Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-03 / 5. szám
G7 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 68 tességgel egy beállított kimutatást, a vallásügyi minister honorálta is azzal, hogy annak alapján 1899-re kiutalta, az illető lelkészeknek, a kiegészítést. De mily nagy lett országszerte a meglepetés, midőn 900-ban meg egyszer csak arra virradt föl a prot. egyház lelkészi kara, hogy újabb, a vallásügyi ministeriumnál egyoldalulag tett fölülvizsgálat folytán a kiutalásban tetemes redukciók tétettek, sőt további segélynyújtások helyett számos lelkésztől visszafizetések igényeltettek. Hogy miként állhatott elő ilyen visszás, a ministeriumba helyezett bizalmat megrendítő, félremagyarázásokra tág tért nyitó helyzet ? talán nyitját találjuk, ha a 98. XIV. törvénycikket a bevallási ivre rányomtatott konventi végrehajtó bizottsági utasítást és a vallásoktatásügyi ministeri rendeletet (4433/98. ein. sz. / V. K. M.) a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló t. c. végrehajtása tárgyában, egymással összevetjük : mert ez összevetésből kitűnik, hogy törvény és konvent végrehajtóbizottsági utasítás és ministeri rendelet, nem födik egymást, nem egy azon utón haladnak, hanem itt-ott körösztözik egymást. Nézzük csak: a XIV. t. c. 11. §-ában 1—8 pont alatt vannak fölsorolva a fölszámítandó jövedelmek. Ezek között 4. pont szól „a hívek által közvetlenül vagy a hitközségtől . . . pénzben, terményekben, kézi vagy igás munkában szolgáltatott jövödelem“-ről. S ugyanazon pont 2-ik alineájában csak „a termény és munkabeli szolgáltatások pénzértékére vonatkozólag intézkedik x/e* résznek behajtási költség címén leendő levonásáról. A fönt idézett ministeri rendeletben az 1/6 levonás szintén a termény és munkabeli szolgáltatásokból befolyó jövedelemre vonatkozik csupán. Ámde a konventi végrehajtó bizottság által a bevallási ivekre rányomtatott utasítás szerint, a hívek által pénzben beszolgáltatandó jövedelem Ytí-a is levonásba teendőnek jeleztetett. S ha figyelembe vesszük azt, hogy a rossz fizető a szegény egyháztagtól a pénzbeli járandóságot még nehezebb és fáradságosabb beszedni, mint a munka és terménybelieket s ha látjuk, hogy a törvény 12. §-a szerint, a bevallások módozatait a vallásügyi minister a felekezeti hatóságok meghallgatásával tartozott megállapítani ; és ha visszaemlékezünk arra, hogy a konventi végrehajtó bizottságnak sikerült a vallásügyi ministert — mint fönt láttuk — lényegesebb kérdésekben is, (vallásoktatás, fuvardíj stb.) álláspontjának föladására bírni, különösnek tűnik föl e két utasításban az ■ellentmondás, a mit a ministeriumban, a konventi végrehajtó bizottság tévedésének rónak föl. A lelkészek ez utóbbi utasítás értelmében levonták a hivek által fizetendő lélekpénz és a temetési stóla x/6-áfc — mint a mennyi a szegény iigyefogyott, keresetképtelen hiveknél bizony el is marad; a ministérium pedig visszaszámította azt, a jövedelem rovatába. Miként került ez a levonás a konvent végrehajtó bizottsága utasításába? . . . azt csak Kens^ey B. tudná megmondani. Kívánatos volna fölvilágositása. A törvény 11. §-a II. sz. alatti rovatában „Levőnandó kiadások“ cimén, gondoskodik az 1. pontban arról, hogy a lelkész által élvezett jövödelmekre kirótt állami, törvényhatósági, községi és egyéb, valamely törvényben gyökerező közterhek, továbbá a vizszabályozási költségek, valamint az országos és az egyházmegyei gyámintézeti nyugdíj és egyéb alapok számára teljesítendő évi fizetések“ is levonásba hozassanak. Ki nem látja itt be, hogy a törvény teljes méltányossággal s a legmesszebb menő latitüddel tesz engedményeket mindazoknak a kiadásoknak a jövedelemből való leszámításában, a melyek bármily polgári vagy egyházi törvényen vagy jogos intézkedésen alapulnak. Teljesen jogos tehát a föltevés arra nézve, hogy a lelkészi jövödeiemből, nemcsak az egyetemes (a törv. szerint országos) gyámintézeti, de az egyházkerületi (a törv. szerint egyházmegyei, sőt az egyházmegyei (r. kath. kifejezés szerint egyházkerületi) gyámintézeti járulékok is mind levonásba hozhatók. Ámde a ministeriumi rektificatio csak az egyetemes (országos) gyámintézeti járulékok levonásának adott helyet, dacára annak, hogy a ministeri utasítás levonásba 1 ehetőnek jelzi ezószerint: „a felsőbb hatóságilag is jóváhagyott gyámintézeti, nyugdijintézeti és egyéb alapok számára évenként visszatérőleg teljesittetni szokott fizetéseket.“ Ép igy levonásba tehető a törvény 11. §-a II. 2. szerint „A lelkészi jövedelmet, bizonyos kötelezettség cimén terhelő fizetések közül a s. lelkész (s. lelkészek) ellátása. . . . A törvény e szószerinti szövegével szemben, nézzük a ministeri utasítás szövegét ? „Segédlelkész-tartásért fölszámítható határozott és pedig 500 koronánál nem nagyobb összeg, ha a felekezeti főhatóság (püspök) bizonyítja, hogy az egyházközség a s. lelkész (s. lelkészek) tartására jogosult és a rendszeresített s. lelkészi állás tényleg betöltve van.“ Állapodjunk meg itt egy kissé. Talán nem kell bizonyítgatni, hogy a törvény és a ministeri utasitás közt nemcsak lényeges ellentét, de ellenmondás is van. Elég ha rámutatok, hogy a törvény „a lelkészi jövedelmet segédlelkész ellátása cimén terhelő fizetés^-ről, a minsteri utasitás pedig oly esetről beszél, a midőn az egyházközség s. lelkész tartására jogosult, sőt beszél rendszeresített s. lelkészi állásról. Hol van a mi egyházkerületünkben, de hol van az egész magyar ev. ref. vagy prot. egyházban is olyan kongruás egyház, a mely a rendes lelkész mellett még rendszeresített s. lelkészi állást is tartana fönn ? És mire való is volna, kisebb vagyis kongruás egyházakban rendszeresített s. lelkészi állomás fönntartása ? És mi is a cime a törvénynek? „A lelkészi jövedelem kiegészítése.11 Mi számítandó föl a törvény szerint ? A lelkészi jövedelem ? Miből számítandó le a s.
