Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-03 / 9. szám
143 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 144 Az Ur Jézus Krisztus szenvedésének története a négy evangyélium szerint. (Folytatás.) A húsvéti bárány elkészítése és a lábmosás. Ján. XIII: 1-20. Luk. XXII: 7-14. 24-30. Márk XIV : 12—17- Máté 26 : 17—20. A husvétnak ünnepe előtt pedig tudván Jézus, hogy amaz ő órája eljött volna, hogy e világból az Atyához menne, mivelhogy szerette volna az övéit, a kik e világon valának, mindvégig szerette azokat. Eljőve pedig a pogácsáknak első napja, melyen meg kell vala öletni a húsvéti báránynak. És elküldé Pétert és Jánost mondván: elmenvén készítsétek meg néküuk a húsvéti bárányt, hogy azt együk meg. Ok pedig mondának néki: hol akarod, hogy azt megkészitsük ? Mondá nékik : menjetek el a városba és egy ember jő élőtökbe, ki egy korsó vizet viszen, kövessétek azt abba a házba, a melybe bémenend ; és mondjátok ezt annak a háznak gazdájának : ezt mondja néked a mester: az én időm közel vagyon, te nálad eszem meg a húsvéti bárányt tauitványimmal ; hol vagyon a ház, melyben megegyem ? És ő mutat néktek egy nagy megékesitett vacsoráié házat, ott készítsétek meg. Elmenének ezért az ő tanítványai és eljutának a városba és aképpen találák, a mint nékik mondotta vala és elkészítek a húsvéti bárányt. Este pedig eljőve 0 a 12-vel. Mikor a vacsora készen volt, támada közöttük versengés, melyik láttatnék közöttük nagyabbnak lenni. Akkor — mikor immár az ördög Judás Iskariótesnek, Simon fiának szivébe béötlött volna, hogy elárulná őtet, tudván azt Jézus, hogy az Atya néki mindeneket hatalmába adott volna és hogy ő az Istentől jött volna és az Istenhez menne, felkele a vacsorától és letéve az ő felső ruháját és egy kendőt vévén, körül köté magát. Azután vizet tölte a medencébe és kezdé mosni a tanítványoknak lábaikat és megtörleni a kendővel, melylyel magát körülkötötte vala. Méné azért Simon Péterhez, ki monda néki : Uram te mosod-é meg az én lábaimat ? Eelele Jézus és monda néki : a mit én cselekszem, most azt te nem tudod, ezután pedig megtudod. Monda néki Péter : az én lábaimat soha meg nem mosod ! Felele Jézus : ha meg nem moslak, nem lészen néked hozzám semmi közöd. Monda néki Simon Péter: Uram, nemcsak lábaimat, hanem még kezeimet és fejemet is ! Monda néki Jézus : a ki megferedett, nem szükséges, hanem csak hogy lábait mossa meg ; mert mindenestől tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan. Mert tudja vala azt, a ki őt elárulná, azért mondá : nem vagytok mindnyájan tiszták. Minekutánna azért megmosta volna azoknak lábaikat és az ő felső ruháját magára vette volna, ismét leüle és monda nékik: értitek-é, mit mivelék veletek ? Ti engem igy hívtok : Mester és Uram, és igazán mondjátok, mert az vagyok: annakokáért, ha én megmostam a ti lábaitokat, Úr és Mester lévén, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait; mert példát adtam néktek, hogy a mint cselekedtem veletek, azonképen cselekedjetek ti is. A pogányokon uralkodnak az ő királyaik és a kiknek azokon birodalmuk vagyon, jóltevőknek hivattatnak; ti pedig nem úgy, hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb és a ki fő, olyan legyen., mint a ki szolgál. Mert melyik nagyobb, az e a ki leül, vagy a ki szolgál ? Avagy az é, a ki leül ? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. Bizony, bizony mondom néktek : a szolga nem nagyobb az ő uránál, sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt elküldötte. Ha ezeket tudjátok : boldogok lesztek, ha cselekszitek azokat. Nem mindenitekről szólok; én tudom, kiket választottam; de szükség, hogy beteljék az irás : a ki én velem kenyeret ett, az ő sarkát felemelte ellenem. Immár most megmondom néktek, minekelőtte meglenne, hogy mikor meglészem higyjécek, hogy én vagyok a Messiás. Bizony, bizony mondom néktek : mikor valakit elküldök, valaki azt befogadja, az engem fogad bé ; a ki pedig engem béfogad, azt fogadja be, a ki engemet elküldött. Ti vagyok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kisértetimben. Én azért adok néktek, miképpen az én Atyám adott nékem országot: Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban és üljetek székeken, megítélvén Izraelnek 12 nemzetségét. Elérkezett csütörtök, az a nap, melynek estéjével a húsvéti ünnep kezdődött. Az Ur tudta, hogy O a következő napon meghal. Tudta, hogy neki most alá kell szállnia a legnagyobb szenvedések örvényébe; tudta azt is, hogy a halál elszenvedése által visszamegy a dicsőségbe, a melynek részese volt atyjánál a világ kezdete előtt. Ezzel volt eltelve az ő lelke. E nagy gondolatok annyira elfoglalták, ugv elvonták a világtól, hogy másra alig tudott gondolni. De az övéire mégis csak gondolt. Valamint a szeretet hozta le a világba s valamint azóta is mindig, a mióta a testben vándorolt, sok zaklattatás és könnyek között, az volt az ő mindennapi dolga, hogy szeresse azokat, a kiknek bűneit hordozá: úgy még most is, mikor e világból atyjához szándékozott menni, szive szeretettel fordult övéihez. Szenvedésének fölbuzgó sok vize nem volt képes kioltani szeretetét. (Ének-én 8 : 7.) Mivelhogy szerette volna az övéit, a kik e világon valának mind végig szerette azokat. E szavakkal János nemcsak a lábmosás történetét vezeti be, hanem híven jelzi azt is, hogy életének utolsó óráiban hogyan viselte magát az Űr tanitványai iránt. Eljőve a pogácsáknak, az az a husvét ünnepének első napja. Jézus engedelmeskedik a törvénynek ; készül, hogy megegye a húsvéti bárányt tanítványaival, mint ahogy megette minden zsidó családfő a családjával. De ugyan hol ? Mert a szegény emberfiának nem volt ám háza Jeruzsálemben. De ime, a tanítványok hitének erősítésére, gazdagságának néhány sugára bevilágít a szegénységébe. Utasítja tanítványait, hogy menjenek el a városba, ott majd előtalálnak egy embert, a ki egy korsó vizet viszen; menjenek csak utánna abba a házba, a melybe bemenend és mondják meg ott a gazdának, hogy O, a Mester nála akarja megenni a húsvéti bárányt a tanítványaival. Megmondja még azt is, hogy a vacsoráló hely szépen fel van díszítve. És a tanítványok mindent aképpen találának,
