Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-27 / 43. szám

717

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

718

lomokból mindent kiküszöböltek a mi érzékekre hatott, igy az orgonát is, később azonban az utódok reá jöttek arra, hogy a szép zene nem ellenkezik a keresztyénség szellemével, sőt szebbé s kellemesebbé teszi az éneklést, buzgóbban, áhitatosabban száll az ének a Mindenható zsámolyához, lassanként kezdték behozni az orgonát, ezt tévé most a császári fényes és buzgó gyülekezet is.“ stb. A megáldás után a salicional változat kellemesen lágy hangjával szólalt meg az orgona, majd belevegyültek az erősebb meg erősebb hangok, mignem az összes hangok szép összhangzata egy szép előjátékban bemutattatott Kóczán Lajos kocsi főtanitó ur szép és ügyes kezelése mellett. Az előjáték után fölhangzott a népes gyülekezet ajkairól a XXXIII. zsoltár orgona kiséret mellett, mondanom sem kell, hogy megható volt, igazán úgy éreztük magunkat: „mintha ott volnánk, hol a menny lakói az Ur királyi székének előtte letelepednek,“ nem egy szemben ültek az öröm s a jó Isten iránti hálás szeretet igaz könnyei. Az első vers eléneklése után lépett a szószékbe Czike Lajos esperes urunk. Buzgó ima után CL. zsolt. 1. 4, 6. verse alapján : „Dicsérjétek az erős Istent az 0 szentséges lakhelyében, dicsérjétek ötét dobokkal és sípokkal; dicsérjétek ötét huroknak rezgésével és orgonákkal, dicsérjétek ötét vigazságtevő sserszámokkal,“ mondotta el remek ünnepi beszédét, kifejtve, hogy az új orgona akkor lesz igazán felszentelve, ha mint abban a különböző sípok összhangzatba vannak, úgy öszhangzat leend a hívek családi polgári s egyházi életében. A gyönyörű beszédet követő buzgó utóima után újból az egyházi énekkar zengett egy, Isten dicsőítő, nagyon szép éneket kitűnő preciositással, dicsérve a derék vezető Mészáros Miklós kántor-tanitó urat. A 75. dics, 3. 4. 5. verse és a CXXII. zsolt. 3- eléneklésével véget ért a szép egyházi ünnepély, mely nem csak a császári ünneplő hívek, de a mi szivünkben is, kik ott résztvettünk, — a szives meghivás folytán, — mindvégig kedves emlék gyanánt fog élni.

Istenitisztelet végeztével nem sokára a fehér asztal, hoz ültünk, hol az egyház, a házi gazda s kedves neje, igazi magyar vendégszeretete halmozott el bennünket soksok jóval. A vendégkoszoruban ott voltak Antal Gábor püspök ur, Czike Lajos esperes ur, s díszes hölgykoszorun kívül még Hériug Lajos ágost. evang. esperes, Thaly Ferenc képviselő, Konkoly Thege Lajos főszolgabíró, Czike Imre szolgabiró, Friebesz Alajos, Rácz Károly etei ref. lelkész, Giczy Elemér és Varga Béla földbirtokos urak. Kóczán Lajos orgonavezető, s a szomszéd egyházak lelkészei. Természetesen a kedélyes beszélgetés közben sok-sok tószt hangzott fel. Elsőben püspök urra, azután esperes urra, Héring Lajos evang. esperes urra stb. stb. Bizony csak a késő esti órákban történt a válás, melynek keserűségét az enyhítette, hogy mindnyájan gazdagabbak lettünk egy szép és megható ünnepély édes emlékével s mikor elindultunk, azt sóhajtottuk a szív ősszinte érzelmével: Isten áldása legyen a hitbuzgó császári szent gyülekezeten, annak buzgó vezetőin, lelkészén, tanítóin s presbyteriumán !

Széky Aladár,

dadi ev. ref. lelkész.

Gyűlési tudósítás.

Ha szét nézünk a társadalomban, azt látjuk, hogy minden téren, minden körben folytonos mozgás, tevékenység és élénkség uralkodik. De nem is lehet ez másképen. Hogy az ember embertársától el ne maradjon, hogy a világ, az élet követelményeinek megfelelni képes legyen, hogy az eléje tűzött célt elérje : folytonos tevékenységre van szüksége. Ma sokat kíván a világ az élet minden egyes tagjától. Mi szabály az egyes egyénekre, sokszoros kötelesség a társulatok-, egyesületekre nézve. Holott is minden egyesület, ha magát fennakarja tartani, sőt ha a jólét, virágzás bizonyos fokára akar emelkedni, bizony az azt alkotó tagoknak tevékenységre, folytonos munkásságra van szükségük.

Ez a tevékenység, szellemi előhaladás van zászlajára Írva a barsi általános tanítóegyesületnek is. Hogy ezen egyesület mily lelkiismeretesen fogja fel hivatását, annak szép bizonyságát adta folyó évi október hó 15-én Léván tartott közgyűlésében.

Barsvármegye északi részét idegen ajkú, többnyire tót (szláv) nyelvű lakosok lakják. Ha csak 15— 20 évvel tekintünk is vissza, alig volt hallható a magyarszó ama felső községekben, sőt itt Léva mellett is a tót nyelv volt úgyszólván minden kath. községben az uralkodó. Ma már az ifjú nemzedék magyar nyelven fejezi ki szive érzelmeit; sőt vannak községek, melyekről mondhatni, hogy megmagyarosodtak. Ha beszédben nehezen döcög is még az édes hazai magyar nyelv, de az érzelem magyar. És ezen haladás csakis az iskoláknak és az azokban működő tanítóknak köszönhető.

Barsvármegye tanítótestülete felekezeti különbség nélkül okt. 15-én tartá évi közgyűlését Léván az állami tanitóképezde dísztermében nagyszámú s intelligens közönség jelenlétében. Ott voltak nevezetesen : Dr. Hámos Péter kir. tanfelügyelő, az egyesület diszelnöke, Láng Mihály képezdei igazgató és a kép. tanári kar; az ev. ref., ág, ev. és rom. kath. lelkészek köréből számosán; ott volt Léva város képviseletében Bódogh Lajos polgármester és számosán a tanács tagjai közül stb.

A tárgysorozat szerint egyesületi alelnök Bűnösek Gusztáv Bars szt.-kereszti róm. kath. tanító melegen üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat és a nagyszámú érdeklődő közönséget, a gyűlést megnyitja, egyszersmind felhívja a közgyűlést elnökválasztásra. — Miután Láng Mihály tan. kép. igazgató nagymérvű elfoglaltatása miatt az elnöki állást nem fogadá el, a közgyűlés egyhangúlag Végh Istvánt, a barsi évi ref. tanítóegyesület elnökét kiáltotta ki elnökül. Valóban ez igen szép elismerése Végh István paedagogiai képzettségének s a tanügy terén már eddig is tanúsított szakszerű munkásságának.

Ha egy egyesület, mely tagjait tekintve túlnyomó részben róm. kath. tagokból áll és mégis élére ev. ref. tanitót állít, ezzel csak az érdemet ismeri el és komoly, higgadt gondolkozásáról tesz bizonyságot. S hogy Végh István ezen megtisztelő állásnak méltó betöltője lesz,