Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-24 / 8. szám
3 Azt mondja nt. uram, hogy már hatodik esperes alatt szolgál s voltak ezelőtt is erős összeütközések, ámde ezek elvi csatározások voltak, amit ugy-e bár legeklatánsabban bizonyít néhai nt. Mezey Pál úrnak 1878-ban az esperességről való leköszönése, amelyben nt. uramnak is saját szavai szerint: magna pars fűit. Azonban engedjen meg, ha az igazsághoz híven azt is kijelentem, hogy azon esperesek közt voltak megélemedett férfiak is, mégis egygyel sem élt valami nagy békességben, s mindeuik kormányzása ellen szakadatlanul zúgolódott. Egyh, megyénk állapotát a lehető legsötétebb színekkel rajzolja, azt mondván : „Zavar, kapkodás, marakodás mindenfelé. Az egyh. megye egy része lángokban áll. Rémuralom, erőszak minden vonalon.“ Két bizonyítékot hoz fel erre nézve, erős bizonyítékokat. 1. Fegyelmi pereink száma eléri a hatvant. 2. Még lelkészné is consistorium elé állíttatik, pénzre büntettetik. Nem kérek egyebet az igen tisztelt olvasó közönségtől, csak azt, hogy amily igazak ezen bizonyítékok, olyan mértékben adjon hitelt a felhozott vádaknak. A lehető legkisebbre szabtam kívánságomat, reményiem teljesíteni fogja. 1. Ami a fegyelmi perek számát illeti, lelkiismeretesen utána néztem a jkönyvekben és úgy találtam, hogy a b.-somogyi egyházmegyében 1891 — 1900-ig, tehát teljes tiz évig, összesen 22, mond huszonkettő. Ezek között van apró-cseprő, teljesen jelentéktelen 13, mond tizenhárom, melyeknek az egyházi közéletre per absolute semmi kihatásuk nem volt, így hát valamire való fegyelmi per volt összesen : 9 = kilencz — 10 év alatt. — Egyházmegyénk 82 gyülekezetből áll, az összes perekből jut egy-egy évre 2—2 és a nagyobbakból nem jut egy évre egy sem egészen. Nagyon kiváncsi volnék megtudni nt, uram, hogy hol vette a hatvant? És mennyi időre értette? Mert így amint irta, a közönségnek egy évet kell gondolni. Mert hogy valahonnan kiolvasni kellett, az feltétlenül bizonyos, egy pillanatig sem hihetvén el azt, hogy talán csak úgy gondolta, avagy — mint mondani szokták — az ujjából szopta! Mert hogy ezen 22 fegyelmi per összesen, ezen legválságosabb évtizedben, ily nagy egyházmegyében nem jelentheti azt, hogy rémuralom van minden vonalon, az az egy teljesen bizonyos. Ha tehát én is — mint nt. uram — a iegyelmi perekből akarok következtetést vonni az egyh. megye közéletére, úgy találom, hogy kedvező. Igaz, hogy itt-ott vannak zsurlódások. De hát hol nincsenek most ? Ilyen vakmerő vádat egy erkölcsi testület ellen alaptalanul emelni nem szabad. Még ha igaz volna is, akkor is a Példabeszédek könyve XI. részének 13-ik versét nem volna szabad izem elől téveszteni. 2. Ami egy lelkésznének consistorium elé való idézését és megbüntetését illeti: ebből pedig egy betű sem igaz. Tizedik éve, mióta az egyh. megye jegyzője vagyok, de nem tudok róla semmit. Jegyzőkönyvben nincs sehol nyoma. Hogy honnét szedegeti az ilyen dolgokat, meg nem lóghatom. Mindenesetre megkövetelheti az olvasó közönség, de még inkább az egyh. megye becsülete, melyet pellengére akar állítani, hogy vagy mondja meg, s mutasson rá, vagy mint mérőben alaptalan állítást, vonja vissza. De megkívánja ezt nt. úr reputatioja is, hogy ilyen ezáfolatot magán egy pillanatig se tűrjön. Úgy-e, mik hullanak ki a róka irhából, ha megrázogatom. Hátha még tovább rázom ! . . . Attól fél nt. uram, hogyha észre nem térünk „mindeneknek csúfjává lészünk“. Én ettől nem félek, sem egyházmegyémet nem féltem, hogy azonban nt. uramnak ilyen állítások után erre nézve aggodalmai vannak, azon nem csudálkozom. Bizony valami kis büntetést meg is érdemel az, aki egyházmegyéjét minden ok és alap nélkül bemocskolni akarja. íme ide törpültek a roppant