Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-20 / 16. szám

275 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP 276 Ág. hiv. evangélikus testvéreink kerületi közgyű­lései érezve ezeket a nem egyszer hangoztatott pana­szokat s kellő érzékkel birva azoknak orvoslása iránt, rendszeresen foglalkoznak eme kérdésekkel, szabályren­­deleket, javaslatokat, utasításokat dolgoznak ki a gya­korlati életben is alkalrnazhatásuk iránt, s a gyűlési tárgyak legkiváiébbjai, melyek a legmelegebb érdeklő­dést keltik, éppen azok a munkálatok, szervezetek, melyek a hitélet intenzivebbé tételére szolgáld és az u. n. cura pastoralis, belmissio, hívekkel való mennél közvetlenebb érintkezés körébe eső kérdések körül fo­rognak : a mi egyházkerületeink csak administrálnak, közigazgatási bajokat orvosolnak, melyeknél amazok nem kisebb jelentőségűek, nem csekélyebb fontosságúak. Mindezeknélfogva indokoltnak látszik, hogy ke­rületünk ezekkel a kérdésekkel is foglalkozzék, azokat figyelemmel kisérje, alkalmazásukat lehetővé tegye, s ez által a hitélet előmozdítását is ténykedései körébe vonja. Szükségesnek mutatkozik tehát egy önállóan ala­kított s az ezen irányok cultiválására hivatott és ren­delt bizottság felállítása és szervezése, mely irányban javaslatomat elfogadni és érdemlett méltánylásban ré­szeltetni kérem. Patay Károly, egyházkerületi képviselő. Beigtató ünnepély. Dr. Darányi Ignácz, a dunamelléki ev. ref. egy­házkerület új főgondnokának ünnepélyes beigtatása f. hó 16-án, a kálvintéri ref. templomban folyt le, egyhá, zunk szelleméhez illő fönséges egyszerűséggel. A duna­melléki egyházkerület e napra összehívott közgyűlésé­nek ezen első napját kizárólag a beigtatás vette igénybe. A gyűlésnek szokott módon, énekléssel imádkozással való megnyitása után felolvasták a főgondnoki állás be­töltésére beadott szavazatok felbontása és összeszámo­lására kiküldött bizottság jelentését, melynek tartalma már ismeretes. Aztán egy díszes küldöttség ment az új főgondnokot a gyűlésbe meghivni. Megérkezése után el­nöktársa, az érdemekben megőszült költő-pap Szász Károly üdvözölte néhány keresetlen, igaz szóval és fel­kérte, hogy a hivatalos esküt letenni szíveskedjék. En­nek megtörténte előtt azonban a gyülekezet még el­énekelte a 37. dics. 1. versét. Az eskületétele után Szilády Áron egyházkerületi főjegyző igen szép, tartal­mas és mély érzéssel elmondott beszéddel üdvözölte is­mét az új főgondnokát. Most következett Darányi lqnácz székfoglaló beszéde, a mit — tekintettel éppen napjainkra, mikor igen kívánatos, hogy minden egyes vezéregyéniség nézetét lehető részletesen és — hogy úgy mondjuk, a saját szájából ismerjük meg, lapunk élén egész terjedelmében közlünk. A meggyőződés erő­teljes hangján elmondott beszéd igen jó hatást tett min­denkire ; azon nyilatkozatai pedig, a melyek a már na­gyon előtérbe nyomult és sürgős megoldást követelő kérdések felől elhangzottak, valósággal elragadták a hallgatóságot. Most egymás után előálltak a testvérke­rületek küldöttsége; átadni szives üdvözletüket és pe­dig a tiszániuneni : Kun Bertalan , a tiszántúli : Kiss Aron, a dunántúli: Antal Gábor -püspök vezetése alatt. Legnépesebb volt a mi kerületünk küldöttsége. Ott vol­tak u i. a püspökön kivül Körmendy S. és Molnár B. főjegyzők; Németit 1. és Konko'y Th. B. aljegyzők; Őzike L, Veress L\, Szekeres M.} Nyikos K„ Somogyi Gy., Medgyasszay V.} Juhász P., Nagy G. Nagy L. es­peresek; Boné G., Konkoly J., Kovács Sebestyén E, egyházmegyei gondnokok ; dr. Antal Géza, dr. Horváth J., Faragó J. igazgató-tanárok; Barthalos I. és Kis József kér. tanácsbirák. A mi kerületünk szeretete és tisztelete jeléül egy diszes albummal lepte meg Őnagy­­méltóságát, mely az egyházkerületi közgyűlés alkotó tagjainak és a főiskolai tanerőknek arcképeit foglalja magában. Az albumot püspök urunk a következő üd­vözlő beszéd kíséretében nyújtotta át: Nagyméltóságu FÖgonclnok Ur! Mélyentisztelt kegyelmes Urunk! A dunántúli ev. ref. egyházkerület képviselői azon mély gyászban is, a melyet e kerületre nagyérdemű felejthetetlen főgondnokának rövid idő előtti elhalálo­zása borított, elengedhetetlen kötelességüknek ismerik Nagy méltóságodat úgy egyházkerületük, mint annak tanintézetei nevében tiszteletteljesen üdvözölni ezen egész magyarországi ev. ref. egyházunkra nézve nagy­­jelentőségű alkalommal, a midőn Nagyméltóságod a dunamelléki ev. ref. egyházkerületben azon főgondnoki állást, a melyre az isteni gondviselés az egyes gyüle­kezetek hiveinek alkotmányosan megnyilatkozott köz­bizalma által elhívta, ünnepélyesen elfoglalja. Ezen állás méltóságával, de egyszersmind az ezzel összekötött szellemi és erkölcsi vezérség fárasztó gond­jaival az egyház javáért, jogaiért, jövőjéért aggódó val­lásos közérzület egyházunk legjobbjait szokta kitüntetni. Ezek közül valónak ismerte fel Nagy méltóságodat álta­lános elismerésben méltán részesült hazafias és egyházi téren való eredménydús munkálkodása folytán a duna­melléki ev. ref. egyházkerület és épen azért a legmeg­bízhatóbb reménynyel tekint úgy ezen egyházkerület, mint az egész magyarországi ev. ref. egyház Nagyméltó­ságodnak uj magas állásában az egyház közjavára ki­fejtendő áldásos működése elé. Szeseneséseknek érezzük magunkat mi a dunán­túli ev. ref. egyházkerület képviselői, hogy ezen biztató szép remények valósulásának mi már tényekkel szol­gáltathatjuk tanúbizonyságát. Mert azon 18 év alatt, a mióta Nagyméltóságodat szerencsések voltunk és vagyunk a dunántúli ev. ref. egyházkerület közügyeinek munkásai között különböző állásokban, mint kerületi központi ügyészt, egyházkerületi tanácsbirót, egyetemes conventi képviselőt, főiskolai világi gondnokot, a komáromi ev. ref. egyházmegye gondnokát tisztelni, mindabban, a mi a dunántúli ev. ref. egyházkerületben ez idő alatt szép, jó és hasznos alkotás létesült, kiváló nagy része van Nagyméltóságod bölcseségének, előrelátásának, ügy­szeretetének, buzgóságának, áldozatkészségének. Ezen kiváló szellemi és erkölcsi tulajdonok sze­rezték meg és biztosítják Nagyméltóságod részére azon közszeretetei és tiszteletet, a melylyel a dunántúli ev. ref. egyházkerület hiveinek összesége Nagyméltóságod iránt önként és osztatlanul adózik. 16* /.

Next

/
Oldalképek
Tartalom