Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-19 / 3. szám
Tizenharmadik évfolyam.3. szám. Pápa, 1902. január 19. Elmélkedés egy levél, fölött. Bernáth István, a budapesti ev. ref. gyülekezet egyik buzgó presbytere, a Protestáns ez évi I. számában levelet intézett a nevezett lap szerkesztőjéhez. A levél írója a «magyar protestantismus jövójé»-ről elmélkedik. Összehasonlítva a múltat a jelennel, sajnálattal látja, hogy a magyar protestánsok többségében ma már nem él az a tudat, hogy az az egyház, a melyhez tartoznak, világtörténeti jelentőséggel bir; hogy ez egyház nélkül se Németország, se Anglia nem dicsekednék világra szóló hatalmával: sőt a Protestantismus nélkül talán magát Magyarországot se emlegetnék a szabadságszerető s a szabadságért áldozatra kész nemzetek között. «Aztán szemlélem a jelent. A hanyatló hitet, a halványuló keresztyén hagyományoknak fogyó erejét, főleg pedig a fővárost, a mely nem csak reánk, hanem általában véve is, a hitnek temetőjére vált. Szemlélem a presbytereket, a kik alig tudják, hogy azok, e a kiket a templom falán belül legföllebb Viktória királynőért vagy nagyjainkért tartott gyászistentiszteletek alkalmával lehet látni.» Úgy látja, hogy «nálunk, főleg a reformátusok papjainál és vezetőinél a politikai ideálok liátraszoritották az egyháziakat... A fővárosban egyházunknak a vidéken protestáns hagyományok közt nőtt nagyjai is meghajolnak a modern szellem előtt és jóformán kivétel nélkül kitörülik feladataik közül azokat, melyek vallásukból folynának. Néhányan ugyan részt vesznek az egyházi administratióban, a nagy többség azonban épen úgy belemerül a szürke, de kényelmes atheismusba, mint más felekezetek primipilusai.» Kemény beszéd ez; kicsoda hallgathatná? En örömmel hallgatom. Bárcsak ne lenne ez a beszéd is kiáltó szó a pusztában. Egy olyan ember beszél igy, a kiről széles körben tudják, hogy igazán tanult és müveit. íme egy tanult és müveit ember, a kiben él az a tudat, hogy vallása nem csak orvosszer a testi-lelki bajokban, de éltető erő: jólétnek, dicsőségnek ereje. íme egy tanult és müveit ember, a ki érzi és tudja, hogy vannak vallásából kifolyó feladatai is, s a ki nem tartja a műveltség követelményének a templom elhanyagolását. íme egy ember, a ki a szegény nép anyagi jóléte emelésén évek bosszú sora óta odaadóan fáradozik, tehát a kiről nem lehet azt mondani, hogy nem számol a megélhetés súlyos gondjaival s azzal, hogy még a vasárnapot is közönséges munka nappá kell tenni, hogy a testet fenn lehessen tartani: egy ilyen férfi találó gúnynyal ostorozza a vallással való nem-gondolást, a templomkerülést. lm egy világi ember szemökre veti a presbyter elmek, hogy csak kirukkolás a templombajárásuk; csak illem, csak embernek, de nem Istennek szóló tisztelet, csak külsőség, csak divat, csak jó modor, semmi más. Mi is tudtuk ezt már régen; mondtuk is de a mi szánkból egészen másként hangzott.’ Nekünk könnyen oda vethették: nektek kötelességtek templomba menni; ti se mennétek minden vasárnap, ha nem volna kötelességtek; nektek az kenyérkereset. Bernáth szavaira ezt nem mondhatják. Bizony nagy fogyatkozás az a mi tanult, intelligens presbytereinkben, egyházmegyei és egyházkerületi tisztviselőinkben, hogy nem csak 3 *----------------------- * Az egyház és iskola köréből. * 7 ~ * A lap szellemi részét Az előfizetési dijait illető közlemények a II , I, 1 P 1/ ..1*1 (egész évre 8 kor., félk (lunliitii i ev. rel. egyházkerület nvatalos közlönye, Kis József ^ ,J Faragó János felelős szerkesztő ozi- •—S-’-ifcHl— fómunkatárs czimére mér© küldendők. M . , i liiil<3.en<ioli. ^ megjelenik minden vasarnap. ^______________ ^
