Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-01 / 48. szám
795 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 796 Az orvosság azonban keserű, s szinte látom, mily fintor képet vágnak a bevétel eló'tt némelyek.*) Az orvosság abban áll, hogy a mi lelkészi funkció, azt c<ak lelkész végezhesse. Ez ugyan egész természetesnek és nem is valami fij dolognak látszik, de azért — mégsem úgy van. Mit mond az egyházi törvény ? A 116. §. első bekezdése így szól : „A közönséges istenitiszteleteken egyházi beszédet csak a rendes, helyettes és segédlelkészek tarthatnak; iskolatanitók rendszerint csak akkor bízhatók meg e tiszt teljesítésével, ha theologiai tudományokat végeztek; rendkívüli esetekben azonban oly tanítók is felbocsáthatók az egyházi szószékbe, a kik a theológiai tudományokat rendszeresen nem hallgatták, az ilyenek azonban a lelkész által kiválasztott és jóváhagyott egyházi beszédet tartoznak előadni.“ Ebből az következik, hogy az olyan tanítók, kik theologiai tudományokat nem végeztek, a milyen felekezeti tanítóinknak legalább is 99*5°/0-ka, csak rendkívüli esetekben, tehát csak nagy ritkán, végzik az igehirdetést, mikor az szinte elkerülhetetlen. Most — legalább a mi kerületünkben, vagy talán másutt is — urvacsoraosztás napján délután iskolatanitóknak kell rendszerint végezni az igehirdetést, tekintet nélkül arra, hogy végeztek-e theol. tudományokat, vagy nem ? Meg azután, Isten a megmondhatója ! a kényelemszerető lelkész hány rendkívüli esetben bizza még a tanítóra azt. Most látogatóba megy, majd vendégei vannak ; most a tanulófiát nézi meg a kollégiumban, majd gyomorégése van stb. A szegény tanító, ki az egész hetet az iskolában töltötte, minden harmadik negyedik vasárnap lelkészt helyettesit. Hát még a filiákban ! Itt már az a rendkívüli eset, mikor lelkész prédikál. Evenként háromszor, legfelebb hatszor. Máskor mindig a tanitó. Azután ott van az idézett §. második bekezdése, mely megengedi, hogy ünnepi követségbe nemcsak theologüsok, de joghallgatók, harmad és negyedéves tanitóképezdei növendékek, VII. és VIII. oszt. gymnasisták is járhatnak. Mondhatom : ugyancsak vegyes társaság ! Lelkész és lelkészjelölt, tanitó és tanítójelölt, jogász és gymnasista, a kikből lehet doktor, patikus, mérnök, tanár, vasúti és adótiszt, meg minden a világon, felmehet a szószékbe és végezheti az igehirdetést a kiveknek nem mindenkor nagy lelki épülésére. Emeli ez a szószék tekintélyét? Fokozza ez a prédikáció hatását? Alig hiszem. Mert a kérdéses §. végén levő azon záradék, hogy a lelkész a mások által előadott egyházi beszédek tartalmáról köteles előre tudomást szerezni, nagyon gyenge biztosíték arra nézve, rhogy az istenitisztelet az őt megillető méltóságban fog lefolyni, már cs^k azért is, mert a lelkészek eme tör*) Az iró kétségtelenül azt tartja: általában szólok, senki se vegye magára! ' - ;, Szerk. vénybe igtatott jogukról a legtöbb esetben önként lemondtak. Igazán sajátságos ! Senkit a világon nem helyettesithet más, csak magához hasonló. Teszem fel a doktort a doktor, tanárt a tanár, ügyvédet az ügyvéd, vasútit a vasúti stb. De a lelkészt helyettesítheti jóformán mindenki, holott a lelkészi hivatal — célját tekintve — magasztosai)!) és fenségesebb minden hivataloknál. És úgy tudom, hogy csak nálunk reformátusoknál van igy. Vagy hallotta már valaki, hogy a katolikusoknál, a zsidóknál helyettesítette a laikus a papot ? Soha ! És ha a konvent eltörölte már a supplicatiókat^ miért nem ment egy lépéssel tovább, s törölte volna el a legatiókat is, legalább a jogászok, tanitónövendékek és gymnasisták legatióját ? Hisz az igehirdetés a lelkésznek egyik legfontosabb hivatása. Ha mégis megengedhetőnek tartjuk? hogy a lelkészeket e téren laikusok is helyettesíthetik, nem kérdésbe teheti-e a publikum : egyáltalán van-e hát szükség a lelkészre ? Az egyházpolitikai törvények előtt mégis a lelkész nélkiilözhetlen volt. De most, mikor az érvényes házasságot az állami anyakönyvvezető köti; most, mikor a kisdedet nem feltétlenül szükséges megkeresztelni; most mikor a legfontosabb lelkészi teendőt, az igehirdetést a tanítók, s a tanítókon kívül majd minden rendű és rangú ember teljesítheti: méltán kérdésbe tehetik : hát kell-e nekünk lelkész ? . . . De nézzük most, minő következménye lehet annak, ha tanitó helyettesíti a lelkészt ? Vagy kielégíti az egyháztagokat e helyettesítés vagy nem. Ha nem elégiti ki, ha nyenye szavú az illető : zúgolódnak a lelkész ellen mulasztásai miatt, a minek utóbb szomorú gyümölcsei lehetnek. Ha kielégíti, ha t. i. jó szónok a tanitó, tán jobb mint a lelkész, s erősebb az orgánuma is: úgy nagy csorba esik a lelkész tekintélyén ! S ha a tanitó ezt a körülményt ki is aknázza (mert ilyen is történt már), akkor vége az egyházi hivatalnokok nyugalmának, vége a gyülekezet belbékéjének! A lelkészi tekintély emelése végett azért én feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy a templomi szószék olyan hely legyen, hol más, mint lelkész, vagy theologus fel ne léphesen. Különösen ma, midőn az egyházpolitikai törvények életbeléptetése óta — legalább a nép szemében — az összes functio jóformán az igehirdetésre redukálódott. De ha ezt sokan elismerik is, kérdésbe tehetik : mi történjék a filiákban, vagy anyaegyházban is, midó'n bármily ok miatt a lelkész egyáltalán nem végezhet ? Elég fogas kérdés. Mert népünk a harangszékoz nagyon hozzászokott. Azt mindjárt észre veszi és nehézményezi, ha a harang nem szól. Ezért úgy Vélekedem, hogy filiákban — hisz úgy is előkönyörgö a neve — a tanitó olvasson fel a papszékéből egy imádságot, s ta-48*
