Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-10 / 45. szám

753

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

754

ugyan legelső cikkemben, mind a mellett, hogy alkalmat nyújtsak kedves kollegámnak e részben támadt aggályainak kifejtésére, felteszem a kérdést a „Debr. Prot. Lap“ szerkesztői megjegyzése szerint: „ Ugyan miért ? ... Én nem vagyok „csalhatatlan (?)“ római pápa, mint a minek magát Vágmelléki ur tartani látszik, s mihelyt e kérdésre egyenes, világos és meggyőző Jeleletet kapok, menten elállók idevágó nézetemtől s türelemmel fogom várni többi érveim megcáfolását is, remélve, hogy Vágmelléki ur ezentúl valójában a dolog lényegét fogja érinteni.

5. Vágmelléki kollega tagadja, hogy a mai választási törvények mellett a választási visszaélésekkel csömörlésig volnánk. E tagadásával azt árulja el, hogy a testvér-kerületek életével távolról sem ismerős. Ha tán a mi superintendentiánkban csak szórványosan fordulnak elő visszaélések, — noha itt sem mind arany, ami fénylik s itt sem tudhatni, mit hoz a jövő, — a többi kerületek sok, itt elő nem sorolható helyi körülménynél fogva olyan helyzetben vannak, hogy — mint egyházi lapjaink közléseiből tudhatjuk — nem egy egyházmegye a lelkészválasztási törvények gyökeres meg változtatását kénytelen hangoztatni, s hozzá meg épen a próbaszónoklás behozatalától remélheti főként az állapotok javulását. A „Debr. Prot. Lap“ hasábjain nem kisebb ember, mint dr. Hajnal István, a Tiszántúl egyik leglelkesebb világi papja az egyházi törvények revíziójáról czikkezvén, határozottan a próbaszónoklás mellett nyilatkozik. E nyilatkozat döntő súlylyal biró voltát igazolja az a tény, hogy egyházi közéletünknek eme kiválósága úgyis, mint egy nagy emlékezetű esperes fia, úgyis mint huzamos idő óta fáradhatatlan tevékenységű tanácsbiró és újabban békés - bánsági ehm. gondnok éles megfigyeléseket tehetett választó gyülekezetekkel történt gyakori érintkezése közben. Ki volna oly silány ember, aki reá e nyilatkozata miatt a vásározás, piaczozás, lutrizás csúnya vádját merné dobni ? ! Teljesen egyetért vele a Deb. Prot. Lap szerkesztője : Erőss Lajos is.

Hosszú idézettel a szót szaporitani nem akarom Egyszerűen utalok a „Debr. Prot. Lap'1 j. évi 41. számára, hol a 209. §. újonnan javasolt szövegezésében és annak indokolásában megtalálhatja V. kollega a felvilágosítást azon tűnődésére, mint fognak a próbaszónoklás aerájában eljárni pályázók és a népfelségjog gyakorlói. Utasíthatom kollega urat még inkább a lutheri egyház s az erdélyrészi kerület azon rendszabályaira, melyek a próbaszónoklás mikéntjét megállapítják s melyeket, ha előzetesen megolvas, bizonyára meg nem ereszti azt a gyenge tréfát, melynél fogva a próbaszónoklás mellett történő választás esetén 2 — 3 évig sem lesz szükség káplánra vasárnap. Kérem szivesen, komoly érveket tréfával, a tárgytól elütő kérdések felvételével, oda nem tartozó kijelentésekkel elütni nem lehet. Hogy az öreg, rokkant, magával is jótehetlen lelkészt a a nép szeretné mielébb elhantolni : ilyenről nekem is van tudomásom. Ezen azonban nem annyira csudálkoznunk, mint inkább sietve segítenünk kell az égető szükséget Képező nyugdíjintézet felállítása, nem pedig az e tekintetben teljesen közömbös próbaszónoklás ellen való s jobb ügyhöz méltó hadakozás által. Hogy sok helyt a nép a

