Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-06 / 40. szám
669 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 6 70 elegendő a gyermek szellemi képzettségéhez mérten s talán nem túlzók, ha úgy nyilatkozom, hogy sok. Vallásoktatásunk anyagának revideálása, illetve az ev. ref. szellemben való nevelés emelése tekintetében annak helyesebb beosztása és elrendezése tanügyi hatóságaink előtt is közszükséggé vált, új tanterv van készülőbeu, mit mi tanítók is nehezen várunk, mely vallásoktatásunk terén biztosíthassa azt a célt, minek elérését anyaszentegyházunk az iskolától várja. Bibliatörténet, egyháztörténet és szervezettan, hit és erkölcstan, egyszerű biblia-ismertetés, egyházi ének és ima s különösen a tanító vallás-erkölcsi nevelése és tanítása, ki nem betűit tanít, de az abban rejtőző szellemet plántálja át a gyermeki lélekbe — véleményem szerint — egészen elegendő arra, hogy a népiskola a hitnek és vallásnak sarkalatos alapigazságait a gyermeki lélekben megvethesse és szent könyvünket megismertesse. S vegyük tekintetbe azt is, hogy az osztatlan népiskolában a hit és vallástani ismereteken kivid még sok másféle közismeretet kell nyújtani s már a heti óraszám tekintetében is a teljes biblia olvasására 2—2 órát fordítani célravezető nem lehet az osztatlan népiskolában. Bizonyos, hogy ezáltal a biblia olvasásban nagyobb jártasságot szerez a gyermek, de ez időt vagy a vallásoktatás vagy a közismeretek szerzésétől kell megvonnunk, a mely idő mindkettőre nézve elveszett leend. De még heti 2 órai gyakorlattal sem érhetünk el a gyermekekkel olyan gyakorlati jártasságot, mint azt az egyházmegyei iskolalátogató urak kívánják. Azt kivánni egy népiskolai gyermektől, hogy keresse föl hirtelen, hol van megírva a keresztség és az úrvacsora szereztetése s más ehez hasonló, bár fontos bibliai tételek, bizony kissé marész kívánat; erre az ismeretkörre az osztatlan népiskola nem juthat el. S ha a gyermek ilyen kivánalmaknak eleget tenni nem tud, még abból nem következik, ,,hogy a biblia olvasás nem eléggé gyakoroltatott.“ A biblia olvasás gyakorlása érdekében meg kell bízni a gyermeket azzal is, hogy odahaza is olvasgassa a teljes bibliát s bizony taláL abban olyan helyeket, miket nem ismerve és meg nem értve, elolvasása a kívánt eredményt nem hozza meg ; a teljes biblia olvastatása csak okszerűi vezetés és felügyelet mellett történhetik, a mit a kivánalomhozképest keresztülvinni lehetetlen. A tata-vidéki ev. ref. egyházmegye tanügyi bizottságának indítványát én inkább az ismétlő-iskolákra hagynám; legyen meg ennek is a hit és erkölcstan s különösen a biblia-ismertetés terén a maga anyaga. Itt kellene azt gyakorolni, itt kellene arra az alapra tovább építeni, mit a népiskola a gyermek lelkében vetett. Itt van a hiba, hogy mindent a népiskolától várunk, a gyermeki gyenge lelket a tökéletességig óhajtjuk fejleszteni s a továbbképzés azután igen sok esetben félben marad. Evangélium szerint reformált egyházunk, mely a nevelés és oktatás tekintetében mindenhol és mindenkor az elsők között áll, minden egyházban rendszeresítse, tegye kötelezővé az ismétlő iskolát ugv, hogy nemcsak nevének, de hivatásának is megfelelhessen; legyen annak első és főtárgya a hit- és erkölcstan, a bibliában szerzett ismeretek továbbfejlesztése, úgy a kívánt eredmény majdan el nem marad. Tévednék azonban, ha a bibliaismertesét a népiskolában is csak az elméleti dolgokra fektetném. Szemléltetés az ismeretszerzés alapja; szemléltetni minden körülmények között kell. A mit tanítunk, ismertessük meg szent könyvünkben is. De hogy a biblia olvasás az életre kiható legyen, hogy az olvasottakat a gyermek meg is érthesse, szivét-lelkét nemesíthesse, válogassuk ki szent könyvünkből azokat a szent dolgokat, melyekre a biblia ismertetés vagy szent történetek tanítás anyagához szüksége van s ezekből készítessünk egy bibliai kivonatot. így kivonatosan, a biblia ismertetéssel kapcsolatban nem csak a kívánt eredményt érjük el, de a nyújtott ismereteket az ismétlő iskolában tovább fejlesztve, evangélium szerint reformált egyházunknak olyan tagokat nevelünk, kik nemcsak hitünk alapigazságait, de szent könyvünket, a bibliát úgy egészében, mint részeiben is ismerni fogják. Győr. Vaskó László. Lelkészbeiktatás a lipótvári fegyintézetben. Ott, hol a sebes folyásában ezüst gyöngyökkel habzó Vág — eredetétől kezdve hosszabb utján kísérő hűséges úti társai, a partjait vadregényesen szegélyező hegyláncolatok közül kibontakozik és a kis magyar Kanaán lapályaira ér, azon a ponton, hol a Bécstől a magyar bányavárosokba vezető régi országút a folyót átszeli, emelkedik ki egy tekenőszerü kisebb mélyedésből komor, harmadfélszáz éves ódon, de még mindig ép és erős falaival a lipótvári fegyintézet. E csillagalaku, 56 hektár területen fekvő, hajdan erős, de a hadi technika mai fejlettsége miatt jelentőség nélküli várat 9.5 m. magas és 8 — 15 m.-ig váltakozóan széles falai, illetve sáncaival I. Lipót építtette 1666-ik évtől kezdve egy évtizeden keresztül, a midőn Esztergom, Léva, Érsekújvár már akkor — a hódoltsági terület rohamos terjeszkedése folytán — mint végvárak elestek s török kézbe kerültek. A harci szerencse gyors fordulata következtében azonban hadászati szerepet nem játszott egész a kuruc háborúig, melynek tartama alatt környékén számos csete-paté történt s maga a vár is azok kimenetele szerint cserélgetett gazdát. Közelebb minket, protestánsokat azonban mindjárt keletkezése első éveiből szomorú, fájdalmas reminiscenciák fűznek hozzá, a mennyiben a pozsonyi vértörvényszék által fej, jószág és becsületvesztésre ártatlanul elitéit lelkészeink és tanítóink egy részének, számszerint harmincötnek ez volt a siralomháza, hol a minden emberies érzésből kivetkőzött „Jézus-társaság“beli tömlöctartójuknak pokoli kegyetlenséggel kigondolt és végrehajtott kínzásait gyenge, roskatag testűkben lakozó bámulatos lelki erővel némán tűrték és Istenbe 40*