmi betegség gyógyszereire. De most már előttünk van a sima, a finom, az előkelő pápistaság példája. Nem érhet gáncs minket se, ha e példát követjük. Reméljük is, hogy a protestánsok egyetemes magyar kongressusa létre jő s világ elé hozza teljes világításban a társadalom anyagi és erkölcsi bajaink igaz okait: a Krisztustól való eltérést;