Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
843 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 844 tatott mintegy 8000 K. költséggel, mely adókivetéssel fedeztetett. A templomba orgona állíttatott 2400-, a toronyba 2 új harang 1200-, az urasztalára terítő vétetett 230 koronán és minden közadakozásból. És az áldozatkészségnek ily nagy munkája után az idén arra a szomorú tapasztalatra jutottak, hogy az 1892-ben épített toronytetőt le kell bontani, mert akkor jónak tartott régi fája elkorhadt. Újra épitették 2600 koronán. Az építkezések mellett az egyháztársadalmi tevékenységre is gondolt. Egyházában a közművelődés emelésére népkönyvtár, a szegények segélyezésére nőegylet alakult. A közös teendők megbeszélésére s a kortársi szellemi élesztősére a Dad vidékén levő lelkészek és azok családjai között barátságos összejöveteleket létesitett. Ennyi gond és munka között hiven megfelelt az egyházmegye által reábizottaknak is. Itt különösen mint lelkészértekezleti jegyző végzett huzamosabb munkát. Résztvett a község társadalmi életében is. A pápabánhidai vasút érdekében sokat tett, meglevőn e felől győződve, hogy ezzel községe javát mozdítja elő. A tevékenységnek és alkotásoknak ily hosszú sorát olvasva, nem egy lelkésztársam kérdheti magában: vájjon mi volt a boldogult sikereinek titka ? En erre személyes tapasztalatom után ezt felelem : a hegyeket mozgató hit s ebből táplálkozó szeretet és bizalom Istenben s a jó ügy sikerében. Vajha ne felednénk ezt mi lelkészek ! Most már azt hitte a hű sáfár, hogy megnyugodhatik fáradságaitól, az építésekkel járó sok gondtól, testi-lelki törődéstől. Meg is nyugodott, de még nem erre a nyugalomra gondolt. Még óhajtott volna élni forrón szeretett családjáért és gyülekezetéért. Hiszen ő azon ritka emberek közé tartozók, a kik boldogoknak érzik és vallják magukat. Az is volt, különösen Dadon, hol anyagi gondoktól menten, szeretve ős szerettetve, élhetett hivatásának. Oly boldog vagyok — mondá elégülten — bogy attól tartok, ezért követ valami változás ! Bal sejtelme sokkal nagyobb mértékben teljesült, mint gondolta. Hirtelen leverő kinos betegséget — vakbélgyuladást — kapott meghűlés miatt. Falusi orvosok között kiváló házi orvosa, egyszersmind barátja Friebes Alajos mindent elkövetett meggyógyitása érdekében. Budapestre is elkisérte s Réczey tanár klinikájára fölvétette. Ott is a legnagyobb figyelem tárgya volt. A gyuladás miatt keletkezett tályogot maga a tudós és szerencsés gyógyító hírében álló tanár operálta. Mind hasztalan! Szeretet, tudomány és sokaknaak buzgó imádsága nem távoztathatta el a biztos lépésekkel közeledő halála. A részvét a súlyos beteg iránt igen nagy volt. Csakhamar fölkereste kórágyán szerető esperese Czike Lajos; testvérei: Elemér és Géza, kik véletlenül egy napon jöttek. „Hála Istennek!“ ezekkel a szavakkal fogadá testvéreit a beteg. Eljöttek barátai és hívei körül is többen, különösen Nagy Mihály gondnok többször meglátogatta. Mintha ismétlődött volna ekkor az a megható jelenet, minőn Pál apostol az efézusi véneket Milentumba magához hivatta és ezt mondta nekik: „Ti tudjátok, hogy a első naptól fogva . . . miként viseltem magamat ti köztetek abban az egész időben* Mert szolgáltam az Urnák nagy alázatossággal . . . É& semmi előtt nem vonogattam magamat, a mi néktek hasznotokra való volt, hogy azokat néktek ne hirdetném és hogy ne tanítanálak titeket közönséges helyen és házanként . . . Semmivel nem gondolok, az én életem is nekem nem drága, csak elvégezhessem örömmel az én futásomat és a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyeliomárol. És most imé én tudom, hogy az én orcámat nem látja egy is mindnyájatok közül, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát . . . Viseljetek azért gondot magatokról és az egész nyájról, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett!“ Midőn felesége november 13-án meglátogatta s a mellette levő ápoló apáca jelenté neki : „Itt a kedves felesége!“ Az ám, de milyen kedves! válaszolta ő. Ezek voltak utolsó öntudatos szavai, a szerető szív szeretettel teljes megnyilatkozása, ez által is jelezvénj hogy boldog volt az ő családi élete. Felesége, 7 éves korában árván maradt Lacikája, méltán siratják, de méltán siratják anyja, testvérei, rokonai, barátai, kartársai és gyülekezete is, kiknek koszorúi borították koporsóját. Igaz ugyan, hogy mindenkinek tetszeni nem lehet, sőt mindenkinek tetszeni bűn. Hiszen az Ur Jézus is ezt mondotta : „Jaj tinéktek, ha mindenek egyiránt jót mondanak ti rólatok ! A felől azonban meg vagyok győződve, hogy azok, kik a lelkiismeretes munkát és valódi emberszeretetet méltányolni tudják, igy szólnak róla: „Az igaznak emlékezete áldott!“ Áldom én is emlékedet s fájó szivvel búcsúzom tőled kedves szolgatársam és barátom. 10 éve, hogy közelebbről ismertük egymást s ez alatt te engem soha meg nem szomoritottá 1, örömömben és bánatomban azonban hiven részt vettél. Most én osztozom a te kedveseid bánatában. Az Úrral azonban nem szádunk perbe. Te magad mondottad halálos ágyadon! „Akármi előadja magát, az Istent ne bántsátok Nem bántom én sem, sőt arra kérem tieidet is, hogy nyugodjanak meg az Ur akaratán. Az Ur övéit nem hagyja el, rajtad peig teljesült: „A kinek van, annak adatik.“ Te, ki e földön is boldog voltál, most tökéletes boldog vagy, te, ki itt hű sáfár voltál a kevesen, most többre bízattál mennyei Atyád országában. Letörlöm hát könyeimet s szives kézszoritással veszek búcsút tőled : A viszontlátásig ! Isten veled ! Bököd. Barsi Sándor. Adatok Kanizsai Pálfi János püspök életéhez. A szet-antali zárda könyvtárában található egy, Bázelben, 1554-ben megjelent Chronologia, mely egykor Kanizsai Pálfi János püspök tulajdona volt, ki e könyv utolsó (tiszta) lapjaira feljegyezte életének nevezetesebb eseményeit. E latinnyelvü feljegyzéseket Kisfaludy Zsigmond a
