Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-22 / 25. szám
Tizenharmadik évfolyam.25. szám. Pápa, 1902. junius 22. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkesztő czlmére küldendők. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatidk Faragó János íoxnunkatárs czimére küldendők:. Tanév Most, hogy ismét egy iskolai esztendő vesz búcsút tőlünk, előtörnek újólag, mintegy alkalomszerüleg, oly gondolatok, a melyek az oktatásra s főleg a nemzeti érdek szempontjából felfogott oktatásra irányulnák. Hogy az eredmény, főleg a középiskolázásban, milyen fesz, arról még nem beszélhetünk, minthogy az iskolai értesitők mind éppen most vannak sajtó alatt. De különben is az értesítőkből vont statistical adatcsoportositás nem is lehet célunk, minthogy sokkal jelentősebb tanügyi és nevelési elvek foglalták le egy idő óta a nemzeti nevelésoktatás iránt érdeklődők figyelmét, semhogy a fölött kellene elsőrendű fontosságú bírálatot tartanunk: vájjon hány percentnek sikerült a középiskolákban boldogulnia és hány százalék bukott el? Nem ez a legsürgősebb feladat. Ennek a kutatásánál jelentősebb az a kérdés: hogy mi lesz a magyar nemzet jövőjével, ha az ipari és kereskedelmi pályákat a tanulók elhanyagolják ? Mi lesz velünk, ha még tovább is oly sok tanuló tódul minden tanittatási nagy költségek ellenére, a középiskolákba, de főként a gymnasiumokba? Az a nagy kihatású kérdés: hová jutunk, ha ezután is, éppen úgy mint két évtized óta mindig, minden szülő, még a gyöngébb, de sokszor leggyöngébb tehetségű fiát is feladja a középiskolákba, különösen a gymnasiumokba s ott tartja, még ha kétszer kell is gyermekének ismételnie több osztályt, csak azért, mert urat akarna belőle nevelni. Hiszen, nem zárkózhatunk el annak beismerése elől, hogy e sajnos tünetnek megvannak a maga belső erős rugói, a melyek mentik némi részben ezt az áldatlan tanügyi állapotot. Azonban végre-valahára mégis csak orvosolnunk kell e bajt, és pedig államnak, társadalomnak, iskolának karöltve egyaránt. végén. Mi jelenleg nem akarjuk annak a sokszor u. n. úri pályának fogyatékosságait, sötét s elszomorító oldalait egybevetni az egyéb, de különösen az ipari és kereskedelmi pályák előnyös helyzetével. Azok, a kik figyelni tudnak, már régen észrevették, hogy az anyagi és szellemi boldogulás nincs föltétlenül hozzákötve az u. n. úri szakpályákhoz. Sőt igen sok esetben a szerencsés ipari, illetve kereskedelmi vállalatok hivatalnokai, alkalmazottjai, értelmesebb munkásai anyagilag fölötte állnak a nagyobb iskoláztatást kívánó intelligens állásoknak. Kiváló munkásságu és nagy alkotásokra termett cultusministerünk éppen ennek a felfogásnak adja ékes tanujelét, midőn a legutóbbi budget tárgyalása alkalmából felhívja a társadalmat, hogy hasson oda, bogy a szülők ne erőszakolják gyermekeiket minden áron az u. n. úri pályákra, mert ez egészségtelen állapot s téves felfogású is, minthogy a csekély javadalmazási! hivatalnoki állásnál sokkal többet ér tisztességes jövedelmű s egyéni függetlenséget biztositó ipari, illetve kereskedelmi alkalmaztatás. Azonban az anyagi előnyösség szempontjánál, legalább szerintünk, jóval inkább kidomborítandó e kérdésben a nemzeti érdek. A nemzet érdeke megköveteli, hogy erős ipara és virágzó kereskedő osztálya legyen. Az olyan ország, hol sok az úri pályákra erőszakolt egyén s kevés a reális munkaerő,— a mint azt most nálunk tapasztalhatni, — a nemzetek nagy versenyében helyét megállni nem képes. Szellemi és anyagi előrehaladás csak ott létezik, a hol az ipar és kereskedelem föllendülésnek örvend; a hol a magasabb intelligentia és a nép alsóbb rétegei között az űrt megszünteti egy szellemileg és anyagilag erős iparos s kereskedelmi osztály. 25 Az egyház és iskola köréből. * Ä dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. {
