Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
ŐT 5 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 576 a legtöbbet egészen nem, ha csak nem hallja az orgona vagy a kántor vezető hangját! Ezt szüli a minél több zsoltár tanultatása ! Nem épületesebb és szebb dolog-e gyülekezetünk beléletében, hogyha énekeinket tufája boldog-, boldogtalan, kicsiny és nagy, ifjú és öreg a nélkül, hogy fülét hegyezné ? és biztos éneklést folytat az együtt éneklő hivekkel ? így emeltetik vallási életünk, de nem a bizonytalan tapogató éneklés által. — Ezt elérhetjük, ha énekeinket redukáljuk. Itt érvényesül ama közmondás igazsága: „ki sokat markol, keveset fog !*‘ Jól lehet eddigi előadásomból talán többen azt hiszik, hogy mint tanító minden áron a sok anyagtól, azaz magyarábban mondva: a tehertől akarok szabadulni, azért üzenek harcot a tananyag szaporítása ollen ; a mire megjegyzem, hogy a túlterhelő tananyagtól igen, de a tehertől nem, mert bár nt. K. B. ur szép summa tananyagot vesz föl tervezetébe, de szerintem mégis kevés az, a mennyiben kivitele egyoldalú lévén, a 4 alsó osztályban a bibliatörténet tanítása csak álom lenne minden tanítóra nézve ! En tehát nehezebb munkát akarok kevesebb tananyaggal, a mely célhoz juttat ; mert mit ér a sok, ha nem vezet célhoz ? inkább legyen az anyag kevesebb, de célhoz vezető ! Befejezésül még visszatérek nt. ur cikke elején mondott szavaira, a mely igy hangzik : „Ha valahol, úgy itt (a vallástanitásnál) van jelentősége ama szálló igének : szántsunk mélyebben.“ Igen ám, de ha nem számolunk a körülményekkel, viszonyokkal, az oktatás-nevelés szabályaival, az ■elbíró gyermeki erővel és mélyebben találunk szántani, mint a hogy kellene, s ez által fölforgatjuk a terméketlen részt, nemhogy növelnénk a földet (igy van ez a gyermeki léleknél is) hanem ellenkezőleg agyon szántjuk, agyon boronáljuk azt és — dudvát terem ! Ennyit nt. ur tantervjavaslatára . . . Most áttérek Végh I. kartárs ur tervezetére. Erre vonatkozólag sok mondani valóm nincs; terve a legtöbb tekintetben találkozik nézetemmel, de hogy a gyermek a III. I\T. osztályokban indirect utón tanuljon hittant és ne a bibliatörténetekkel kapcsolatos előírás (kijelölés) alapján, ezt oly hézagnak tekintem, a mit tervezetében okvetlen ki kell pótolni. Hogy miképpen, arról már említést tettem nt. Kovács B. ur javaslatára tett észrevételemben. Hogy az egyháztörlénelmi oktatás ne legyen különálló tárgy felekezeti iskoláinkban, hanem az csak a hazai történelem tanítása alkalmával taníttassák, eme nézetjavaslatnak egyáltalában nem vagyok barátja és pedig a következő okoknál fogva : 1. Kér. Egyháztörténelmünknek alapja, a mire egy jó református embernek okvetetlenül szüksége van, nem a hazai történelemmel, hanem a világtörténelemmel kapcsolatban kezdődik. 2. Elemi iskoláinkban nincs, nem is lehet terjedelmes, rendszeres hazai történelmi oktatás, egyes életképek, csataképek, korszakok képezhetik az egész történelmi oktatást és ezt is dióhéjba szorítva, mert a hazai történelem már is oly nagy erdő (és mekkora lesz még idővel), hogy az egy fejletlen gyermeki ész által beláthatlan, áttanulhatatlan és mint ilyen nem nyújthatja egyháztörténelmünk ama képét, a mire egy közönséges református egyháztagnak is elkerülhetlen szüksége van. A különálló egyháztörténelmi oktatásnak éppen az a célja, hogy a történelmi sok események zöméből kiválogassa, összegezze s egymásutánban állítsa a tanuló elé, a minket, keresztyéneket és protestánsokat illető eseményeket, a miből a tanuló lelkesedést, kitartást, buzgóságot és áldozatkészséget tanuljon vallása iránt. Ha egy ref. gyermek csak annyit tudna egyházunk történelméből, a mennyit a hazai történelem tanítása alkalmával tanulhat, ezzel a készültséggel, bizonyára nem lenne egyházához, vallásához ragaszkodó áldozatkész tag. Tantervjavaslatot e helyen nem közlök, mert erre mint nem tanügyi bizottsági tag hivatva nem is vagyok ; csupán az általam elősoroltakat kívántam e becses lap utján fölemlíteni, mielőtt vagy egyik, vagy másik tantervjavaslat — esetleg — elfogadtatnék tantervkészítési alapul a főt. egyházkerület által. Adná Isten (itt volna már az ideje), hogy mielőbb menne teljesedésbe koszorús költőnk ama jóslata a ref. vallásoktatás terén is : „Még jőni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után, Buzgó Imádság epedez Százezrek ajakán !“ Darab Lajos, ref. tanitó. Gyűlési tudósítás. JSagy tiszteletű Szerkesztő Ur! Midőn, kívánságának eleget teendő, a b.-somogyi ev. ref. egyházmegye f. évi jul. hó 29 — 30. napjain, Csurgón tartott közgyűlésének lefolyásáról tudósítást küldök, előre bocsátom, hogy bár a gyűlési tanácskozásoknak elég sok tárgyaik voltak, tudósításomat mégis csak nehány rövid sorba foglalom és pedig nemcsak azért, mert erre többféle, halasztást nem tűrő dolgaim kényszerítenek, hanem azért is, és főként azért, mert a közgyűlésen letárgyalt, nagyobb részben egyes egyházakra vonatkozó vagy személyi természetű aprólékos ügyek a lap olvasóit nem érdeklik s az ilyen aprólékos ügyekben hozott határozatok közlése — azt hiszem — a komoly olvasót csak boszszantaná. Ezek előrebocsátása után rátérek a dologra. A terjedelmes, egyházmegyénk anyagi*, valláserkölcsi állapotát hiven visszatükröző esperesi jelentés volt a közgyűlés tárgyai között az egyik legfontosabb, a mely épen a fentebbi szempontokat illetőleg, a közgyűlés tagjaiban a megnyugvás érzetét keltette fel. Azonban, ha nem fordultak is elő gyülekezeteinkben, egy kettőt kivéve, oly jelenségek, melyek nagyobb aggodalmakra okot szolgáltatnának ; habár az istenitiszteletek látogatása a legtöbb helyen kielégitő, s a hívek áldozatkészsége dicséretes, az
