Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-27 / 43. szám
723 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 724 Kovács Lajos VIII., Pálffy István VII. o. tanulók.] A jutalmakat Faragó János igazgató e kó 22 én adta át a jutalmazottaknak a tornacsarnokban, buzdítva őket, hogy az intézet jó hírnevéért jövőben is mindent megtegyenek. — A tiszántúli ev. ref. egyházkerület közgyűlése nov. 30-án kezdődik Debrecenben. — A Pesti Napló szólván a görög-szertartásu katholikus magyarok mozgalmáról, mely arra törekszik, hogy papjaik magyar községekben magyar nyelven végezhessék az istentiszteletet, a többek között ezeket mondja: „Magyarországon történik, s történhetik meg az, hogy egy hazafias telekezet, melynek egyházi törvényei és szabályai nem tiltják a magyar nyelv hazzuálatát — ettől eltiltatik, s az egész magyar nemzetnek összetett kézzel kell néznie, hogyan űzetik el az oltárról a magyar szó, s hogyan állittatik ott vissza az ó-szláv. Ellenben a román nyelv használata ugyanannak a felekezetnek megengedtetik. — Szégyen ez a magyar nemzetre és olyan szegénységi bizonyítvány, melynek gúny és lenézés jár a nyomában. — Csodálatos dolgok is azok, a mik Magyarországon megtörténhetnek. A hatalmas és dús egyháznagyok mind a magyar államtól nyerik fejedelmi javadalmaikat. A Péter-fillérek nagyrésze magyar egyháznagyok zsebéből ered. S a magyar főpapok nem tudják meggyőzni a szent (?) atyát, hogy a görög-katholikus magyarok kérése nemcsak magyar nemzeti, hanem egyházi szempontból is jogos: — ellenben, hogy az a parancs, mely e jogaiktól eltiltja őket, nemcsak jogtalan, hanem gyalázatos. Csodálatos, hogy Rómában minden nemzetiség találhat pártfogókra, csak a magyar nem találhat. És mihelyt a magyar nyelv csak annyit kér a maga részére, mint a mennyit már kivivott a délszláv és román, — akkor durva elutasítás és tilalom rá a felelet. De ezekbe a csodálatos dolgokba úgy látszik bele kell törődnünk; mert változtatni rajta úgy sem tudunk. Mindenütt, a hol a saját erőnkkel kellene valamit kiküzdenünk, csak a sült galambot várjuk \u — Könyvből imádkozzunk-e vagy szabadon ? e. a. e lap aug. 8. számában B. K. tollából egy cikk jelent meg, a mit ő egy lelkészi értekezleten olvasott fel s a miben a könyv nélkül való imádkozást — ha az valóban ihletett lélekből származik, éppen nem ítéli el, csak az ellen foglal állást, hogy a könyv nélkül való imádkozás úgy tekintessék, mint a mi nélkül nem is lehet méltó valaki a papi hivatalra. „Szokatlanul megdöbbentő — úgymond — az a szinte gúnyosan kicsinylő szavakban kifejezett határozottság, melylyel Szabó A. pálcát tör az előre megirt imák leolvasása s a más által irt és bemagolt prédikákációk elszavalása jelett. ... A Kér. Ev. ezt a cikket nem a szerzőnek, hanem egyenesen a Dunántúli Prot. Lapnak tulajdonitva, s a Szabó A. felfogását igen helyeselve, igy felel rá: „Hát ez elég szegénységi bizonyítvány rólunk, ha ez nem csak hogy nincs meg, hanem a jövőben is elérhetetlennek tartatik. Másutt, a hol az a sokat emlegetett buzgóság és keresztyéni élet megvan, az is megvan, a mit Budapesten hangoztatnak és nem hogy ötven, hatvan vagy százesztendős régi prédikáció bémagolásával és elszavalásával megelégednének, hanem egyenesen kitennék azt a lelkészt, a ki a más bebeszédét mondja. Olt azt szégyennek, pávatollakkal való ékeskedésnek tartják.