Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-18 / 20. szám
351 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 352 határozati javaslatot terjesztette a függetlenségi párt nevében az országgyűlés elé : „A képviselőbáz utasítja a kormányt, hogy az 1848. évi XX. t.-e. 2. és o-ik szakaszainak szemeiött tartása mellett, az egyenjogúság és egyenlő teherviselőé elvének részletes alkalmazásáról a magyar állam érdeke és a felekezetek törvényes önkormányzati jogainak tiszteletbentartása mellett, a hitfelekezetek meghallgatásával, a legközelebbi ülésszak alatt adjon be törvényjavaslatot." Ezzel az 1848. évi XX. t.-c. és vele együtt a protestánsok anyagi támogatásának ügye az országgyűlés elé került, a mozgalomnak meg lett az az eredménye, hogy napi rendre nem tértek felette, tehát pártkülönbség nélkül elismerték jogosságát. Hogy a javaslat és vele együtt az ügy mily elbánásban részesült a különböző pártok részéről, arról jövő alkalommal. Berhida. Vakgha Kálmán. A mi keresztyénségünk. ■ (Vége.) A sokféleség legjobban védi az egységet; mert nincs objektivebb valami, mint az élő, individuális bit, A keresztyén individoualismus sohasem sülyed le a romboló subjektiv izmus feneketlen mélységébe, sőt inkább fölemelkedik egy objektiv, megelevenítő christianismus magaslatára. Luther halála előtt nemsokkal, utolsó prédikációjában mondotta: „több mint bárminő szellem volt előttem, kik engem tanítani akartak, de mindnyáját e mondással tettem le: „ez az én szerelmes fiam, a kiben én megengeszteltem, őt hallgassátok.“ (Máté 17, 5.) Plasonló értelemben nyilatkozik Kálvin az ő Sadolethez intézett klassikus iratában. A kardinális Isten itélőszéke elé hívta és Ő megjelenik e hitvallással: „Nehezemre esett Uram elviselni a vádak gyülölségót, rnelylyel e földön elhalmoztak, de a mint teljes bizodalommal hivatkoztam, mindenkor a te Ítéletedre, úgy állok most is eléd . . . Visszatértem a te igédhez és a mit abból vettem, azt igyekeztem híven és egyszerűen megjelenteni a gyülekezetnek. M'ás tenni valóm nem volt, mint hogy helyre állítsam kegyelmednek dicsőségét és teljesen megvilágítsam a Krisztus jótéteményét." így teljesült és teljesül hova-tovább a Krisztus igéje : „ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizony én tanitványiin lésztek és megismeritek az igazságot és az igazság szabadosokká tészen titeket.“ (Ján. 8, 31, 32.) A valódi tanítványok kétségkívül Jézus családjához, Isten választottadhoz a szülék és azerelmetesekbez (Kol. 3, 12.) a teljes jogú keresztyénekhez tartoznak* Mert csak azok készek a cselekvésre, kik az igét helyesen és rendszerint hallgatják. Az én anyám és atyámfiái — mondja Krisztus — ezek; a kik hallgatják és cselekszik Istennek igéjét. És cselekszik! Ez a Jézussal való rokonságunknak döntő ismertető jele. Mit használ az Isten igéje utáni vágyódás a hallgatásra való hajlandóság nélkül? És mit ér a hallgatás cselekvés nélkül ? Mert a ki csak hallgatója az igének — tanitja Jakab ap. — és nem cselekedője, az olyan hasonlatos az emberhez, ki megtekinti természet szerint való ábrázatát a tükörben, és eltávozván azonnal elfelejti, minémü volt. Az Urnák tanítványai, atyafiai nem tudatlanok és haszontalanok az ő ismeretében (2. Pót. 1, 8.) Tudják, milyeneknek kell lenniök, cselekszik, a mit tőle hallanak. „Az ismeret — mondja találóan Savonarola — a nélkül, bogy a szerint cselekednénk, értéktelen, Ha tehát feltárult előtted az ige értelme, kérd az istent, hogy kegyelméből vezessen téged szeretetre és cselekvésre. Hasonló értelemben nyilatkozik egy modern theologus, Vinet, a ki a vallást az abstractio területéről az életbe igyekezett átültetni: „Keresztyénnek lenni nem más, mint a Jézus Krisztushoz tartozni, vele élni; benne hinni nem más, mint a Megváltót átölelni és a ki Őt átakarja ölelni, meg kell magát tagadnia. A hit ott kezdődik, a hol az okozat, a hol cselekvés van. A hit vagy munkás vagy nemlét'ezik." Hogyan is lehetett a felől kétségeskedni, hogy a cselekedetek szükségesek-e az üdvösségre vagy nem ? Hát a Krisztusban való hit nem foglalja-e magában a Krisztus követését ? Hát a lót élete és növekedése nem követeli-e az Isten dicsőítését a Krisztus által ? Hát nem a megszentelés az az ut, melyen Isten az ő megváltottad beviszi a mennyeknek dicsőségébe? „Bizony a hol Krisztus van — mondjuk Kálvinnál — ott van a megszentelésnek lelke, a ki új életet teremt; a hol ennek buzdítását, serkentését észlelni nem lehet, ott nincs a Krisztus, sem az ő válsága.“ Az isten akarata s parancsából teljesített cselekedetek — tanitja a helv. hitv.— szükségesek, nem, hogy velők örök életet érdemeljünk; mert isten ajándéka — Pál. ap. szerint — az örök élet; nem is magunk mutogatásáért, mit kárhoztat az Ur; nem is nyerészkedésért, mit hasonlag till, hanem Isten dicsősége, hivatásunk emelése, Isten iránti hálánk tanúsítása s felebarátunk hasznáért. (16. r. 6. §.) „A hol igaz hit van — mondja Zwingli — ott Isten van és a hol Isten van, ott növekedik és öregbül a jó. A kit Istennek lelke megérintett a hit által, a hitben az nem maradhat nyugton és tétlenül, mert az Istennek lelke kimeríthetetlen, folytonos munkásság. Ahol igaz hit, ott cselekedet is van, miként együtt jár a tűzzel a melegség. Ahol Isten van, ott minden törekvés a bűnöktől való megszabadulásra fordittatik.“ Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy nem fogadhatunk el minden cselekedetet jónak, a mit az emberek annak tartanak. Jók csak a háladatosság gyümölcsei, vagyis az olyan cselekedetek, melyek élő hitből, Isten kegyelme iránti örömteljes hálából, őszinte Isten- és emberszeretetből fakadnak és minden melléktekintet, önhaszon, nyereség- és dicsőségvágy nélkül, egyedül az Isten akarata szerint mennek végbe. A jócselekedetek élő bizonyságai az isteni igazságnak : 0 tőle, 0 általa és 0 benne vannak mindenek. Neki legyen dicsőség mindörökké ! Félre hát a kegyeskedőkkel és közelgőkkel, a kik 20*