Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
839 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 840 líjctíaiom. Bossuet Beszédei. II. Kötet. Fordította és bevezetéssel ellátta Acsay Ferenc, a győri f'gymn. igazgatója. A for* ditó kiadása és tulajdona. Kákái Lajos bizotpánya, Budapest. Károiy-utca 1. sz. Ára 9 kor. XCVI —652 1. A vaskos kötet Bossuet dicsőítő- és gyászbeszédeit foglalja magában. A „Beetetésben“ sürgeti a fordító, bogy a papnövendékek szónoki képzésére több gondot fordítsanak. Szerinte külön katedrát kellene rendszeresíteni és pedig a II. III. és IV. évi folyamban hetenként legalább két órával s havonként legalább egy szónoki beszéddel, mely mindig külön megbeszélés tárgyát tenné. így bővítenék folyton ismereteiket és fejlesztenék műizlésüket a papnövendékek. Az egyházi szónoklat történetének aka démiai fokon álló tanulmányozása s a legjelesebb szónokok alapos megismerése, kiváló műveiknek szakavatott méltatása bizony nagyon elkelne minálunk is. Sárospatakon e tanévben már meg is kezdték a kiváló szónokok képzésének e fontos munkáját. A „Bevezetés“ után következik „Bossuet beszédeinek rövid méltatása.“ Egészen helyes elvi szempontból kiindulva éles szemmel vizsgálja a beszédek jó és rossz oldalait s a műértő nemes örömének sok közvetlen megnyilatkozását tárja föl. Most következik Villemain tanulmánya a gyászbeszédről,“ sűrűn nyomott 42 nagy lapon. Szorosan a tárgyra tartozó sok értékes megjegyzést, Ítéletet találunk benne. Ismertetvén több szónokot, Bossuetról igy ir : „Bossuet, a ki fölfegyverezte lángeszét kora minden tudományával, midőn az egyházatyákat választotta példaképeiül, megkellett őket javítania, szebbitenie s magának sokkal tisztábban, fenségesebben kellett megszólalnia. A lángész e merész röptének s a művészet szabályos szépségeinek ez egyesítése a nagy szónok irályára akkora eredetiség bélyegét nyomta, a milyent sehol sem találunk . . . Elsajátítván az egyházatyáktól képeik és fordulataik merészségét, különösen ékes szólása szabad és merész áradatában utánozta őket. Az ő példájukra elhagyta a szokásos felosztást, melyet a scholasztikusok hoztak be. E nagy szónoknak mindig meg van a maga sajátos tervezete ; de nem jelöli meg ; keresztül viszi tárgyán, de útját nem pécézi ki; az eseményeket oly terjedelemben látszik kifejteni, a mint előtte jelentkeznek s hősét csak olyannak mutatja be, a milyennek az eseményekből látja őt. Hogy azonban beszédébe valódi rendszert, vagyis egységet hozzon be, egy uralkodó eszmét állapit meg, ebből indul ki, erre tér vissza, s egész ékesszólását egy nagy vallási igazság keretébe foglalja bele. E módszerhez tehetség is, ízlés is szükséges, hogy a keretet ki is tudja tölteni, de túl se lépjen a határon.“ Elolvasva a beszédeket, teljesen igazat adunk Villemainnek. Bossuet beszédei ránk, másvallásuakra nézve is nem csak külsőjük, alakjuk szépségeinél, de belsőjük, tartalmuk igazságánál fogva is kiválóan értékesek. Általában mindegyikben megtaláljuk egy-egy hittani, vagy erkölcstani igazságnak evangéliomi alapon s mély belátással való kifejtését és a gyakorlati életre való alkalmazását. Bossuet, ez a nagy szellem, nem szorult arra, hogy apró-cseprő részlettörténeteket, csodaszomjat oltó meséket színezzen ki hősei életéből ; inkább erős elvi alapon nyugvó hitéletüket, eszményekért hevülő s a Krisztus isteni szeretetével eltelt szivüket tárja föl mindig hallgatói előtt. Mesteri rajzaival igen sokszor megrázza, megtöri, megalázza és bünbánatra viszi olvasóját. A Krisztus ügyéért való szenvedést szinte kívánatossá teszi előtte, hogy ő vele együtt szenvedvén : vele együtt meg is dicsőüljön. Az csak természetes, hogy beszédeinek hátterében mindig ott van a római katholikus felfogás. De mondhatjuk, hogy semmit se zavarja ez azt az élvezetet, a mit egy-egy erénynek élénken szemléltető előadása nyújt az olvasónak. Szomorú dolog volna, ha a protestáns lelkészeket akár attól kellene félteni, hogy ily irányú munkák olvasgatása megtévesztheti őket s talán eltérítheti tiszta evangéliomi irányuktól; akár pedig attól, hogy a kevés polyva miatt nem tudják kellőkép értékelni a gyönyörű buzaszemeket. Bátran és haszonnal olvashatják e munkát, meríthetnek belőle sokat. Nem tehetjük, hogy egész sor idézettel bizonyítsuk állításunkat. Nincs rá helyünk. Valamit mégis idézünk ; de ezt se az apostolokról (Pál, Péter, János, Jakabról) mondott, mind igen szép és tanulságos beszédéből ; hanem idézünk a szent Viktorról mondottból. „Lerajzolom mindenekelőtt a fogságban levő keresztényt. 0 Istenem, mily nyugodt az arca, mily merész a magatartása ! De e merészsége mily szerény ! S e szerénysége mily nemes! Mily könnyű megkülönböztetni azoktól, a kiket bűneik juttattak a börtönbe ! Mily mélyen érzi, hogy a jó ügyért szenved s derült tekintete fényes bizonyítéka ártatlanságának. Korántsem panaszkodik börtöne miatt, mert hisz ő a világot is valóságos tömlöcnek tekinti. Nem, nem ismer a világnál sötétebb börtönt, minthogy a sok tévedés teljesen kioltja az igazság világosságát. Nincs is börtön, a melyben ily sok bűnös volna . mert hisz majdnem annyian vaunak, a hány ember van a világon; keményebb rablánc sincs sehol, mert hisz itt a lelkek vannak leláncolva; egy börtönben sincs annyi piszok, mint itt; mert hisz oly sok bűn fertőzted meg. Ez igazságtól meggyőződve azt hiszi, hogy a kik őt e világból kiragadják abban a hitben, hogy togolylyá teszik, csak sokkol elviselhetetlenebb fogságból szabadítják ki s nem annyira börtönbe vetik, mint inkább valósággal megszabadítják ... Ez időkben valóságos keresztyének voltak a földön . . . Akkoriban a jámborság őszinte volt, mert még nem lett mesterkéltté ; még nem tanulta meg a titkát, hogyan kell a világhoz alkalmazkodnia s a pokolnak szolgálnia. Most... a világias szellem behatolt az egyházba is ; Jézus Krisztust Béliállal akarták egybekapcsolni ; s mely faj keletkezett ezen egymáshoz nem méltó egyesülésből! A félkeresztyéneknek keverék, romlott faja, hamis és elfajult jámborság, mely csak szavakban és külső majmolásban jelentkezik, Ó divatos jámborság, mennyire nevetem én kérkedéseidet, betanult imádságodat, melyet kényelmesen morzsolgatsz le, mialatt a világ nevet rajtad. . Menj, te csak hiú álarca vagy a keresztyén jámborságnak; csak hamis arany vagy, mely a napon csillogsz, de a tüzet nem állód, elillansz a szenvedések olvasztó kemencéjében. A vaskos kötetben van összesen 87 beszéd ; ebből 25 dicsőítő beszéd, 12 pedig gyászbeszéd.
