Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-24 / 8. szám
2 Hogy azon ügy tárgyalva volt, mutatja a végzés, mert tárgyalás nélkül végzést hozni nem lehet. Hogy érdemileg nem volt tárgyalva, bizonyítja az egyh. törvény 881. §-a, mely ekként hangzik : „A bíróság a tárgyalás befejezése után, az ügy érdemét ítélettel dönti el. Ha tehát csak végzés van és nem Ítélet, ez azt teszi, hogy a bíróság tárgyalta ugyan, de valamely ok miatt az ügy érdemébe nem bocsátkozva, ítéletet nem, csak végzést hozhatott. Megtörténik, hogy a bíróság órák hosszat tárgyal egy ügyet, s a vége az, hogy az ügy érdemébe nem bocsátkozik, vagy azért, hogy okmányok beszerzése, vizsgálat elrendelése szükséges, vagy azért, mert a felek kibékültek tárgyalás alatt, vagy a biróság az ügyet egyszerűen beszüntetni véleményezi, végzéssel teszi folyamatba vagy szünteti be a pert. A fegyelmi jkönyvekből egy pillanatra meglátható, hogy valamely ügy a bíróság előtt mily elbánásban részesült. Ha ez a fejezet: vltéletu, akkor a biróság az ügy érdemébe bocsátkozva döntött, ha pedig ez „ Végzés“, úgy a biróság az ügy érdemébe nem bocsátkozva a további eljárást, vagy a per beszüntetését intézte el. Világosan látható ez a múlt évi szept. havi kér. kgy. jkönyvéből, melyet nt. uramnak is el kellett volna olvasni, s melynek a 215 — 218. lapjain négy fegyelmi ügy közül kettő végzéssel, kettő Ítélettel lett elintézve, az előbb említett indokok alapján. Én nem hiszem, hogy bárki is azt állíthatná a kér. fegyelmi bíróságról, hogy mivel csak végzést hozott, s az ügy érdemébe nem bocsátkozott, nem tárgyalta azon ügyet. Most már reményiem méltóztatik érteni, ha azt mondom újra, hogy azon említett ügy volt ugyan tárgyalva, de bizonyos okok miatt az ügy érdemébe nem bocsátkozva, végzéssel szüntettetett be. így hát a mit Írtam az nem fogalomzavar, sem zagyvalék, hanem tiszta igazság, mely a fegyelmi törvények §§-ain alapszik. Egy másik állításomat is czáfolni igyekszik, t. i. én azt mondottam: az egijhm. elnökség nem akarta a további lépéseket megtenni, s nt. uram azt riposztirozza rá: mégis megtette, indokolván azzal, hogy a biróság elé vitte. Az egyh. törv. 367. §-a szerint a fegyelmi eljárásnál az első lépés az, hogy a fegyelmi panasz esperes által a panaszlottal közöltetik s arra választ kér, azután mindkettőt az ügyésznek kiadja véleményezés végett stb. Ezek az első lépések. Megtörtént ez itt? Nem. Hanem az elnökség, illetve az esperes azt a fellebbezést, melyben ifj. Cs. I. úr a tisztikar nagy részét bizony súlyos rágalmakkal és hazugságokkal illette — tehát ezen nt. úr szerint kenetteljes szavak nem az én ajkaimról hangzottak, hanem a fegyelmi jkönyvből vétettek — a fegyelmi biróság elé terjesztette, amint mondám véleményadás végett, hogy t. i. megindítsa-e nevezett ellen a fegyelmi eljárást, s az első lépéseket megtegye-e, vagy félre tegye ? A biróság — a mint már említve volt — az ügyet félre tette, illetőleg beszüntette. Ezt a végzést — mint jegyző — beírtam ajkönyvbe, melyről nt. uram azt mondja : „mit jegyzett be, elhallgatjau, utóbb azt kérdi: „hol található jel eredetiben a bejegyzés“. Mindkét kérdésre megfelelek. Hogy mit jegyzettem be, azt a Dunántúli Prot. Lap 1900. évi 50-ik számában, a 829-ik lapon, mindjárt az első bekezdésben feltűnő dőlt betűkkel szóról-szóra közöltem. Úgy látszik nt. uram ezt, vagy talán az egész czikket sem olvasta el. Arról én nem tehetek. Hogy hol található fel ez eredeti bejegyzés, azt ha a föld kerekségén senkinek másnak, de nt. uramnak feltétlenül tudnia kellene. Nevezetesen : Nt. id. Csire István úr 1879. 1880. években a b.