Dunántúli Protestáns Lap – 12. évfolyam – 1901.

I. Vezérczikkek és értekezések - A kálvini hitjavitásról. Miklós Géza

Kovács Lajos VIII., Pálffy István VII. o. tanulók.] A jutalmakat Faragó János igazgató e kó 22 én adta át a jutalmazottaknak a tornacsarnokban, buzditva őket, hogy az intézet jó hírnevéért jövőben is mindent megtegyenek. — A tiszántúli ev. ref. egyházkerület köz­gyűlése nov. 30-án kezdődik Debrecenben. — A Pesti Xapló szólván a görög-szertartásu katholikus magyarok mozgalmáról, mely arra törekszik, hogy papjaik magyar községekben magyar nyelven végez­hessék az istentiszteletet, a többek között ezeket mondja: „Magyarországon történik, s történhetik meg az, hogy egy hazafias felekezet, melynek egyházi törvényei és szabályai nem tiltják a magyar nyelv hazználatát — ettől eltiltatik, s az egész magyar nemzetnek összetett kézzel kell néz­nie, hogyau űzetik el az oltárról a magyar szó, s hogyan állíttatik ott vissza az ó-szláv. Ellenben a román nyelv használata ugyanannak a felekezetnek megengedtetik. — Szégyen ez a magyar nemzetre és olyan szegénységi bi­zonyítvány, melynek gúny és lenézés jár a nyomában. — Csodálatos dolgok is azok, a mik Magyarországon meg­történhetnek. A hatfdmas és dús egyháznagyok mind a magyar államtól nyerik fejedelmi javadalmaikat. A Péter-fillérek nagyrésze magyar egyháznagyok zsebéből ered. S a magyar főpapok nem tudják meggyőzni a szent (?) atyát, hogy a görög-katholikus magyarok kérése nemcsak magyar nemzeti, hanem egyházi szempontból is jogos : — ellenben, hogy az a parancs, mely e jogaiktól eltiltja őket, nemcsak jogtalan, hanem gyalázatos. Csodálatos, hogy Ró­mában minden nemzetiség találhat pártfogókra, csak a magyar nem találhat. Es mihelyt a magyar nyelv csak annyit kér a maga részére, mint a mennyit már kivívott a délszláv és román, — akkor durva elutasítás és tilalom rá a felelet. De ezekbe a csodálatos dolgokba ugy lát­szik bele kell törődnünk ; mert változtatni rajta ugy sem tudunk. Mindenütt, a hol a saját erőnkkel kellene vala­mit kiküzdenünk, csak a sült galambot várjuk — Könyvből imádkozzunk-e vagy szabadon ? c. a. e lap aug. 8. számában B. K. tollából egy cikk jelent meg, a mit ő egy lelkészi értekezleten olvasott fel s a miben a könyv nélkül való imádkozást — ha az valóban ihletett lélekből származik, éppen nem itéli el, csak az ellen foglal állást, hogy a könyv nélkül való imádkozás ugy tekintessék, mint a mi nélkül nem is lehet méltó valaki a papi hivatalra. „Szokatlanul megdöbbentő — úgymond — az a szinte gúnyosan kicsinylő szavakban kifejezett hatá­rozottság, melylyel Szabó A. pálcát tör az előre megirt imák leolvasása s a más által irt és bemagolt prédiká­kációk elszavalása felett. ... A Ker. Ev. ezt a cikket nem a szerzőnek, hanem egyenesen a Dunántúli Prot. Lapnak tulajdonítva, s a Szabó A. felfogását igen he­lyeselve, igy felel rá: „Hát ez elég szegénységi bizo­nyítvány rólunk, ha ez nem csak hogy nincs meg, ha­nem a jövőben is elérhetetlennek tartatik. Másutt, a hol az a sokat emlegetett buzgóság ós keresztyéni élet megvan, az is megvan, a mit Budapesten hangoztatnak és nem hogy ötven, hatvan vagy százesztendős régi prédi­káció bémagolásával és elszavalásával megelégednének, ha­nem egyenesen kitennék azt a lelkészt, a ki a más be­beszédét mondja. OLt