“ A Kér. Ev. e véleményét oly túlzásnak tartom, a mi múlhatatlanul kihívja a kritikát. A mi az én eljárásomat illeti, én a templomban is, temetéseknél is imádkozom könyvből is, könyv nélkül is és nem egyszer mondok el oly beszédet, a mit más irt. Ezt nyíltan bevallani nem szégyenlem. De úgy látom, hogy Kecskeméthy Ferenc is, a kit én személyesen ugyan nem ismerek, de munkálkodásából ismerem és rokonszenvem meglehetősen nagy iránta,— mondom — ő is mondta már el nem egyszer „a más beszédét.“ Itt van kezemben^ „Örökéletnek beszéde“ c. füzete. Ennek előszavában ezt mondja: „24 beszéd van ebben a kötetben, melyek közül 15-öt eredetinek tartok, bár itt-ott egyes részleteket ezekben is mások nyomán dolgoztam ki. Megjegyzem az egészre nézve, hogy kommentárokat s nagy írók müveit szóitére használok. A többi 9 beszéd idegen szerzőktől vau átvéve.“ Ugyan szégyenlette-e magát, mikor ezt a 9 beszédet elmondta ? Nem hiszem, de kár is lett volna! tSzerk. — Ftirösztés tejbe, vajba. Az Alkotmány okt. 22. számában Viszonosság c. a. irt cikkében azt kérdi, hogy „miért tiltakoznék zsidó és protestáns lapjaink előre az ellen, hogy a hazájukból kikergetett franciák, már mint az onnan távozó francia szerzetesek, Magyarországba kérjenek bebocsáttatást ?“ Azért tiltakozunk és félünk, mert ha azok a szerzetesek otthon jó hazafiak lettek volna és hazájuknak jó szolgálatot tettek volna : nem csak hogy ki nem kergették volna őket, de két kézzel marasztalták volna. Most már a ki Jrancia-létére Franciaországban a vallás orvé alatt hazafi Ulan : mit várhatni attól a magyar hazafiság dolgában ? ! Tovább menve azt kérdi: „És azok a skót lelkészek, tanárok (ugyan hányán ?!) kik ide jönnek Magyarországba, hogy a protestáns vallás révén megakadályozzák kitsorsosaik elmagyarosodását, nem idegenek ? ! (Egy skót missiói egyházról tudunk Budapesten !) És azok a protestáns lelkészek, a kik Ausztriából idecsődűlnek, hogy a „Los von Rom“-féle felíorgató tanokat hirdessék, nem idegenek ? (Ilyen idecsődülő papokról nem tudunk semmit. De hát minek is jönnének ide ; nem vagyunk-e elegen, a kik e tanokat hirdetjük?! Idegen, segédcsapatra nekünk nincs szükségünk.) Hát ezek ellen az idegenek ellen miért nem lázad föl a zsidó és protestáns lapok hazafisága ?! Jaj, A. uram, ezek derék férfiak és nem „pápisták.“ Az előbbi megjegyzésen kívül csak azt jegyezzük meg, hogy bizony a katholikusokkal szép békeségben megélhetünk, de a pápistákkal már nem, mert ezek még a levegőt és a napot is irigylik tőlünk. S a pápisták világszerte ilyenek. Ismételjük: a katholikusok. nem. „Ah. A hires magyar vendégszeretet — mondja tovább az Alkotmány — odáig jutott, hogy a mi zsidó, meg protestáns, azt jürösszük tejbe, vajba; a mi pápista, azt tiltsuk ki, mielőtt bejött volna.“ No ez már igazán „megható.“ — Az alma értékesítése. A külföldi rossz almatermés következtében igen sok megrendelés jön hozzánk külföldről. A kinek tehát eladó almája van, jelentse be egy levelező lapon a földmivelésügyi m. kir. ministerium gyümölcsészeti osztályához, mely az eladást készséggel közvetíti. Ez is Dr. Darányi Ignác földmüv. minister mindenre kiterjedő figyelmét dicséri.
