Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-15 / 24. szám
Tizenharmadik évfolyam.24. szám. Pápa, 1902. junius 15. A lap szellemi részét illető köziemén yek a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czímére kiildenclők. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatidk Faragó János t óin wills:a.társ czimére liiild-eiidols:. Hegedűs Sándor főgondnok. Egyik nemzedék a másik nyomába lép; a kidőlt oszlopok helyére újakat áHit az Ur kegyelme. A veszteség nyomában fakadt keserűség bánat-könnyeit édes reménység örömkönnyeivé varázsolja az, ki hűséges gondtartással vezérli e világot. E fölemelő igazságnak épp e napokban boldog tanúja e mi dunántúli református egyházkerületünk, mert elhunyt nagynevű főgondnokunk, Tisza Kálmán helyére újat választottottunk Hegedűs Sándor személyében. Két jelöltünk volt csupán. Már ez fényesen bizonyítja, hogy a két férfiú egyformán kiváló; ugyanezt mondja az is, hogy a presbyteriumok csaknem egyenlő számban csoportosultak körülöttük. Ennél a választásnál tehát igazán csak bizalom-nyilvánitásról, csak győzelemről lehet szó mind a két jelesünket illetőleg. Nincs se legyőzött, se mellőzött; annyival inkább nincs, mert eleddig mind a kettő kívül állt a mi egyházkerületünkön. Egyházi alkotmányunk kiváló állást s ezzel kiváló jogokat és kötelességeket ruház az egyházkerületi főgondnokra. A jogokkal bölcsen élni, a kötelességeket hűséggel teljesíteni nagy áldás az egyházi életre, nagy érdem az elhivottra. A mi magyar református egyházunk soha se élt nyugodt és kényelmes napokat. Mindig élénken kellett éreznie, hogy a Krisztus országa nem e világból való. Létéért vívott szakadatlan harc volt az élete. E harc áldozataiból, fáradtságai és szenvedéseiből, de a dicsőségeiből is mindenha hűséggel kivették részüket világi nagyjaink is. A jelenben észlelhető jelek is szinte ijesztően mutatnak arra, hogy erős megpróbáltatásnak leszünk kitéve. A clericalisraus a maga nagy anyagi erejével, a közéletben elfoglalt fényes állásaival, istentelen türelmetlenségével oly harcot indít ellenünk, a mit ép azért lesz igen nehéz megállanunk, mert nekünk csak a szellem, a krisztusi szeretet és a türelem fegyvereivel szabad és lehet harcolnunk. Ily egyenlőtlen fegyverekkel harcolva, igen nehéz volt megállni helyünket a múltban is, de még nehezebb a mai viszonyok között, mikor szegény népünk az állami és községi túlságosan megszaporodott kiadások miatt úgy megvan terhelve, hogy arról 50 évvel ez előtt sejtelme se volt. Ily időben s az egyházi terheknek is emelkedése mellett nemcsak megtartani, de az élet törvényei szerint még szaporítani is a Krisztus igaz híveinek számát, igen nehéz, apostoli bugóságot igénylő munka. E munkában és küzdelemben a krisztusi elvek szerint részt kell vennie minden egyháztagnak, de mégis első sorban azoknak, a kik a kormányzat éllén állnak s ez által a vezetésre egyenesen ki vannak jelölve. A felelősség súlya első sorban az ő vállukra nehezül. Ily vezető állásra hívta el egyházkerületünk bizalma Hegedűs Sándor ur On agy méltóságát* E bizalom nem előlegezett; ismerjük őt jól, úgy is mint a dunamelléki egyházkerület főjegyzőjét és a budapesti gyülekezet főgondnokát, úgy is mint a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság másodelnökét, és úgy ismerjük, mint a ki teljes erejével, a legjobb akarattal s eliez illő sikerrel szolgálta egyházunkat mind e pontokon. Ha szól : valósággal elbűvöli hallgatóit; nem tudjuk, mit csodáljunk inkább beszébében, a tartalom gazdagságát, a forma tökélyét, vagy a szónoki hév erejét-e? És ha ezek emlegetésénél eszünkbe ötlik, hogy «minden Demosthenesnél szebben beszél a tett» : akkor is megtaláljuk a teljes megnyugtatást az ő áldozatkészségében, melynek kivált a M. Pr. I. Társaságnak évenként való nagy támogatásával adta fényes jelét. Múltja után a legszebb reményekkel tekintünk jövő működése elé. Isten hozta közénk; Isten tartsa közöttünk sokáig és tegye áldottá életét! Kis József. 24 Az egyház és iskola köréből. Ä dunántúli ev. ref. egjtiázkerfllet hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap.