Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-10 / 6. szám
89 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 90 is, melyet meg az egyházitörvény 301. §. 5.) alpontja alatt rendel fegyelmi büntetéssel sujtandónak, s a számadás mellett a t. lelkész urnák ez eljárását úgy is, mint mulasztást, úgy is, mint cselekményt, minősítés végett, kötelességszerüleg, az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszté, miután az illető tisztviselő azt hozzá a hivatalos levelező lapon, bár külön kérelem nélkül is, beterjesztő. Tudjuk, épen nt. id. Csire István urnák minden tiszteletreméltó őszinte beismeréséből, miként folyt be az apa, fia érdekében, az előadói véleménynek megvástoztatására, s közvetve a közgyűlés megtévesztésére; azt is, hogy a megváltoztatott előadói vélemény épen az apa kifejezéseivel szövegeztetett meg; hogy az esperes miként nem akart e szövegezésbe bemenni; de a főjegyző ur és az édes apa előadása, mint szintén mi somogyiak az aljegyző urnák a közgyűlésen történt kijelentéséből, hogy a vonat-indulás előtt álló közgyűlési tagok (nem kettőt-hármat mondott ám az aljegyző ur!) mint fogadták el a fiú által kifogásolt szöveget; s miként tétetett az le, jegyzőkönyvi kivonatban, az orcii egyház presby téri urnához, nem, hogy lelkésze elmebeli állapotáról vegyen tudomást (megvallom, én a határozat ide vonatkozó részét külön küldöttem volna meg a lelkésznek), hanem, hogy a számvevő nehézményeire adja meg a választ a közgyűlés rendeletére, ha azt az eljáró számvevőszéki tag felhívására nem tette meg. Én, olvasva a hozzám és pedig az általam előbb kivánt, most már beterjesztett okmányokkal felszerelten, újra visszakerült iratokban , hogy az egyházmegye, midőn egyes tagjait kihasználja, azok lelki, ismeretes eljárását azzal honorálja, hogy a vele szemben elkövetett sértéseket, melyekre semmi okot nem szolgáltatott, nagylelkűen megbocsátja, mely eljárásával tisztviselőjét ítéli el: minden panasz emelés nélkül, benyújtottam minden egyházmegyei megbízatásomról való lemondásomat. Arra kértem csak esperes urat, hogy vonja be t. iíj. Csire István úrtól, a vitás tárgyban hozzá küldött két levelemet, igazolhatására annak, hogy lelkésztársam eljárására okot nem adtam. Tehát nem t. itj. Csire István ur bántalmaiért, hanem a közgyűlés eljárásáért nyújtottam be lemondásomat, s ezt a közgyűlés előtt nyíltan meg is mondottam, a marasztással szemben azzal védekezve, hogy személyem ellen való támadásoknak állok elébe, de a családot érintő' Csire-íéle fegyvereknek ellenfegyvereket használni nem tudok, a mit ő úgy ad vissza, hogy én porbatiprással fenyegetőztem. A közgyűlés azután, miután az első közgyűlési határozat jegyzőkönyvi kivonatára tett megjegyzéseiben továbbra is fentartotta a reám vonatkozólag írottakat, tehát újólag és pedig halmozottan bántott, tárgyalás alá vevén a tisztviselője ellen megújított sérelem ügyét, egvházi törv. 364 §. b.) alatt adott jogánál fogva, az egy apa szavazata ellenében, kimondotta t, ifj. Csire István ur ellen a fegyelmi eljárásnak hivatalból való megindítását, az ügyet e célból esperes úrhoz áttette. Esperes ur, az egyházi törv. 366. §. rendelkezése szerint a békéltetés megkísérlésére is megtette a lépéseket, felhívta t. ifj. Csire István urat: kérjen bocsánatot az általa megsértett számvevőszéki tagtól, ki épen azért maradt a gyűlési teremben, hogy ha lehet, beszüntessen egy oly fegyelmi eljárást, mely esetleg végzetes is lehet egy olyan egyénnél, ki már harmadizben áll fegyelmi kereset alatt, de a kire, mint ember egyáltalán nem haragszik. Kell ennél korrektebb eljárás az esperes részéről? Bizony, csak a gyengeségig nagy apai szeretet, melynek hatalma előtt különben tisztelettel hajlok meg, kereshet itt bűnbakot az egyházmegyei kormányzatban! S ha van B.-Somogybán zavar, azt bizony nem a pedánsságig pontos esperes, hanem — mások okozzák, kik azután, ha körmük közel ér a tűzhöz, a világot szeretnék lángba borítani. És ha fegyelmit indítanak hivatalból az egyházmegye egy tagja ellen, az lehet nem boszu, még csak nem is megtorlás, hanem : a rend és törvény tisztetetnek kikényszerítése érdekében való kötelességteljesités is. Ez eset melyik: ítélje meg az eddig valók után a t. olvasó ! Annyi azonban tény, hogy a mindnyájunnk által tisztelt és szeretett érdemes férfiúnak, nt. id. Csire István urnák emberi határokon túl menő apai szeretete, a logikus fő és világos szemű ember megtévesztésével, képzelt, tehát nem való állításokra alapitja fia védelmét, midőn állítja, hogy panasz levelem olvastatott fel a közgyűlésen , hogy én a sértő nyomozását, majd fia sértésének visszautasítását kértem. Ide tartozik az a mellékérv is, hogy én a bürüs-váradi számadást nem tudtam elkészíteni és egyebek is, melyekről, mint személyemre vonatkozókról bővebben írni nem akarok. Mi lesz a következtetés ? Nem a b.-somogyi egyházmegye szennyesének mosogatása e vita, hanem a menekülni igyekező tintahalnak sötétséget terjeszteni akarása a fin részéről, mely műveletnél a leggondatlanabb az egy háztör v. 301. §. 3 és 10 alpontjaiba egyenesen beütköző párbaj ajánlás és az apai tisztán látást veszített igaz szeretetnek, a bár saját hibájából, de a veszedelembe került fiának minden utón való megmentésére irányzott, semmivel nem törődő szent vergődése. Óhajtom, hogy a biróság fia felett enyhe ítéletet hozzon. Peti Lőrinc. Egy kis helyreigazítás. Nt. id. Csire István nagy-bajomi lelkész ur e becses lap f. é. 4-ik számában azt állítja rólam, hogy a b.-somogyi ev. ref. egyházmegye múlt évi november hó 6-án tartott közgyűlésén következő kijelentést tettem : „A kérdéses jegyzőkönyvi pontot én fogalmaztam valakinek, meg is nevezem, ifj. Csire István atyjának, a nagybajomi lelkész urnák javallása folytán, akként, a mint a jegyzőkönyvben áll, azonban másnap csak 2 vagy 3 tag lévén jelen a gyűlésen, az ügy nem tár*) Peti és Ragályi urak közleményeivel ezt a kellemetlen vitát végleg bezárom. A szerkesztő. 6*