közmunkákat teljesíteni, avvagy megváltani nem nagyon hajlandó : erről is hallottam. Azonban ezen sem annyira csudálkozunk, mint iukább gyorsan segítenünk kell igazságos adórendszer törvénybe iktatása s az 1848. évi XX- t. ez. végrehajtatása által, mert ama paizsos férfiú ma-holnap halálra fojtogatja hitsorsosinkat, ha soha nem lesz is törvényoyé a próbaszónoklás, mely valamint legkisebbet se részes e végÍDséges helyzet megteremtésében, ép úgy legkevésbé sem fog súlyosbítani azon. Hogy a nép itt-ott reméli, hogy az uj lelkész a közmunkáról le fog mondani, a földadó fizetését meg át fogja vállalni: hírek effélékről is keringenek. — De hát az Isten szent szerelméért! ez a nyomasztó anyagi viszonyokból eredő sajnálatos jelenség hogyan, mennyiben tanúskodik a próbaszónoklás ellen ? 1 Talán ez a kóros állapot orvosolva lesz, ez az okozat az oknak : a szegénységnek megszüntetése nélkül is elenyészik, csak a próbaszónoklást meg ne engedjük ? ! Aki ezt hiszi, az vagy ártatlan gyermek vagy jóakaratu álmodozó !.. . Ép ellenkezőleg : nem inkább ritkulnának az ilyen esetek is akkor, ha a népnek módjában volna minél körülményesebben megismerkedni a leendő uj lelkészszel s e megismerkedés folytán lehető volna rá nézve az illető jelölt személye iránt gerjedő oly fokú lelkesültség, melynek befolyása alatt eszébe sem juthatna dijlevélcsonkitás. Avvagy nem gondoltak arra, nem hallottak arról Vágmelléken, hogy már több gyülekezetben épen a 209. §. tilalma nyomán támadt azon ellenhal ás, mely szavakban öntve igy érzékeltethető : „Mivel egészen blindre kénytelenittetvén választani, nem tudhatjuk, nyeríink-e, vagy vesztünk az uj lelkész kilétét illetőleg, csikarni kell ki tőle fizetéselengedést, hogyha esetleg vesztünk egyébként, veszett fejszének nyele forduljon legalább az anyagiakban.“ És aztán azt sem tudják Vágmelléken, hogy az ilyes csikarásnak kezdői néhol épen a gyülekezetek módosabb, tehát anyagilag leginkább érdekelt tagjai szoktak lenni, akik rendszerint a paphallgatás kedvező alkalmával, gyakorta a válassztók tudta s megbízása nélkül űzik mesterkedéseiket s a dijlevélcsonkitás vétségén kiviil is szépségesen megpumpolják a szegény pályázót a 209. §. nagyobb dicsőségére, amint már erről eléggé kimerítően szóltam legelső czikkemben. Tehát már azért is, hogy a dijlevélcsonkitásra leghajlandóbb s a paphallgató bizottság kebelébe rendesen beválasztatni szokott elemek kezéből kivegyük, vagy legalább megtompitsuk a rut nyerekedés fegyvereit, kívánatos volna a próbaszónoklás.

6. A „sisakrostély“ kérdésében „quod dixi, dixi.u Bárkinek is elvitathatatlan joga van kérdezni a vele szót váltani kívánóktól : ki vagy ?

Annyi szent, hogy a valódi név kiírásában határozódó nyíltsággal épen vitáknál úgy az olvasóközönségnek, mint különösen az ellenes oldal képviselőjének, de sőt önmagunknak is tartozunk. Úgy, hogy tisztelt kollega nézetem, szerint akkor cselekedett helyesebben, midőn valódi néven czikkezett. S ha e miatt, — mint panaszolja, — „egyesek hiúságra, irodalmi érdemek után való sóvárgósra magyarázták fel szólalásait ezt a feltevést a tiszta öntudat és nyugodt lelkiismeret birtokában figyelemre sem kellett volna méltatnia, miután az efféle csak kiskorúak és jámborok kobakjában fogamzhatik meg, kik magukból indulva