Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-16 / 46. szám
807 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 808 Nehogy valaki azt gondolja, hogy az ezen határozatot proponáló valami Bach korszakból visszamaradt nltramontán lovag, kijelentem, hogy Komárom vármegye kir. tanfelügyelője — tudtommal — ároni családból származott református ember. Nem azon csodálkozom, hogy ilyen irányú javaslat tétetett, hanem azon, hogy ez a határozat létrejöhetett, mikor protestáns papok és világi urak elég tekintélyes számmal vannak a vármegyei bizottsági tagok között. Ez a határozat ellenkezik 0 Felsége által szentesített zsinati törvényeinkkel; ellenkezik az 1790 — 1-ik XXVI-ik országos törvénycikkben biztosított autonómiánkkal ; túllicitálja még ama szerencsétlen 1859. szept. 1-én kiadott császári nyiltparancs idevonatkozó intézkedését is. Kezdjük mindjárt ez utóbbin; lássuk, csak mit akart a császári nyílt parancs az iskolai alapítványokra nézve : „XXIII. §. Egyházi, iskolai és alapítványi vagyonuk igazgatása, az 1791. évi 26. törvénycikk 10. §. értelmében mind a két hitvallású evangélikusokat ezentúl is kizárólag illeti. Az államnak a kezelés tekintetébeni főfelügyeletét a vallás és oktatásügyi ministérium gyakorolja, azon joggal, miszerint szükség esetében az alapítványi okiratokat, számadásokat és egyéb igaz gatási irományokat megtekintheti és a pénzalapok veszélyeztetése esetében azt rendelheti, a mi a biztosítás vagy kártalanítás végett szükséges.“ Jobb hazába költözött dicső nagyjaink, kik a pátens ellen oly dicsőséges harcot vívtatok és a két protestáns egyháztagok bámulatos egyetértésével sikerült a hittel és vérrel szerzett egyházi autonómiánkat fenyegető vészes felhőt elűznötök, nem fordultok-e meg sírotokban, hogy ezen mi békés korunkban utódaitok egy tollvonással elrendelik azt, a mi ellen ti küzdöttetek ? ! Sőt-többet rendelnek, mert a pátens csak „szükség esetében“ kívánta megtekinteni az irományokat, az idézett határozat pedig az előző évekre is visszamenőleg, felelősség terhe mellett követeli az alapítványi számadásoknak kir. tanfelügyelőség utján való felterjesztését. De lássuk csak, hogy protestáns vallásszabadságunk fundamentomát képező országos törvényünk, az 1790—1. évi 26-ik törvénycikk idevonatkozólag miként intézkedik: „10. Az evangélikusok alapítványai, melyek egyházaik és lelkészeik, továbbá bármi nevii iskoláik, kórházaik, árvaházaik és az ágostai s helvét hitvallású bármely szegéuyek vagy ifjúság számára rendeltettek, vagy jövőre rendeltetni fognak, valamint az alamizsnák is, azoktól semmikép el ne vétessenek, se az ő kezeikből és kezelésük alól semmi ürügy alól ki ne vétessenek, — ezenkívül ezen alapítvány ok igazgatása azoknál, kiket az ő kebelükből a helyes rend szerint megillet, épségben és sértetlenül hugyassékf Ezen ma is épségben és érvényben levő országos törvénynyel szemben avagy nem nevetséges-e az idézett vármegyei határozatnak az 1804. évi helytartó tanácsi intézményre való hivatkozása ? ! De lássuk végül Ö Felsége által 1893. évi dec. 29-én szentesitett zsinati törvénykönyvünk 3. és 4. § ait: „Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlásának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények s az egyház önfentartásának eszközei, — az alkotmányos utón létrejött hazai országos törvények, jelesen az 1790—1 XXVT. t.-ciltk, mint alaptörvény intézkedéseinek épségben tartásával, mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. Mindenféle egyházi és iskolai belügyeket, a fennálló egyházi törvények és rendszabályok szerint, a jelen egyházi törvényben megállapított fokozatos képviselő testületek, kormányzó hatóságok és bíróságok, úgyszintén a törvényesen választott egyházi tisztviselők intéznek ; épen maradván 0 Felségének, a királynak az ország törvényeiben meghatározott legfőbb felügyeleti joga.* Alkotmányosan uralkodó, fenkölt lelkű királyunk annyira megbízott magyar református egyházunk vezetésében, kormányzásában, hogy ezt a jus supremae inspectionis-t se a debreceni, se a budapesti zsinatokon nem kívánta gyakorolni és nem is képviseltette magát. Ezért nem tudom megérteni, hogy mi szükség volt a vármegyével olyan határozatot hozatni, a mely országos törvényekben biztosított egyházi önkormányzatunkat, iskolai alapítványaink felett való rendelkezési jogunkat nemcsak sérti, de elkobzással fenyegeti. Ezt a nagymélt. vallás és közoktatásügyi m. kir. minister ur nem kívánta, mert ő tudja, hogy minő drága kincsük a protestáns egyházaknak autonómiájuk. Évszázadokon keresztül ez volt lelkészeinknek és tanítóinknak fizetéskiegészitésük : iskoláink kebelén világi uraink a vallásszabadság tejét szívták magukba és ettől lettek rendíthetetlenek nemzeti szabadságunk megvédésében. Mivel nem jó az embernek lelkiismerete ellen cselekedni, én a tek. főszolgabírói hivatalnak másodszori felszólítására felettes egyházi hatóságom utasításától tettem függővé a küldött kimutatásnak határozat értelmében való kitöltését; de mivel senkinek se tanácsos bárkit is lelkiismerete ellen való dologra kényszeríteni : reményiem, hogy egyházi őrállóink lépéseket fognak tenni a sérelmes vármegyei határozatnak hatályon kívül helyezése érdekében. Ivamocsa. Boross Kálmán, ev. ref. lelkész. | Boné Géza f I Súlyos veszteség érte egyházkerületünket; elhunyt a mezőföldi egyházmegyének érdemekben valóban gazdao gondnoka, a mindnyájunk által annyira tisztelt derék férfi : Boné Géza cs. kir. kamarás és több érdemrend tulajdonosa. Igaz részvéttel siratjuk elhunytát. Életrajzát és temetését az alábbiakban közöljük. Bóné Géza született Sz.-Fehérvárott 1840-ben, Boné István ev. ref. vallásu tekintélyes ügyvéd és Pap Mária róm. kath. vallásu szülőktől. Elemi és gymnasiumi tanulmányait Székesfehérvárott végezte kiváló
