Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-31 / 35. szám

613

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

614

az élve maradottak remegése hallatszott a túlzsúfolt szobában. Elvégezte.

Mégegyszer körülnéztem, hogv azon frissen elvigyem a nagyszerű és szomorú emléket. Tekintetem a halálában is szinte üde arcról a szoba egyik női arcképére esett. A kép alatt még sínylődő élő virág, Egy hónap előtt még ő hozta a feleségének. Amig élt, csaknem egy félszázadon át, állandóan friss virággal áldozott elmúlt asszonyának.

A Kossuth Lajos rajongásának állandósága, az ideális érzésekben való szokatlan kitartása és következetessége — a mit a száradó virág példázott — jut eszembe most, hogy e lapok — a száz éves fordulóra — az olvasókkal akarják megiratni a kormányzó jellernrajzát. És nagyon szeretném, ha a nagyszerű jellemhez önök is megtalálnák az egyszerű példákat, kulcsokat, hasonlókat ahoz, a melyek közül egyre én — vélet'enül — rátaláltam. Éppen azért —■ a nélkül, hogy tanítómesterük akarnék lenni — nagy gyönyörűséggel beszélek önökkel a tárgyról, azaz a feladatról, mely egyike a legszebbeknek, hálás és — hitem szerint — nem is nehéz. Hadd mondom meg már most, hogy kezdenék munkához, ha Kossuthról nekem kellene Írnom kharakter képet, rövidre fogott essayt.

Az első dolgom az lenne, hogy megtanulnám az élete történetét, a mi nem nagy munka, mivelhogy azt jórészt ifjúkorunktól fogva mindnyájan tudjuk. Mindazonáltal nagy értéke van a friss és pontos tudásnak, azért újra átlapoznám a Kossuth iratait — az emigrációból — a Horváth Mihály „Negyven év “-ót és történelmének idevágó kötetét. Gracza „Függetlenségi harc“-át és Kossuth életrajzát, a Jókai—Bródy—Rákosi képes „Negyvennyolcát és nehány könyvet, a mely a korszakkal, de nem a kormányzóra való főfigyelemmel foglalkozik. Pár nap munkája az egész és ez alatt bensőnkben kell, hogy lássuk az alakot a maga szobrászi egyszerűségében, minden vonalát tisztán és egymással való szerves és szigorú összefüggésében. Ennek a látásnak a tisztaságától és erőteljességétől függ aztán, hogy jellemrajzunk jó és találó legyen. Természetesen függ attól is, hogy a mit láttunk, megtudtunk, a mit gondolunk, olyan formában tudjuk visszaadni, hogy azt más is láthassa és megfoghassa. Ez aztán az úgynevezett irómüvészet, a mely nincs mindenkinek megadva. De bizonyos mértékig mindenki megszerezheti azzal, ha rendkívül egyszerűen Írja le gondolatait, kevés szóval, nem cifrázva, szigorúan csak a tényeket és igazságokat. Nem szabad a más hangját fölvenni, hanem úgy, oly közvetlenül írni, mint egy rendes levelet. Vagy úgy ahogy beszélünk, ha ugyan egyszerűen, friss és kevés szóval, nem tarjagosan beszélünk. Jaj az olyan írásnak, a mely szónoklati figurákkal, úgynevezett hyperbolákkal — nagyításokkal — vad hasonlatokkal, henye di~ szitésekkel van tele. Főképpen jaj egy olyan jellemrajz Írásnak, a milyent önöktől várnak e lapok.

Azt ne higyje az olvasó, hogy éu most látásra és írásra akarom tanítani. Csak arról példálódzóm, hogy az adott helyzetben én mit csinálnék. Miután magamban már megtudtam — és meg is éreztem — Kossuth egész lényét, élete fogásának külső s belső történetét, szépen hozzálátnék a fölméréshez és mint a hogy a perekben szokás,

kérdő pontokat tennék fel ilyenformán : milyen szerepe s jelentősége van hősünknek a nagy —- szegény de dicsőséges — emberi fajta történetében ? Jót jelent-e, rosszat jelent-e, előrehaladást avagy visszamenést ? A hősök ama rendjéhez tartozik-e, a kik a földet a vállaikon — és előre — forgatják ? Mit jelent a történetében ama nemzetnek, melynek fiául született? Mi lett és hogyan lett azzá, amivé ? Melyek voltak az eredendő képességei, veleszületett tehetségei amaz okvetetlen erők, a melyek benne érvényesültek ? Milyenek voltak életének körülményei, hogyan befolyásolták ? Volt-e e körülmények közt kiváló és melyik volt az? Milyen volt a természete ? Milyen volt a műveltsége ? Volt-e és mi volt a filozófiája? Volt-e életének saját maga által készített programmja és annak pontjait mennyiben változtatta testté ? Mi marad utána, mit jelent miután nincs és mely világossággal sugárzik bele a jövendőbe ?

Ezekre meg kell felelnünk tényekkel és történelemmel, úgy hogy minden szónak urát adjuk. Fontoskodni nem kell azért és ha valaki kikereste — és megtalálta •— benne a legjellemzőbb vonásokat és ezek kedvéért másokat, a melyek előtte kevósbbé fontosak, csak éreztet, elnagyol, vagy épenséggel nem is rajzol — : még nincs baj_ Arra sincs szükség, bogy a mi jellemünket szorgos gonddal összemérjük más hasonló jellemekkel. Az ilyen öszszehasonlitásokkal való karakter-rajzolás népszerű ugyan, de önkénytelenül is erőszakossá és sokszor igaztalanná tesz benüuket. Szabadon és bátran kell dolgozni: ez és ez volt, ezeket tette, ezért tette, ez jó volt, ez rossz volt, ilyen a géniusz, a mely vezérli, ez a munkája megmarad, vagy elvész, értéke gyarapszik, nem női, elmúl vagy csak még ezután fejlődik ki teljes erejében .. .

Kossuthról lehet egyenesen és igazságosan írni a nélkül, hogy félnünk kellene attól, hogy megsértődik a nemzeti kegyelet. Nem ama bálványok közül való, a kiket a magyarság a maga privát használatúra, hiúságból, véletlenségből vagy mondva csinált. Napóleoni alak a szó jó értelmében. A kezdés, a szervezés és a hódítás legfőbb energiája — rendkívüli ritkaság — együtt van meg benne. Tehetsége : kemény és ragyogó, mint az aranybronz. A szive azonban lágy és jó, a mi — bármily különös ez — ritka azokban, a kik milliókat jóra vezetnek, Azonban nehogy rajongásba essünk miatta, a mikor ítélnünk kell felette. Ö sem volt isten, csak — félisten. Egyike azoknak, a kikről Carlyle „Hősök" könyvében azt mondja: „Az emberek vezérei ők, a nagyok, alkotói mintázói és teremtől.'1

Mily gyönyörűség velők foglalkozni! Rendkívül szerencsésnek és okosnak tartom e lapoknak azt a gondolatát, hogy olvasóit e tárgygyal — és abban is a legszebb és legidőszerűbb — feladattal, Kossuth jellemrajzával foglalkoztatja. Sajnálom, hogy mintának magyar Írót, az egy Péterffy Jenőn kivül senkit nem ajánlhatok. Az essay kései hajtása virágzó irodalmaknak. De magyarra le vannak fordítva a legszebb ilyen nemű dolgozatok és önök nemcsak élvezettel, de haszonnal olvashatják Maculay „Baconw-ját, „Hilton“-ját, „Machiavelliét, „Myron“ t, „Pitt“-et és a többi örökbecsű essayt. A másik nagy au-