Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
573 DUNA.NTULI PROTESTÁNS LAP. 574 emberré akarjuk tenni, sőt övezzük föl idejekorán a szemérem paizsával, bogy mire eljő az idő, — a gonosz kisértetet — a szemérem és erkölcsi bűnt példaképpen sem tanult ártatlan lélek mentse meg őt minden kísértetektől ! Azért a bibliai történetekből mindaz mellőzendő, a mit a gyermek előtt magyarázni nem szabad, nem lehet ! Hogy a bibliai történetek mellett szükség van és szükségük volt a régieknek és az életből vett valláserkölcsi elbeszélésekre, bizonyítja ezt egy 18u6-ban Pozsonyban és Pesten Füskuti Länderer Mihály kiadásában, Snell Lajos, Péter János által szerkesztett s Kovács Sámuel által fordított „Példákba foglalt erkölcsi Tanítások“ cimü könyv, a melyet máig is lelki gyönyörűséggel olvashat minden keresztyén és nyelvezetét kissé átalakítva, vallásos estéken a legjobb sikerrel lehet a felnőttek épülésére használni! Mennyivel inkább szükséges volna egy ilyen — a mindennapi életről vett — példákba foglalt erkölcsi tanitás a fejlődő gyermekeknek, a miből a tanító naponként egy-egy, a bibliai történetekhez illő példát kinézne és ezt növendékei előtt az ő szokott stylusa szerint előadná ! Hiszen nt. ur is bevallja, hogy a gyermek lelkére inkább hat a példa, mint a helyes ok. így aztán a ,,tanítónak könnyed, tetszetős modorban előadott eszme szüleménye“ mégis csak építésére szolgálna a gyermek lelki világának ! És ha azt akarjuk, hogy minden tekintetben igazi vallásos, erkölcsös egyéneket nevelhessünk : elemi iskoláinkba okvetlen behozandók a bibliai történetek mellé az életből vett valláserkölcsi elbeszélések, a melyeket a fönnebb említett régi mű mintájára okvetlen a tanító kezébe kell a főtiszteletü egyházkerületnek adni, ha azt akarjuk, hogy valláserkölcsi oktatásunk, nevelésünk ne legyen egyoldalú. Hogy a bibliai történetek sorrendben tanitása az Isten ismeretének és tiszteletének skálája, a melyen fokról-fokx*a menve, eljutunk az igaz Isten ismeretére, ez tagadhatatlanul sok igazságot rejt magában, de csupán csak e skálára támaszkodva, az észt pallérozó, vallástani tételeket a népiskola 4 osztályában mellőzve kétlem, hogy a gyermek 4 éven át eljusson az Isten igazi ismeretére. Ha én 4 éven át mindig csak bibliai történeteket tanitok (a mi legkönnyebb), de nem tanitom ama hittani tételt, hogy az Isten lélek és hogy Istennek minő tulajdonságai vannak, aligha lesz a gyermeknek igazi fogalma 4 éven át Istenről. Hanem igenis a bibliai történetekkel karöltve, egy helyen, egy időben, mintegy egybeolvasztva kell tanítani nem csak a Kátét, hanem az énekeket is, úgy hogy a gyermek se egyiket, se másikat ne külön tantárgyként tanulja, hanem mint egy ugyanazon dolgot, mert, csak igy lesz a szív az észszel párhuzamban művelve a 4 alsó osztályban. így pd. a mikor én tanitok az első Bűnesetről a III-ik osztályban kézi könyv alapján, ugyanakkor kell, hogy tanítsak a Bűnről is, (természetesen a gyermek fejlettségi korához mért modorban) és ugyanakkor betanítandó a 163. dicséret is ! Ezeknek megerősítésére sorakozik (egy csoport alatt) egy ide illő, életből vett példázat. így fogja elosegiteni a szív az észt, az ész pedig a szivet! Később aztán a felsőbb osztályokban következnék a hittani dolgok teljesebb kibővítése és elméleti betanultatása, a mi aztán az alsóbb osztályokban letett alapon nagyon könnyen és alapos észszerüséggel kivihető lenne. Négy éven keresztül szünetelni a hittani tételekkel s azokat a bibliai történetekből levonható igazságokkal pótolni már csak azért sem lehetséges, mert az elemi iskola IV. V. VI. osztályából sok gyermek kimarad, a kiknek aztán nem lenne más vallási készültségük, mint csak a bibliatörténet — és igy a tanulóknak meglehetős százaléka nem részesülne kellő vallástani oktatásban. A mi az énektanítást illeti, itt azt kívánja nt. cikkíró ur, hogy a gyermek hadd tanuljon minél több zsoltárt és dicséretet, mert mi reformátusok nemcsak bibliás, hanem zsoltáros nép is vagyunk ! Első tekintetre szinte jól esik e vallási jelszó a református ember fülének, de ha a dolog mélyére tekintünk, szerintem a zsoltár tanittatás is csak akkor ér valamit, ha azt a tanuló érti is, megérzi és nem pedig csak diktálás után gépiesen bevágja; mert az igy betanult ének azért, hogy azt szajkó módra eltudja a gyermek recitálni, énekelni, bizony szép keveset épit a gyermek vallásos érzületén. Hogy tehát a zsoltárokat növendékeinkkel megértessük és átérezhessük, jól gyakorolhassuk, ehez idő kell és igy nem markolhatunk minél több zsoltárt, hogy annál kevesebb eredményt érjünk el. Elemi iskoláinknak ezelőtt is az volt, a jelenben is — úgy is — az a legnagyobb hibája, hogy nem rendeltetésének megfelelőleg jártunk és járunk el; nem annyira az elemiekre nevelünk és tauitunk, mint inkább a tudományok tömkelegébe öljük a fejletlen gyermeki lelket. Nem annyira a gyakorlati életnek, mint inkább a tudományoknak vetünk abban alapot! Manapság gymnasistákat, theologusokat várnak a hatóságok egy elemi iskolától! És éppen ez a legnagyobb céltévesztett dolog! Csak a tudomány! Csak a tudomány ! A nevelés, a tanitó nevelési módszere, eljárása, az mellékes ! Úgy vallási, mint nemzeti ünnepélyek tartásából, vallásos összejövetelekből, fölolvasásokból, versikék szavalásából, összhangzatos éneklésből, szivet-lelket nemesitő dolgokból nem lehet megélni, — a tudomány a minél több tananyag az, a mi létünket biztosítja. Ez a jelszó manapság ! Itt tévesztjük szem elől elemi iskoláink rendeltetését, az észt agyon akarjuk tanítani, a szivet pedig parlagon hagyjuk heverni ! holott e kettő párhuzamos művelése biztosítja csak iskoláink eredményét. így vagyunk a gyülekezeti éneklés terén is! Felnőtteink tanulták — meglehet — úgy a csillagtalan, mint a csillagos zsoltárokat (mely előbbieknek éneklését dicsőnek tartja máig is itt-ott egy-egy iskolavizsgáló, a mivel a tanitó brilléroz) egytől-egyig mind, mert hát zsoltáros nép vagyunk és mikor éneklésre kerül a dolog, nagyrészük hallgat vagy mokog, mert hát olyan sok zsoltárt tanult valamikor, hogy egyiket se tudja tisztán ! MindenikbŐl talán tud valamit, de a