Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-17 / 7. szám
109 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP-110 mert ez árulta élőt, jóllehet egy volt a 12 közül. Ján. 6 : 64, 71. Az Urnák ismételt intései, mikkel a fösvénységtől óvta, halálosan találták őt; de nem a fösvénységet ölték ki benne, hanem azt, a mi a fösvénységtől még visszatartotta. Jézusnak szelíd szeretete beégette már magát szivébe; ez azonban a helyett, hogy megolvadt volna, inkább megkeményedett és meghidegült, mint az acél. Jézus naponként kiállhatatlanabbá lett neki. Kívánta, hogy bárcsak ne lenne Isten, hogy háborítatlanul adhatná oda magát a bűnnek. Az Isten fia mellett nem volt választás: a ki itt szeretni nem akart, annak gyűlölni kellett. (Máté VI: 24.) Judás gyűlölte Jézust valóban, mert nem tudott szabadulni lelkiismeretének e kínzó szavától: „Ez az ember egykoron a bírói székből fog majd x-ád nézni.“ (V, ö. Ján. XV : 24.) Elfojtott haraggal vetette magát az ördög karjaiba, a ki jutalmul minden reggel megkötözte lelkiismei*etét a a fösvénység kötelével. Már régen kivált volna a tanítványok csoportjából, — mert hát mi volt neki a szegény ember-fia, csak az tartotta vissza, hogy kedve telt a kétszinüsködésben; no meg az erszény, a mit magával hordott. 0 lopó volt. De miért kellett épen neki hordani az erszényt ? Miért táplálták vele tolvajkívánságait ? Talán nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy úgy tolta föl magát alamiz.-na-gyüjtőnek ; mégis mint az erszény őrizője, különös ai’ravalóságával hasznára lehetett volna az urnák és ha hagyta volna magát a lélek által fegyelmezni, akkor úrrá lett volna a mammon fölött. De mivel engedte, hogy a bűn buján tenyészszen szivében, ezért az erszénynek okvetlenül kisértetbe kellett őt ejteni; az volt az ő végzetszerü büntetése, hogy mindig mélyebbre és mélyebbi-e kelle sülyednie, utoljára pedig a Krisztust 30 ezüst pénzért elárulnia. Bünbánattal kiszabadulhatott volna a tőrből; de mivel ezt nem akarta, sőt szivét megkeményitette, ezért aztán többé nem állott szabadságában, hogy melyik utat válassza és mennyire menjen a vétkezésben. Az a mindenható kéz vezette, mely az istentelenek lépteit is intézi akaratának tanácsa szerint. Judás épen olyan, mint a zsidónép. Ez se akarta, hogy megmentessék. Eltaszitotta magától az Idvezitőt és megátalkodottsága ítéletre juttatta. A bethániai esemény óta Judás mindegyre ellenállhatatlanabbul és készségesebben átadta magát annak a hatalomnak, a minek körébe akkor esett bele, mikor először nyújtotta ki kezét, hogy meglopja az Urnák és a szegényeknek kasszáját. Hogyan állhatott volna ellen az ördögnek, a ki őt kergette a romlás utján, mikor már nem is imádkozott ? imádkozni pedig már nem tudott, mert képmutató volt; a képmutatók pedig nem tudnak imádkozni. Veszedelemben van mindenki, a ki nem imádkozik. Azzal az emberrel pedig, a ki ez előtt imádkozott, de most már nem, azt teszi az ördög, a mit akar. (V. ö. Luk. 11: 26.) Egy ideig még, nevezetesen addig, a mig Jézusnak ii-ánta való szeretete fájó éi’zést szült benne, kiszabadulhatott volna Judás abból a kötelékből, a mit a gonosz a keblén melengetett bűnből, a birvágyból sodort; de most mindennek vége volt. Hogy megszabaduljon attól a kíntól, a mit Jézus iránt való szex-etetének éx*zése okozott xxeki : egészen átadta magát az ördögxxek és lelkiismeretének utolsó fellobbanását is teljesen kioltotta a hazugnak és gyilkosnak lehelletével. Judás akarata és a sátán akarata mindinkább egygyé lettek. Ezt érti Lukács is e szavak alatt: Beméne pedig a sátán Júdásba. (V. ö. 2: Tim. 2; 26; 2: Pét. 2: 19.) A gonosz már régen megtalálta az utat Judás szivéhez ; mert jól txxdta, hogy maga a tanitványnév nem zárja el előtte az utat ott, a hol a világ szerelmet ápolják. Most pedig, a mikor beleegyezett abba az öx’dögi gondolatba, hogy Jézust elárulja, teljhatalmat nyert a sátán a szivén. De még most is küzködött az Udvezitőnek kimeríthetetlen szeretete a megrontóval az elveszett fiúért és csak akkor vihette el magával a sátán, mint elidegeníthetetlen zsákmányt, a xnikor Judás ennek a megvetett szeretetnek utolsó jajkiáltásai iránt is megkeményitette a szivét. Ján. XIII; 27, 30. Igazán nehéz volt Judásnak a pokolban vetni ágyat lelkének ; de xnegcsinálta. Jézusnak látható ellensége mögött ott áll a lát hatatlan ördög. Hogy igazolja világuralmát : xnegteszi most az utolsó rohamot az ellen, a ki háborgatja munkájában. Ján. 14 : 30. Egy ideig félrehuzódott, elutasittatván kisértéseivel. Most megmozdította a sötétségnek minden hatalmát, hogy kioltsa a világ világosságát ; miközben Jézust] az engedelmesség útjáról félrevezetni, Isten fiát a földön mennyei Atyjától elválasztani kivánta. Betört a 12 közé, beméne Júdásba, hogy az Urat barátja árulása által lesújtsa és ezt a kéx-dést támassza benne : ilyen oszlopokon kell-e nyugodni a te anyaszentegyházadnak ? Mindezt a hatalmat az Isten azért engedte neki, hogy Jézus tökéletes lenne az engedelmességben. A szenvedés története Jézus diadalának ünneplése a sátán és az ő munkái fölött. A papi fejedelmek, az írástudók és a népnek vénei elhatáx’ozták, hogy Jézust elfogják és valami cselre gondoltak, hogy feltűnés nélkül, könnyűszerrel megfoghassák. De husvétkor azért nem akax*ták elfogatni, mert attól féltek, hogy a nép föllázad. A nép, mely Lázár föltámasztásán ujongott, igy üdvözölte az Urat: hozsánna a királynak, áldott, a ki jött az Urnák xievében. Jézus azonban jól tudta, hogy eljött az ő órája, tudta, hogy vérét kell ontania azon a napon, a melyen a húsvéti bái'ányt megölik israelnek az egyptomi rabszolgaságtól való megszabadításának emlékezetére. Azt a bárányt, a ki a világ bűneit hordozta, Judás vezeti elő. Már eltökélte, hogy eltisztitja az Ur Jézust utjából, hogy igy megmeneküljön tekintetétől. Alattomban akarta senxmivétenni, hogy eltitkolja rettenetes bukásának szégyenét. A Jézus iránt való gyűlölet először azt mondta : „áruld el őt,“ a pénzszeretete meg azt súgta: „ne tedd ingyen!“ A szerencsétlen tanítvány, mondja Hieronymus, azt a veszteséget, a mit Bethaniában a kenet kiöntése által szenvedett, beakax’ta hozni azzal az árral a miért Urát elárulta. A papifejedelmek és vének örültek, mikor Judás