vádak, sőt mondhatom teljesen elenyésztek, mert ez utóbbi állítás feltétlenül hamis, ez pedig, hogy egy 82 gyülekezetből álló egyházmegyében e zavargó korszakban évenként egy-két fegyelmi eset fordul elő, szerény véleményem szerint normális állapot. A 2-ik számban folytatja a nt. úr czikkét és a számvevőszék működésének nehézségeiről beszélve, a többek között azt mondja, hogy túlhajtott volt a tanácsbiró követelése, mert presbyteri decentralizált kormányzatunk nehézkes és Orczíban nincsen posta. Hogy olyan kis községben, mint Orczi, a 8 presbyter közül sürgős ügyben nem lehetne bármikor összehívni 4—5 presbytert, állítani lehet, de elhinni nehéz. Ami a postát illeti, ha csak kétszer hordják is ki betneként a levelet, 4—5 nap alatt feltétlenül oda kell érni. Az első levél márczius 3-án kelt, mondjuk 7—8-ra oda ért, s márczius 31-ig semmi intézkedés nem tétetett. Ekkor kelt a sürgőlés, ezután is csak 4 teljes hétre, ápr. 27-én tartatott presbyteri gyűlés. Tehát egy kis ügynek elintézése 8 teljes hetet vett igénybe. Ez bizony nem más, mint egyszerűen hanyagság, azt mondani, hogy makacsság, nem akarom. S midőn 8 hét múlva, május 1-én elküldötte a választ, s eddig feltartóztatta minden díj nélküli, s a mellett fáradságos és nehéz munkájában azt a számvevőt, azt még csak képzeletben sem téve fel — amit pedig megszoktunk tenni —, hogy a késedelemért bocsánatot kérjen, legalább minden megjegyzés nélkül küldötte volna el. Hogy megsértse, ezt irta : „nekem magamnak olyan észrevételekre, melyek nevetségesen gyarlók, nincs feleletem. “ Engedjen meg nt. uram, én csak a magam meggyőződésének adok kifejezést, de azt hiszem, lámpással sem találna olyan embert, aki ezen eljárást jó modornak qualificálja. De elemezzük e megjegyzést. Az észrevételek közt volt olyan, amely a hiányzó nyugták beküldésére vonatkozott. Kérdem : a kiadási tételről nyugtának kérése nevetségesen gyarló dolog ? Hiszen ez a legelső, elengedhetetlen feltétele a számadásnak és számvevésnek ! De nt. uram még erre is talál mentséget, azt állítván, miszerint azon sértő felelet nem az észrevételekre, hanem a költséggel való ijesztgetésre vonatkozott. Eltekintve attól, hogy csak arra kért a számvevő felvilágosítást a sürgőlésben, a mire legelső levelében, melyben még szó sem volt számvevő kiküldéséről : lehetett a számvevő kiküldésének megemlítése felelet tárgya ? Nem, ez már világos dolog. Erre vonatkozólag van egy másik megjegyzése, hogy t. i. maga Peti Lőrincz úr sem tartotta sértésnek ezt, mert hiszen túltekintve mindeneken, a számadás helyben hagyandónak véleményeztetik, t. i. ő általa. Ez pedig nem úgy van. A 22-ik lap 2-ik bekezdésében szószerint közli nt. uram a határozatot. Van ebben sző a helybenhagyásról ? Nincs, és mégis a 4-ik bekezdésben már beleerőszakolja ugyanabba a határozatba. Mondja meg nt. uram, hogy a nov. 6-iki közgyűlésnek a számadást helybenhagyó határozata hogyan lehetne benne a jul. 18-iki közgyűlés jkönyvében ? Sehogy, tehát mindaz, amit e lapon össze-vissza ir, nem egyéb, mint össze-vissza zavarása a két gyűlés jkönyvének. E becses lap 4-ik számában helyreigazítást tesz, de úgy, hogy még homályosabbá igyekszik tenni az ügyet. Azt mondja, hogy én ugyan nem Írtam levélben azt : „megálljon, megbánja még azt valaki'-'-, hanem egy levelemnek értelme ez. Tagadom. Indokul felhozza, miszerint én ezt írtam neki: na felebbezésnek egyik indokolása nem olvastatott fel és jó volt“. Nt. uram szerint ugyebár az indokolás volt jó és úgy akarja a közönséggel is értelmeztetni, pedig az volt jó, hogy nem olvastatott fel. Ezt csalafintaságnak nevezi, én szerintem pedig a legnagyobb kímélet és jóindulat volt ifj. Cs. I. úr iránt. Azért kértem nt. uramat is, hogy hasson oda,