-somogyi ev. ref. egyh. megye consistoriumának elnöke volt. Nt. id. Csire István úr vett egy vaskos könyvet, melynek ez a czime szó szerint: „A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye consistoriumának jegyzőkönyve. 1879.u Nt. id. Csire István úr elnöklete alatt több cons, ülés tartatott, s ezek jkönyvei ebbe vannak bejegyezve, s azután folytatólagosan következnek a többiek, egész a mai napig. Tehát itt található a feljegyzés. Azután azt mondja : „örök emlékezet okáért fegyelmi jkönyvbe csakis bűntényt, vagy ennek következtében megtorlást szoktak bejegyezni.“ Ugyan, ugyan, nt. uram ! Hát a felmentés, a per beszüntetése, annak elhalasztása soha semmiféle jkönyvbe nem jegyeztetik be ? Az csak úgy szélnek eresztetik ? Gondolom ezt nt. uram sem állítja. Es ha csakugyan — amit az egyh. törv. 379. §-a köveli — bejegyeztetik akkor az ön képzelete szerint a felmentés, per beszüntetés, elhalasztás = megtorlás? Ez ám a fogalomzavar és zagyvalék ? Panaszul hozza fel ezután, hogy „nem olvashatjuk pár év óta az egyh. megyei fegyelmi ügyek jkönyveit s utáuna teszi „ne feledjük, hogy a titkolódzás mindig gyanús, sőt rosszlelküség szinét viseli magán.“ En pedig azt mondom erre : Nt. uram is volt consistoriumi elnök és soha egy ülés jkönyvét sem nyomatta ki. A világi bíróságok szintén nem nyomtatják ki a felvett jkönyveket a nyilvánosság számára. Lehet ez ok arra, hogy valaki gyanúsnak állítsa ? Lehet ezt titkolódzásnak uevezni ? Nem, ez nem szép, nem illik, nem szabad. De ha esetleg ezt más valaki megtenné is, egy volt törvényszéki elnöknek feltétlenül nem szabad, mert ez ám igazán a gyanús. Hátha valaki ennek a botnak másik végét nt. uram ellen fordítva azt kérdezné: Tapasztalásból méltóztatik tudni? . . . Lássa nt. uram, ha én megrázom a róka irhát, mik potyognak belőle ? Hátha még tovább rázogatom ! Ezek után több kérdést tesz fel, melyekre feleletet kér, de melyeknek magva : „marasztaló végzésíí, amely egyfelől fából csinált vaskarika, amennyiben ha marasztaló, akkor feltétlenül ítéletnek kellene lenni, ha pedig végzés, úgy semmi körülmények közt marasztaló nem lehet, amint már fentebb megmagyaráztam, másfelől mivel én szerintem egyátalában sem marasztalás, sem mint Ő ii'ja „megtorlás“ nem történt: ezekre a kérdésekre csak akkor fogok felelni, ha előbb megírja, hogy tulajdonképpen miben történt marasztalás ? Intésben, feddésben, dorgálásban, pénzbírságban, felfüggesztésben ? A közönség várja a választ. Ezután egy kis pihenő következik, bizonyosan nt. uram megnyugodott. Nem is csudálom, mert egy veszett ügy mellett ennyi valótlan, képtelen érvet összekovácsolni nagy és nehéz munka. Erre csak nt. uramnak erős szervezete és éles esze képes. Én nekem meg kell elégedni azzal a könnyű osztályrésszel, hogy mindenben és mindig csak az igazságot mondjam és írjam. Nagyobb terheket nem birnak meg vállaim. * * * Pihenés után egy darabkát bemutat nt. uram az egyh. megye közéletéből, azt mondván, hogy ha nekem tetszett szennyesünket a nyilvánosság terére vinni, hát mosogassuk a szennyest. Nt. urnák — ki magát az igazság emberének akarja tartani — ilyent nem volna szabad mondani. Hát nem ifj. Cs. I. úrnak „Látszat és valóság“ ez. czikkje volt a kezdet? Nem ő bocsátott közre három valótlan állítást és két rágalmat ? Ezekre én pusztán feleltem; semmit egyebet nem tettem, mint a három állítást megczáfoltam és a két rágalam teljes alaptalanságát kimutattam. Vagy talán az a baj, hogy én oly vakmerő voltam, hogy a rágalmak ellen magamat védelmezni merészkedtem ? Talán a közönség bűnnek tekinti azt, ha valaki a valótlanságot megczáfolja ? S az, aki saját becsületét védelmezi: boszuálló? Nevezetes fogalomzavar.
