Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-08 / 23. szám

401

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

402

illetőleg kinevezés jogát. Egyik esetben se esnék akkora kár se a papi tekintélyben, se a collegialis viszonyban, de még az egyházmegye kormányzásában se, mint az előbb leirt tisztujitás mellett.

Az is bizonyos, hogy az a tisztviselő, a kinek megbízatása élethossziglan tart, sokkal bátrabban végzi törvényszabta teendőit az igazság mértéke és a közjó érdeke szerint, mint az, a kinek — ha minden áron biztosítani akarja magának állása megtartását, rettegve kell félnie attól, hogy valakit megbánt. Az ily irányú nagy óvatosság az oka annak, hogy némelyik tisztviselő a felügyelete alatt állókat nem meri sem megdicsérni, bármint megérdemelné is azt egyik-másik, mert e dicséret esetleg hántására lenne másvalakinek, — se megróni nem meri a hibásakat, mert akkor meg ezeket és minden hozzátartozóikat zúdítaná magára és így kockáztatná megválasztatását az új választásnál. így szolgálja aztán a személyeket, de nem a közügyet.

így mérlegelve is a tisztújitás és az élethossziglan való választás jó és rossz oldalait, nem merném mondani, hogy csak az egyik, vagy csak a másik mód az^ egyedül helyes. Minden az emberektől függ. Önérzetes, férfias, kötelességtudó esperest, ha új választás alá kell is kerülnie, kötelessége teljesítésében mindig az egyház közjava és annak törvényei vezérelnek. Azt pedig, a ki minden áron, mindenek előtt, mindig kedves akar lenni, nem teszi erélyessé s ha szükség lenne rá, szigorúvá az se, hogy élethossziglan van választva. Az élet ezt mutatja. Viszont önérzetes, férfias, nem kicsinyeskedő papság mindig megtalálta a hozzáillő vezetőt. Sőt ha megtörtént is, hogy egy kis időre megtévedt közszelleme, csakhamar észrevette magát, hogy pajtáskodás és személyes érdekek legyezése ily komoly dolognál nem illik hozzá. A papság egészséges közszelleme kell, hogy Htját állja annak is, hogy éppen azoknak, a kik közül minden valószínűség szerint választatik az esperes, tekintélyük megtépessék hát mögöttvaló sugdolózással.

Nem az hát a fődolog, hogy élethossziglan, vagy 10 évre válasszuk-e az espereseket, hanem az, hogy a papság közszelleme mindig egészséges legyen; ez az egészséges közszelleni háttérbe szoritja azután a személyes tolakodást épp úgy, mint a hívatlan és illetlen korteskedést és kiszemeli a hozzáillő férfiút. Nem azért szólaltunk hát fel, hogy kardot rántsunk a választás egyik vagy másik módja mellett, hanem, hogy a viszásságokra a figyelmet felhíva, azoktól óvjuk közszellemünket és hogy hangsúlyozzuk, hogy legyen bennünk annyi alkotmányos érzület, hogy a törvényes formaságok mellett megejtett választás előtt hajoljunk meg s elöljáróinkban,

még ha ellenünkre választattak is meg, ne csak a — úgy lehet csupán szerintünk — rossz, de a jó tulajdonságokat is lássuk meg s igyekezzünk a helyzettel kibékülni, nem pedig azt még roszszabbá tenni. Ezt kívánja tőlünk nem csak a törvényes jó rend, de állásunknak, személyünknek a tekintélve is.

%/

V—s.

Szemlélődés az 1848. évi XX. t.-c. képviselőházi tárgyalása körül.

Az 1848. évi XX. t.-c. felett folyt vita folyamán három beszédet mondott Wlass ich Gyula minister ur, a mely e tárgyat érintette. Első beszéde mindjárt az első napon hangzott el és semmiképpen nem elégítette ki sem a függetlenségi pártot, sem a protestánsokat.

Védelmére kel a minister ur annak, a mit a függ. párt nem is támadott, t. i. a papi javaknak és bizonyítja, hogy a 48-iki törvényalkotás sem akarta a seoularisatiót. Majd áttérve a javaslatra, állítja, hogy a budget törvények, valamint a külön törvények is, a melyek a protestánsok segélyezését célozták és eszközölték, a 48-iki törvény szellemében készültek, tehát annak fokozatos végrehajtását képezik. Felemliti, hogy 1867 óta 22—23 millió korona segélyt kaptak a protestánsok és ebből 15 milliót az ő ministersége idejében és kijelenti, hogy az idei budgetben ismét nagyobb összegű dotatió van előirányozva. Végre az egyházi adózás súlyos voltát mérlegelve, lehetetlennek tartja, hogy a 250—3ü0°/o egyházi adó továbbra is fennmaradjon : ennek kevesbbitését és így a hivek terheinek könnyítését célzó intézkedéssel az ország pénzügyi erejéhez képest a kormány foglalkozni fog. És nem tartaná helyesnek, hogy egyházpolitikai harcokat idézne elő a mozgalom, kivált mikor a kormány úgy is az 1848. törv. szellemében jár el.

Ez az „óhajtással“ bevégzett beszéd nem nyugtatta meg és nem is nyugtathatta a függ. pártot. Nincs abban számunkra semmi biztosítás, csak szives óhajtás, készséggel elismerjük a minister jó indulatát irányunkban, a mit igazol azon körülmény, hogy az utolsó 7 év alatt kétszerannyi segélyt kaptunk, mint az azt megelőző 28 év alatt. De ha fölvetjük a kérdést, hogy hát a protestantismus csak ez alatt a 35 év alatt tett szolgálatot, hát az azt megelőző 350 esztendőben mit kapott . . . ? Bizony nagyon leszáll a minister ur számainak értéke ! . . . hátha még azt is kérdésbe tesszük, mennyit kapott a r. kath. és gör. kath. egyház ? !

És azok a különféle segélyezések sem a törvény szellemében adattak, kiviláglik abból, hogy a prot. felekezetet nem kérdezték meg, mint azt a XX. t.-c. §-a rendeli. A mit pedig a minister ur az adózás könnyítése és a segélyek fokozásáról kilátásba helyez, nagyon föltételessé lesz „az állam-erejéhez képest „foglalkozni fog“ stb. kifejezések miatt.

Nem is hagytak fel továbbra a vitával és az íijabb felszólalásra bírta a minister urat. A második beszédé-