Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
841 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 842 Jvfelyrolog. Széky Aládár. 1854-1902. Találkozik-e e lap olvasói között, a ki Széky Aladárt ne ismerte volna ? Hiszen, a ki személyesen nem ismerte, az is ismerhette tudósításaiból. Helyesen mondják, hogy a stylus : az ember. Ugyanaz a keresetlen egyszerűség, őszintesség, nyiltszivüség, derült kedély, szeretet és mőly vallásos érzés ömlött el irásrnodorán, a mi egész lényén. Ilyen embert megismerni, megszeretni, emlékezetünkbe vésni : egy és ugyanazon dolog. Fájdalom ! a szeretet ezen kedves emberével, az Ur Jézus ezen hű szolgájával, a ki nemcsak vallotta, de élte is a kei', vallást: e földi életben nem találkozünk többé. A Budapesten f. hó 15-én elhunyt s gyülekezete által haza hozatott kedves halottat f. hó 18 án kisértük a dadi temetőbe, derék elődei : Hörömpöly, Kiss Adám és a többiek mellé, a kiknek méltó utóda volt. Temetése hű tükre volt életének. Midőn megzendült a tatai egyházmegye tanítói karának, kik között az elhunytnak több jó barátja van, bánatos érzéstől áthatott, gyönyörű összhangzatos éneke : „Mért oly borús, oly néma e sereg,“ majd : „Elmégy, elmégy Jézus szolgája“ : megjelent azok szemeiben is az őszinte fájdalom és veszteség tanúja, a nemes érzés gyöngyszeme, a köny, a kinek e hívatlan vendég csak nagyon ritkán szokott szemeibe lopódzani. Mintha minden ajak ezt mondta volna : „Kora még tenéked sirba feküdnöd le, kora még halotti szemfedőt boritni ékes szemeidre!“ A veszteség és fájdalom hű tolmácsai voltak : a koporsónál : Őzike Pál, a sirnál Gartsik N. Sallay István lelkészek, az elhunytnak barátai. Midőn ez utóbbi könybe borult szemekkel megállt a sir fölött, hogy az utolsó „Istenhozzádot“-ot elmondja, úgy tetszett, mintha az a jelenet ismétlődnék szemeink előtt, midőn az idvezitő az ő kedves barátjának, Lázárnak koporsójánál könyezett. És, ha ő nem hivhatta is életre a koporsóból szeretett barátját, mint az idvezitő, de legalább elibénk állította a visszaemlékezés világánál kedves alakját, hogy soha se feledjük őt. Vajha nekem is sikerülne ez, hogy a kik a boldogultat közelebről nem ismerhették, ismerjék meg e sorokból s ezzel némi emléket állíthatnék annak ki maga állított méltó emléket a szivekben magának ! Csokonyán, Somogymegyében született 1854-ben Széky Béla és Kimity Juliánná szülőktől. Az édes anya és szülőföld azonban az ő lelkében mélyebb nyomokat nem hagyhattak hátra, mert 6 éves korában árva lett s gyermekéveit már Pápán töltötte. Az árvaság keserűségét a jó nevelő anya Ujlaky Terézia feledtette vele, a ki gyermekkorától sírjáig kisérte szerető leikével és — midőn maga el nem jöhetett — koszorút küldött koporsójára. Az atya, a kiváló, ékes szavú, szelíd lelkű, nagy tudományi! Széky Béla nemcsak azokra a gyülekezetekre volt nagy hatással, a melyekben szolgált, hanem első sorban saját családjára.( Fájdalom! ma kevés lelkészről mondhatjuk el!) Ö, mini egykor Illés Elizeusra, a maga lelkét és palástját hagyta 3 fiára: Elemér csokonyai, Aladár dadi és Géza gerjeni lelkészekre, lelkét azonban azokra is — Ákos és Jenőre — a kik palástját nem örökölték. Kellemes modor, szeretet és vallásosság közös jellemvonásuk annyira, hogy egyikről szinte ráismerhetünk a másikra : mind próféta fiai ! Avvagy nem ezt bizonyitja-e az is, hogy Ákos világi pályán lévén, egyházi lapokba dolgozik és a szent lantot pengeti. Aladár a pápai főiskolában tanult, mindvégig az elsők között volt. Tanárai közül legnagyobb hatással volt rá a szelidlelkü Váli Ferenc. Pápát igen szerette. Ide vonzotta őt gyermek és ifjúkorának emléke, a főiskolához való ragaszkodása, az édes atya sírja, melyet lehetőleg minden évben fölkeresett s mely mellé pár évvel ezelőtt állított testvéreivel együtt díszes emlékkövet. 1877-ben vett búcsút a főiskolától. Ácsra ment akad. rektornak. Innen jó emléket hagyva maga után, a tulajdonképeni hivatás mezejére lépett s a komárom egyházmegyében N.-Megyeren, majd Szt.-Péteren volt papoló káplán. Ez utóbbi helyen lett kibocsátva segédlelkészül. Apostoli buzgóságának megfelelő tér adatott, midőn az alakuló esztergomi egyház élére állíttatott. Erre alkalmasabb ember nem vállalkozhatott volna mint ő, a ki szüntelen szemei előtt tartotta, a mit Jézus tanítványainak mondott: „legyetek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok!“ s ehez képest a cél elérésére „fortiter in re, svaviter in modo“ törekedett. Apostoli buzgóságát és hitét jellemzi az a válalkozása, hogy ő, a gyönge testalkatú férfiú, el mert indulni országos gyűjtésre. Az Alföld nagy gyülekezeteiből jelentékeny összeget hozott az esztergomi egyház számára, jó bizouyitványt állitván ki ezzel igehirdető képességéről is, mert predikálására megnyíltak a szivek is, az erszények is. Esztergomból, hol alapvető munkát végzett és személyéhez s az egyházhoz ragaszkodó híveket hagyott maga után, K.-Tgmándra választatott meg rendes lelkészül 1884-ben. Nagy boldogság volt ez rá nézve, mert szivének régi választottjával, a hozzá méltó Csaby Karola úrnővel, a ki neki mindenben hűséges segítőtársa és boldogító angyala volt, itt lépett házasságra. K.-Imándon csakhamar felkereste a hőnyi hi vek bizalma. 1885-ben költözött Bőnyre. Az itt eltöltött b1^ óvet i® hasznos alkotások jelzik. A hőnyi egyház 1Ü0 éves jubileuma alkalmával Gyarmathy György és felesége költségén készíttetett orgona, a díszes urasztali terítő, a templom megújítása, a hőnyi egyház történetének megirása. Ez időtől fogva Isten országának tollával is igyekezett használni s nevével egyházi lapjainkban már többször találkoztunk. Földi vándorlásában Dad volt rá nézve az Igéretföldje. Ugyanakkor, mikor ide megválasztották, Csokonyára is meghívták atyja emlékéért. (íme a jó lelkipásztori működés hatása !) Ezt azonban a dadiaknak adott Ígérete miatt nem fogadta el. Dadra 1892-ben jött. Itt sem pihent tétlenül, hanem hatott, alkotott, gyarapitott. Néhány év alatt majd minden megújult körülötte. A templom csaknem teljesen újra épittetett, a lelkészlak megjavít
