Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-29 / 52. szám
Tizenkettedik évfolyam.52. szám. Pápa, 1901. december 29. DUNÁNTÚLI A- lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkesztő czíroére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. rét egyházkerület hivatalos közlönye #Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), Hirdetések, reclamatiók Faragó János főmunkatárs czimére küldendők. Észrevételek az egyházi adózás tárgyában beküldött tervezet felett. Bizonynyal mindenki, valaki csak felekezetűnk jövője, anyagi rendezettsége iránt érdeklődéssel viseltetik, jól eső érzéssel fogadta főtisztelendő püspök urnák az egyházi adózás tárgyában kerületünk lelkészi karához intézett körlevelét. Egyrészről annak az éber figyelemnek, gondos őrködésnek örvendetes jele ez, melyet az aránylag még rövid idő alatt, de már is megszoktunk látni, érezni főpásztorunk részéről, minden olyan kérdésnél, mely hivatva van felekezetűnk jövőjét, culturalis rendeltetése betölthetésének lehetőségét, mennél intenzivebben, hatékonyabban előmozdítani, elősegélleni. Rövid egy év alatt is az egyházi adattár, az özvegyi évek rendezése, most ismét az adózási viszonyok szanálására vonatkozó ezen kezdeményezés, ékesen beszélő jelei főtisztelendő püspök ur főként az anyagi ügyek rendezése körüli áldásos tevékenységének. Pedig ma ezek a kérdések uralják a helyzetet, intéző, vezető köreink velünk közpapokkal együtt érezve, tudják, látják, hogy a szegénység okozta bajok, egyre fenyegetőbb alakban jelentkeznek egyházi életünk mezején; érzik, látják, hogy itt a 12-ik óra, a cselekvés ideje immár elérkezett. Nem hiányoznak a biztató, reménynyel kecsegtető tünetek, melyek sejtetni engedik, hogy jogos kívánalmaink, törvényes követelményeink meghallgatásra, kielégítésre találnak, kormányférfiainknáí, a törvényhozás körében. Szüségünk van tehát az előmunkálatokra, a kérdés tanulmányozására, előkészítésére s éppen erre szolgál a napirenden levő püspöki körlevél, melyet midőn magam részéről, ezúttal nehány rövid észrevétel tárgyává tenni akarok, remélnem le_ gyen szabad, hogy soraim félremagyarázásra okot szolgáltatni nem fognak, vezetvén engemet egyedül a közérdek és az annak szolgálni törekvés akarata. Jól tudom ugyanis, hogy ily magas helyről megindult kezdeményezés, már az irányítás jellegével biró, sőt bizonyos positivnek látszó megállapodás következménye, s mivel teljes egészében viszonyainkhoz mértnek, megfelelő ek s kívánalmainkat teljesen kielégítőnek nem, sőt nem egy tekintetben veszélyesnek tartom, nem hallgathatom el én is — mig időnk vagyon — megjegyzéseimet. Nagy hibánk nekünk reformátusoknak, hogy túlszerények vagyunk, jogos kívánalmainkat, követelményeinket félve, aggódva, a minimumig reducálva hangoztatjuk. Igaz, hogy »salus rei publícae suprema lex esto» s ez a törvény azt kívánja, hogy számoljunk hazánk, országunk pénzügyi viszonyaival, helyzetével. Ámde mikor látjuk, hogy mindenre telik, mindenre van pénz, midőn sokszor túlzott nagyhatalmi igények kielégítéséről stb van szó, s a midőn soha senki sem vetheti a magyar protestantismus szemére, hogy önző követelődző volt, s hogy csak egyszer is szem elől tévesztette volna édes hazánk jóllétét, felvirágzását s midőn életünkről, fejlődésünkről, jövőnkről, culturalis hivatásunk betölthetéséről van szó, félre keli tenüuk az álsze-52
