Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-17 / 7. szám
103 104 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. különböző és sokszor bizony igen nehezen ellenőrizhető módon nyilvánítják ki, hogy hányán, kik és kit óhajtanak lelkészük gyanánt meghívni. A legtöbb helyen az a szokás, hogy aláírással nyilatkoznak nieghivási szándékuk felől a választók. A presbyterium, melynek tisztévé van téve a gyülekezet szándékáról való nyilatkozás, kiküld a kebeléből tagokat, kik feljárják az aláírási ívvel a választókat s felhívják őket a nyilatkozat aláírására. Ez, főleg ba ezzel a fontos megbízással kiküldött presbyterek tiszteletben tartanák a másképen gondolkozók meggyőződését, még hagyján volna, de hát óh hány esetben nem igy történik az. Hogy ezek az aláirás-gyüjtő presbyterek a rábeszélésnek milyen eszközeit használják, ezt senki nem ellenőrzi, erről sok esetben bizony igen jó nem is tudni. Láttunk magunk is esperesi irodában nem egyszer aláírási nyilatkozatokat, melyeken a nyilatkozók felének is ugyanazon Írással volt Írva a neve, pedig talán csak nem volt mind analfabéta. Hol a biztosíték, hogy az aláírás csakugyan megfelel az illető választó óhajtásának? Ki ellenőrzi, hogy a választók akarata ne meghamisítva jegyeztessék fel? Hiszen a presbyterium kiküldöttei sem esküvel, sem más hasonlóan kétségfeletti biztosítékokkal nem kötelezik magukat arra, hogy nem írnak be neveket, melyeknek tulajdonosai velük nem egy nézetben vannak s még kevésbbé Ígérik, hogy senki meggyőződését nem befolyásolják. A választást szabályozó törvények előtt azon célnak kell lebegnie, hogy megóvja a választók szabad nyilatkozási jogát. Vájjon van-e jelenlegi törvénykönyvünknek csak nehány szóból álló szakasza is, mely a meghivás felől történő szabad nyilatkozást védelmezné? Keresve kereshetjük, de mégsem találhatjuk. Erről minden esetre tennünk kell. Mert az aláírások gyűjtésének a felhozott módnál még cifrább formája is van ám. Hiszen a meghívást szabályozó 199—204. §§-okban még csak arról sincs szó, hogy a presbyterium okmánynyal tartozzék igazolni azt a jelentését, hogy a gyülekezet kivel óhajtja betölteni a megüresedett lelkészi állomást, igy megtörténhetik, hogy a kit a presbyterium akar, az lesz a lelkész, még ha nem bírja is az illető a választók 2/3-ának bizalmát. így a gyülekezet választási jogát a presbyterium egyszerűen absorbeálhatja. Arra meg példát tudunk, hogy a kit a presbyterium egynéhány vezérén kívül úgyszólván az egész gyülekezet akart, azt nem hívhatták meg lelkészüknek, mert a presbyterium egyszerűen útját állotta a nyilatkozásnak, nem terjesztette föl az espereshez a gyülekezet óhaját. Nos tehát a mai törvény olyan nagy jogot ad e tekintetben a presbyteriumnak, melylyel nemcsak tanácslólag befolyásolhatja a lelkészválasztást, de egyszeresen gátat vethet a választás-szabadság jogának érvényesülése elé. A fentebb kimutatott hibák védelmére felhozhatná valaki, hogy hiszen hátra van még a 202—203. §§-ok által szabályozott ellenpróba, a kisebbség megszavaztatása. Ezt azonban igen sok, talán a legtöbb esetben a gyakorlat nem bizonyította igazi ellenpróbának. Megnyugtatóan csak úgy lehetne meggyőződnie az egyházmegyei bizottságnak a gyülekezet meghivási óhajáról, ha nem csak a meghívást ellenzőket, de a meghivás mellett nyilatkozókat is leszavaztatná. Vagy ha ez felesleges, akkor a meghivás felől nyilatkozók ebbeli szándékának valóságáról a törvény által jobban körvonalozott és minden félreértést kizáró formák betartásával kell meggyőződni Mi volna a nyilatkozásának ez a formája? A házalással való aláírásgyűjtés semmi esetre sem, mert ez nem nyújt biztosítékot sem a szavazók befolyásolása, sem esetleg véleményük meghamisítása el en. A presbyterium kezébe sem adható olyau széleskörű jog, melynek birtokában megakadályozhassa a választók többségének meghivási szándékát, ha ez a szándék a presbyterek között többséggel nem bir. Gondoskodnunk kell a tiszta választás érdekében megnyugtató intézkedésekről. Nézetünk szerint helyesebb volna, ha nem házalnának az aláírási Ívvel, hanem kitennék a meghivás és meghívni szándékozott egyén felöl nyilatkozási ivet a parókhián és ott két, legfeljebb három egymás után következő vasárnapon kellően közhírré tett időben az egész presbyterium jelenlétében imák alá az illetők, a ki pedig írni nem tud, az az egész egyháztanács tanúskodása mellett mással íratná alá és ezt a nyilatkozatot a presbyterium kellően lezárva köteles legyen felterjeszteni az espereshez. így a meghívást ellenzők számáról meggyőző ellenpróba a mai alakban bizvást megmaradhatna. A ki tud jobbat, ajánljon jobbat, egyházunk érdeke kívánja; de a fennálló gyakorlat módosítását kívánatosnak tartjuk. Lie. Rácz Kálmán.