azt szégyennek, pávatollakkal való ékeskedésnek tartják." A Ker. Ev. e véleményét oly túl­zásnak tartom, a mi múlhatatlanul kihívja a kritikát. A mi az én eljárásomat illeti, én a templomban is, temeté­seknél is imádkozom könyvből is, könyv nélkül is és nem egyszer mondok el oly beszédet, a mit más irt. Ezt nyíl­tan bevallani nem szégyenlem. De ugy látom, hogy Kecs­keméthy Eerenc is, a kit én személyesen ugyan nem is­merek, de munkálkodásából ismerem és rokonszenvem meg­lehetősen nagy iránta,—- mondom — ő is mondta már el nem egyszer „a más beszédét." Itt van kezemben^ „Örökélet­nek beszéde" c. füzete. Ennek előszavában ezt mondja: „24 beszéd van ebben a kötetben, melyek közül 15-öt eredetinek tartok, bár itt-ott egyes részleteket ezekben is mások nyomán dolgoztam ki. Megjegyzem az egészre nézve, hogy kommentárokat s nagy irók műveit széltére hasz­nálok. A többi 9 beszéd idegen szerzőktől van átvéve." Ugyan szégyenlette-e magát, mikor ezt a 9 beszédet el­mondta ? Nem hiszem, de kár is lett volna 1 Szerk. — Fürösztés tejbe, vajba. Az Alkotmány okt. 22. számában Viszonosság c. a. irt cikkében azt kérdi, hogy „miért tiltakoznék zsidó és protestáns lapjaink előre az ellen, hogy a hazájukból kikergetett franciák, már mint az onnan távozó francia szerzetesek, Magyarországba kér­jenek bebocsáttatást ?" Azért tiltakozunk és félünk, mert ha azok a szerzetesek otthon jó hazafiak lettek volna és hazájuknak jó szolgálatot tettek volna : nem csak hogy ki nem Kergették volna őket, de két kézzel marasztalták volna. Most már a ki francia-létére Franciaországban a vallás Örve alatt hazafi itlan : mit várhatni attól a magyar hazafiság dolgában ? ! Tovább menve azt kérdi: „És azok a skót Lelkészek, tanárok (ugyan hányan ?!) kik ide jön­nek Magyarországba, hogy a protestáns vallás révén meg­akadályozzák hitsorsosaik elmagyarosodását, nem idege­nek '? ! (Egy skót missiói egyházról tudunk Budapesten !) És azok a protestáns lelkészek, a kik Ausztriából idecső­dülnek, hogy a „Los von Rom"-féle felforgató tanokat hirdessék, nem idegenek ? (Ilyen idecsődülő papokról nem tudunk semmit. De hát minek is jönnének ide ; nem va­gyunk-e elegen, a kik e tanokat hirdetjük?! Idegen, se­gédcsapatra nekünk nincs szükségünk.) Hát ezek ellen az idegenek ellen miért nem lázad föl a zsidó és protestáns lapok hazafisága ?! Jaj, A. uram, ezek derék férfiak és nem „pápisták." Az előbbi megjegyzésen kivül csak azt jegyezzük meg, hogy bizony a katholikusokkal szép bé­keségben megélhetünk, de a pápistákkal már nem, mert ezek még a levegőt és a napot is irigylik tőlünk. S a pápisták világszerte ilyenek. Ismételjük: a katholikusok nem. „Ah. A híres magyar vendégszeretet — mondja to­vább az Alkotmány — odáig jutott, hogy a mi zsidó, meg protestáns, azt fürösszük tejbe, vajba; a mi pápista, azt tiltsuk ki, mielőtt bejött volna." No ez már igazán „meg­ható." — Az alma értékesítése. A külföldi rossz alma­termés következtében igen sok megrendelés jön hozzánk külföldről. A kinek tehát eladó almája van, jelentse be egy levelező lapon a földmivelésügyi m. kir. ministerium gyümölcsészeti osztályához, mely az eladást készséggel közvetíti. Ez is Dr. Darányi Ignác földmüv. minister min­denre kiterjedő figyelmét dicsén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom