Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-02 / 44. szám

768

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

764

megmenekülhetnénk tőle, szívesen fizetnénk a két forint helyett másik 2 irtot, vagy talán többet is. Ezt elképzelheti mindenki.

Berhidán van 398 lélek ; Pápán — a tanulókon kívül — úgy 1700 lélek. No a lelki gondozásban, ügyesbajos dolgok körül, anyakönyvi kivonatok kiállításában ez nagy különbség ! Ezt mondani se kell !

És ne tessék rossz néven venni, ha azt mondom, hogy még prédikálni is könnyebb Berhidán, mint Kaposváron, Pozsonyban vagy Győrben Abban azonban már egészen igaza van, hogy a városi lelkész sokkal kevesebb költséggel taníttathatja gyermekeit, mint a falusi. A nyugalom tekintetében azonban még itt is a falusi kollegák vannak előnyben. Mert a városi pap naponként boszankodhatik, aggódhatik a fia miatt, ők pedig jóformán csak az értesítők s év végén a bizonyítvány megkapásakor E részben én sokszor irigylem őket.

Mindezt annak igazolására hoztam fel, hogy miért értek egyet Zelenkn püspök úrral a tekintetben, hogy a városi lelkészek javadalma valamivel több legyen a falusi lelkészekénél. Inditó okaim nem a kasztrendszer megteremtése, nem a rangkülönbség életbeléptetése, hanem a gyakorlati szükség és az az elv, hogy a több munka mégis valamivel több jutalmat érdemel. Fizetésben különben most is lényeges különbség van egyik és másik lelkészi állomás között, újat hát és szokatlant, a miből helytelen következtetést lehetne levonni, alkotni nem akarunk.

A SZERKESZTŐ.

Irodalom.

Az osztrák protestantizmus története*)

Irta : Dr. Loserlh L, egy. tanár.

Egy évszázadnál hosszabb ideig szünetelt az osztrák tartományokban a tudományos munka oly téren, mely sok másnál inkább számot tarthat az egész müveit emberiség érdeklődésére. Csak egy lustrum óta gyarapodnak Ausztriában a reformatio történetére vonatkozó tanulmányok, míg künu a nagy német birodalomban nincs ország, nincs tartomány, sőt nagyobb város sem, melynek ne lenne mega maga alapos monographiája, mely az új kor kétségtelenül legnagyobb eseményéhez — a reformatiohoz — való viszonyukat a legkimeritőbb részletességgel ne tárgyalná. Ausztriában ily munkához még a legszerényebb előmunkálatok is hiányoztak. Mig tudományunk nagy methodikusai azon vitatkoznak, hogy az eseményeket úgy kell-e előadni, amint megtörténtek vagy pedig úgy amint kifejlődtek, Ausztria reformatio történetét sem igy, sem amúgy nem dolgozták fel. Ki tudja az osztrák tartományokban, hogy a wittenbergai szerzetes tettét az osztrák németek szinte nagyobb lelkesedéssel fogadták, mint bárhol nagy német földön és hogy az új hitnek itt lettek első mártírjai ? Hogy itt mindenki, pap és laikus, főrendü és köznép páratlan enthuziazmussal fordult az új irány felé, úgy, hogy a császárház egy tagjának ajkán az a keserű panasz csúszott ki, hogy az osztrák tartományokban nem*) Georg Loesche: „Geschichte des Protestantismus in Oesterreich/“ In Umrissen. Im Aufträge der Gesellschaft für die Geschichte des Protestantismus in Oesterreich. Tübingen und Leipzig. 1902. Verlag von J. Mohr (Paul Siebeck).

sokára a régi katholikus vallásnak reliquiái sem maradnak fenn. Csak éppen hallomásból tudják általában, hogy a 16. század parlamenti hatalmai vették kezükbe az új tan előmozdítása ügyét s hogy csak akkor nyitották meg erszényüket, ha a fejedelem a haladás szellemében — vagyis az egyházi újítások terén — engedelményekre volt hajlandó, egy szóval, hogy a vallási kérdést uralta az egész politikai és társadalmi élet. Ez események lényegéről és fejlődéséről szélesebb körökben keveset tudnak. A legtöbben csak annyit tudnak még regélni, hogy a nemes II. Miksa császár idején úgy látszott, mintha nem sokára az egész birodalom Luther és Melanchton útját járná. De milyen kevesen tudják, hogy a Don Carlos-monda volt, mi az egész ügy előtt a sorompót lezárta és már II. Miksa politikáját más — a spanyol — irányba terelte. Minő politikai, minő társadalmi kérdések kerültek szóba a 16. és 17. században ez egyházi dolgok révén? A népfelségre, parlamenti kormányzásra és absolutizmusra vonatkozó gondolatok. Mi sem lenne tehát természetesebb, mint hogy e históriai problémák tárgyalására és ismertetésére teljes erővel törettedui kellene. És ez még sem történik igy. E kérdések érintését és tárgyalását ellentétben az Ausztriában uralkodó erősen klerikális áramlatokkal görbe szemmel nézik és ha ily irányú tanulmányok nem a 16. század első felében Franciaországból kiindult, Németországban aggasztó módon megdagadt ultramontán viz sodrával úsznak, akkor legalább is haszontalanoknak tartjuk őket. E tekintetben minden ország ultramontanjai hasonlítanak egymáshoz. Midőn 1884-ben arról volt szó, hogy a legnagyobb angol reformátornak emléket kellene állítani, nem kőből vagy ércből hanem iratainak hozzá méltó tudományos kiadásával, egy tudós jezsuita e véleményének adott kifejezés“; : Miuek e dolgokat nyilvánosságra hozni ? Nem cáfolta meg már miudezeket az egyház ? És igy aztán meg oly akták és levelezések publicatioja sem nyer kegyelmet, melyek jó katholikus érzésű államférfiak és egyházfejedelmek tollából származnak és melyek a katholikus egyház állapotát vázolják a XV. század közepén és későbbi évtizedeiben. Ily tanulmányokat végül még azokban a körökben sem kedvelnek, melyekben különben a dolgok szabadabb felfogása otthonos, mert ily munkák mögött mindjárt propagaudaszerü irányt keresnek és sok esetben a napi politika is, amelynek számára pedig neai írattak, tudomást vesz róluk. Ha ennek ellenére e téren pár óv óta mégis többet produkálnak, mint valaha is, ily körülmények között a szerzők iránt kétszeresen hálásak lehetünk, nevezetesen olyanok iránt, akik mint Loesche György az összes, tárgyára vonatkozó forrásanyag aprólékos ismeretével és mégis a tudós idézetek és jegyzetek nagy különcének magával cepelése nélkül szakszerűen, formailag megnyerő módon az osztrák protestantizmus egész fejlődését előttünk feltárják. E feladat éppen nem volt könnyű. A mai Ausztria- koronatartományai Luther felléptekor nem képeztek egységes egészet: a protestantizmus fellépése és előrehaladása e szerint az egyes koronatartományokban is más és más volt; ezért tehát nehéz az egységes nézőpontról való tárgyalás és mégis e munkában kitünően sikerült ez az által, hogy benne első sorban a fejlődés ál-