Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

141 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 142 így folyt le a theologusok conferentiája. Azt hisz­­szük, commentárt fűzni hozzá felesleges, mert ha ösz­­szöjöveteleikkel mást nem érnének is el, mint csak azt, hogy a testvér intézetek növendékeit és tanári karát személyesen is megismerhetik — már ez magában véve annyi tapasztalást, tájékozódást nyújt, hogy összejöve­teleikről csak méltánylással emlékezhetünk meg. De van az éremnek még másik oldala is. Az ösz­­szejövetelek nemcsak ezt akarják elérni, hanem szelle­mileg is hatni, munkálni törekesznek. Egymás munkáit fölülbírálva, viselt dolgaikat ellenőrizve, képességük fejlesztéséről saját maguk gondoskodva — szinte lehe­tetlen, hogy a tanácskozás eredménye áldásos ne le­gyen. Lehetetlen, mert a jövő conferentián számolniok is kell már arról, hogy mit tettek az elmúlt évben és ekkor — úgy hisszük — egy akadémia sem szeretne hát­rább maradni, úgy hisszük, mindegyik tükörként akarná majd oda állítani a maga munkásságát. Jól van ! Csak szorgalom és kitartás legyen a jelszó, az eredmény akkor már is fényes lészen. Huszonöt éves jubileum Császáron. Megható és párját ritkító szép ünnepély folyt le febr. 16-án a császári népes gyülekezetben. Ugyanis Mészáros Miklós, ottani főtanitó háláda­­tos tanítványai — azon alkalomból, hogy 25 év óta mű­ködik az ő körükben kiváló sikerrel és szorgalommal — a saját lelkűk sugallatából gyönyörű szép jubileumi ünnepélyt rendeztek tiszteletére, — mint szónokuk ma­gát kifejezte — némi viszonzásául annak, hogy őket nem­csak a tudományok szép kies mezején vezérelte, hanem valódi atyai szeretettel nevelte is és sziveikbe a tiszta erkölcs s minden nemes érzés magvait elhintette. Az ünnepély ^1/2 órakor vette kezdetét a tem­plomban , mely már jóval előbb zsúfolásig megtelt helybeli és vidéki tisztelőkkel. Az ünnepélyt Hörömpöli Mihály, nyug. községi jegyző nyitotta meg, kiemelvén, hogy a nemzetek lét­alapja a vallásos nevelésben gyökeredzik s a néptanitó az állami élet legfontosnbb tényezői közé tartozik. Be­széde után az egyház, a község és az énekkar nevében három tagú küldöttség ment az ünnepeltért, hogy be­mutassa őt az ünneplőknek. Ez alatt az általa alapí­tott énekkar a „Szózat“ egy versét énekelte. Ennek végével a megjelenő jubilánst, szívből fakadó éljen­zés fogadta. Most Gartsik N. Sallay István lel­kész üdvözölte a főtanitót a presbyterium élén „szi­vének legbensőbb sugallatából,“ elismerését nyilvánít­ván odaadó buzgósága — és szorgalmáért. Ezután Lő­­rinczy György, tanfelügyelő állott fel és körülbelül ezeket mondotta: ha — úgymond — hamarább tudomá­somra jutott volna, hogy mi készül itt, más formában is kifejezést adtam volna tiszteletemnek, hogy méltányoljam az érdemet; mert, hogy önnek tanító ur, érdemei vannak, bizonyítja e szép ünnepély, melyet a halás szivü ta­nítványok rendeztek ; mely csak gyümölcse már az ön által elhintett magnak. Az ön érdemei túlterjedek e község határain. Azért abba a koszorúba, melylyel kö­rülveszik tanítványai, én is tűzök egy rózsát, egy vi­rágot. Ezzel egy felsőbb helyről jött — s bizonyára becses — levelet adott át Mészáros Miklósnak, azt kí­vánva, hogy őt testi lelki erőiben éltesse az Isten a másik 25 évig a társadalom javára ! A község nevében Szakái Rezső jegyző mondott üdvözlő beszédet. Követ­kezett a tatai egyházmegyei tanítótestület, melynek nevében Mohácsy János elnök üdvözölte a kiváló kar­társat. A régi tanítványok megbízásából Bagócsi Fe­renc bognár szólt a tisztelet és szeretettől könyezett tanítóhoz oly nem várt ékesszolással, mely minden je­lenlevőt ámulatba ejtett és soknak a szemében köny­­nyeket fakasztott. Az ünnepelt által alapított ének­kar és olvassókör nevében Beke Pál beszélt higgadtan és okosan. Végül az ismétlő és mindennapi iskolások részéről egy fiú és egy leány mondott üdvözlő beszé­det hálás szívvel, meghatottam A beszédek közben a tanítványok két, művészi kivetelü, ezüst talapzatu sü­temény tartót és egy bőr tokban arany és ezüst aján­dék tárgyakat nyújtottak át, mintegy 3—400 korona értékben. Ezek után Mészáros ur elfogódott szívvel meg­köszönte a hálás tanítványok és ünneplők ragaszkodá­sát és szeretetét. Most az énekkar a Hymnust énekelve, a közön­ség oszolni kezdett, miközben még a hívek nagy lel­kesedéssel elénekelték a CXXII. zs. azon részét, mely igy kezdődik : „Légyen te kőfalaidban Csendesség és jó békesség.“ Mi pedig mindnyájan mélyen meghatva távoztunk a szent helyről s volt igen sok köztünk, a ki az egész ünnepély tartama alatt folyton könnyezett a megindulástól. Ilyen volt az ünnepély, melyet egy lelkes nép az érdemnek rendezett. Van még hit, van még lelkesedés, van idealismus! Adjon a jó Isten sok ilyen tanítót, sok ilyen népet! Akkor nem félthetjük hazánkat, egy­házunkat ; akkor nem vehetnek azon diadalmat a po­kol kapui; akkor megvirrad a sötétségben ülőknek; akkor lelki testi boldogság honol a haza téréin s egy­házunk falain kívül és belül. Még csak azt említem meg, hogy a jelenlevők közt Aradról, N.-Kőrösről is voltak; továbbá egy dok­tornő és egy lelkészné, mint a jubiláns tanítványai, a vidékről az intelligencia és a helybeliek valláskülömb­­ség nélkül. Este bankett volt és három teremben tánc a ven­déglőben zene mellett és sok-sok felköszöntő. — I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom